kedd, december 11, 2007

Sáfrányos lazacpisztráng édesköménygumóval

Meg kellett várni ezt a 100. bejegyzésemet, mire végre nekikezdtem a halakkal való kísérletezgetésbe ;) Párszor ugyan már készítettem halat (ld. pl. narancsos zöldfűszeres pisztrángomat), ám még sose filéztem ki saját magam egy halat. Múlt hétvégén kedvet kaptam rá, s mivel a piaci választék is oly szép volt, így szombaton és vasárnap is halat sütöttem.

az első halfilézésem eredménye: lazacpisztrángfilé

Szombat délután, miután elmentek tesómék, némi tudományos módszertant megemésztve hozzáláttam a friss lazacpisztrángom kifilézésének. Meglepően jól sikerült és könnyen ment rögtön első nekifutásra, mint ahogy ez a képen is látható. Még a bőrét is mindenféle húsveszteség nélkül sikerült lehántani ;) A szálkákat, bőrt és a pisztráng fejét egy kis hagymával, babérlevéllel, kakukkfűvel, sóval, borssal és fehérborral, valamint kb. 3dl vízzel fél óra alatt kifőztem, s a leszűrés után megmaradt kb. 2,5dl halalaplevet eltettem a hűtőbe másnapra. Vettem is ugyan egy kis üveg halalaplevet, de miután elolvastam az összetevőit, elment tőle a kedvem. Külön tesznek bele zselatint, s még így is hígan folyós? Az én saját alaplevem másnapra olyan szép kocsonyás lett, mindenféle zselésítő adalékanyag nélkül - mellesleg meg tudom is, hogy mi került bele (s legfőképp, hogy mi nem ;) ).

Sáfrányos lazacpisztráng édesköménygumóval

A lazacpisztrángfiléből egy csipesszel szépen kiszedegettem a maradék szálkákat, majd ismét Alexander Herrmann egyik elkészítési módját vettem elő, melyet amúgy már sógoroméknál is egyszer kipróbálhattam. Az édesköménygumót vékony csíkokra vágtam, meglengettem olivaolajon s meglocsoltam fehérborral, majd egy alufóliára tettem, s ráhelyeztem a mindkét oldalról megsózott és borsozott halfilét. Megszórtam egy csipet sáfránnyal (szálak), meglocsoltam citrommal, s becsomagolva elég hamar sütőben szép szaftosra átsütöttem. Sógorom azt hiszem, még néhány szem fehér szőlőt is tett annak idején a fóliába - nálam ez most elmaradt. Rettentően szaftos és könnyed laza elkészítési mód - akár az ünnepekre is melegen ajánlom ;) (recept)

2 megjegyzés:

Dolce Vita írta...

Hű, ez tetszik, lehet, hogy ez lesz a 26-i ebéd!
Halléből mi lett?

Unknown írta...

örülök, hogy megtetszett ;) gondolom még szebben is el fogod rendezni, mint én ;)
a halaplét fehérbormártáshoz használtam fel, ld. itt ;)