szerda, február 20, 2008

VKF 13/2 - Füge ricotta-köpenyben

Tegnapelőtt már röviden utaltam az első ötletemre, ami a vkf 13. fordulójához (különleges köretek) spontán eszembe jutott. Annyira izgatott, hogy hogyan fog sikerülni, hogy rögtön a kiírás másnapján el is készítettem. Az ötlet onnét eredt, hogy február 2-án, szombat reggel Ditémmel a piacon jártunk, s Ditém nagyon szereti a fügét, így vettünk néhány szemet. Ám a hétvége alatt a rengeteg finomság mellett megfeledkeztünk a két szem fügéről, s mivel már eléggé meg is értek és meg is puhultak, így a vkf 13. kiírását olvasva rögtön fügével és még a hűtőben lappangó ricottával jutott eszembe egy különleges köret ;)


A rictottából liszttel és tojással egy híg palacsintatésztát kavartam ki, majd ebbe mártogattam bele a meghámozott fügét és egy fagylaltos szedőkanállal átsegítettem a golyókat a forró vízbe. Hozzá még gyorsan összedobtam egy narancsmártást friss narancsokból, valamint, hogy legyen mit rágni is, sütöttem még két szép vaníliás csirkemellet. Utóbbi amúgy az egyik első kísérletem volt még 3-4 éve, s mára már igazi klasszikussá vált nálam ;) A köret amúgy mind kinézetre és ízre is annyira tetszett és ízlett, hogy végül fejlécemben is megörökítettem ;) (recept)

2 megjegyzés:

nana írta...

nagyon jó ötlet!! tetszik :)

Unknown írta...

köszi nana ;) gyakran az egyszerű spontán ötletek a legjobbak ;)