vasárnap, november 18, 2007

Aszalt gyümölcsös kacsamell citromos búzakörettel

Két hete, mikor még itt volt nálam Ditém, szombat reggel megmutattam neki a piacot, s persze vettünk is különböző finomságokat. Többek között egy friss kacsamell is hazakerült, ám szerda estig nem jutottunk el addig, hogy elkészítsük, így múlt hétvégén használtam végül fel. Múlt hét szombaton egy kicsit kiadósabb kört is tettem a "reformházban" (nem tudom, magyarul hogyan hívják, itt Reformhaus, s különböző természetes és nagyon egészséges dolgokat lehet ott kapni). Már korábban is jártam ebben a boltban, amikor pektint (gyümölcsökből, főleg almából nyert természetes zselésítőanyag) kerestem, s találtam is. Most is sikerült mindent megtalálnom a tervezett ebédhez: aszalt almát, szilvát és barackot, valamint búzát. Igen, búzát! ;)

Aszalt gyümölcsös kacsamell citromos búzakörettel
Először kb. 1,5 órán át főztem egy egész citromot, melyet utána alaposan pépesítettem a botmixerrel. Nagyon finom enyhén kesernyés, de savát elvesztett intenzíven citromos ízű picit sárgás krémet kaptam, melyet azután a főtt búzában kavartam el. Az aszalt gyümölcsökből kevéske hagymával, borral és balzsamecettel egy nagyon finom aszalt gyümölcsös köretet készítettem a tökéletesre sikeredett kacsamellhez. Tényleg annyira gyönyörű egységes rózsaszínű lett, s hozzá a bőre szép ropogós! No, lehet egyszer itt még részletesebben is kielemzem a tökéletes kacsamell készítésének titkait ;) (recept)

Aszalt gyümölcsös kacsamell citromos búzakörettel

7 megjegyzés:

Unknown írta...

Húúú, ez tényleg gyönyörü lett!

Unknown írta...

köszi - finom is (volt)! ;)

Névtelen írta...

A búza is érdekel (egyszer majd), most inkább a kacsamellre reagálnék.
Kiváncsi voltam, hogy csinálod, mert a húsok Nálad mindig klasszul kerülnek ki. A hússütési módszeredet lassan már én is alkalmazom: serpenyős elősütés, pórusösszehúzás, utána sütő.
Egy hónapja sütöttem én is kacsamellet, előtte (sokszor) csak egész madarat. Én serpenyőben sütöttem most tovább és sütőben rövidebb ideig, az enyém nem volt rószaszín, bár azt nem is szeretem annyira. Férjem szerint épp 5 perccel volt túlsütve, de nekem tökéletes lett:-)))
Fel is teszem mielőbb, mert a köret és szósz - hmmm - fantasztikus lett, legalábbis nekem!

Off: megváltozott a blogspot? már nem látszik a névnél az url!!!

Unknown írta...

Valamikor hallottam egy (azt hiszem svájci) csillagos szakácsról, aki arra esküszik, hogy tilos sütőben való sütés előtt serpenyőben megpirítani a húst minden oldalról - nála ez mindig a sütőből való kivétel után történik. Én spec. van, hogy sütőből való kivétel után is megpirítom még egy kicsit a húst, ha "elkopott" a színe - kacsamellnél ált. nem szokott szükséges lenni, de annál inkább olyan húsoknál, amik a sütőben valamilyen lében úsznak, s eza lé "lemossa" a megbarnított réteget és megpuhítja a ropogósságát.

Unknown írta...

Off: milyen névnél nem látszik az url? A Te neved nem url? Nem tudom, miért, nem állítottam át semmit.

Névtelen írta...

Hm, nem értek hozzá annyira (tulképp. semmenyire, csak tapasztalat és ráérzés), hogy sütő vagy serpenyő legyen előbb: bár szerintem logikus, hogy előbb össze kell húzni a pórusokat, utána sütő. Az időn lehet vitatkozni, és már a-tól z-ig mindent hallottam-olvastam. Van, aki 5 percig süti, mint a steaket, na ez kacsánál szerintem nem működik, túl kevés, de a 45 perc is soknak tűnik. Azonkivűl erősen húsfüggő a dolog.... Próbálgatom!

A blogspotnál megváltozott valami, nem lehet az url-t külsősnek beadni, ez van:-(((

Unknown írta...

Nana, az idő csak a hőmérséklettel való szoros kapcsolattal együtt értendő! A 40-50 perc 100°C-nál teljesen szaftos és rózsaszín eredményhez vezet, 150°C-nál kicsit már kiszárad (ld. papayás-gránátalmás kacsamellelemet). Serpenyőnél sem mindegy, hogy 5 percig legnagyobb lángon, vagy közepes szinten sütöm-e. Most nincs nálam a konyhafizikás könyvem, de abban taglalja is a lassú és alacsony hőmérsékleten való sütés kémiai/fizikai magyarázatát (miért lesz finom puha rózsaszín tőle a hús), szóval ez az 1-2-3 órán át 80-100°C-on való sütés egyáltalán nem sok az időt tekintve, csak a hőmérsékletnek is megfelelőnek kell lennie.