Almás spárgakrémleves ázsiai beütéssel
Lassan több mint egy hete történt az a véletlen, hogy Mammával szinte ugyanabban az időpontban tettünk közzé 1-1 igazán különleges kombinációt blogjainkon. Nagyon felcsigázott az alma és a spárga párosítása levesként, így nem is tudtam megállni, hogy el ne készítsem. Persze egy kicsit csavartam is rajta - sőt, rögtön másnap mégegyszer elkészítettem, mert annyi jó ötletem támadt még hozzá az első főzés során, hogy muszáj volt minél hamarabb kipróbálnom.
Az egész úgy kezdődött, hogy az alma mellé egy enhye édesköményt álmodtam meg - s poén kedvéért édesköménygumóból készítettem chipset. Ehhez előző nap este vékony szeletekre vágtam az édesköménygumót, majd sütőben egy éjszakán át kiszárítottam. Persze a levesbe is került az édesköményből, de legfőképp ázsiai irányba toltam el. Azaz került bele az almán és spárgán kívül kókusztej, sambal oelek, szójaszósz, fahéj és garnélarák. Utóbbi azért is került bele, mert valahogy hiányoltam a levesből valami puha husit, s az egyébként is enyhén édeskés ízű garnélarák pompásan kiegészítette a levest. A gyümölcsösséget pedig narancsfilékkel fokoztam tovább. A végeredmény egy enyhén csípős, kicsit, de nem túlzottan savanykás, keleties / ázsiai beütésű almás spárgakrémleves lett, mely tán még ázsiai éttermekben is megállná a helyét ... vagy Mammánál és kicsi Vúnál az Orient Expressen ... ;) (recept)
4 megjegyzés:
Mennyire érződött a spárgaíz?
(a szülőanyja se fog erre a spárgalevesre ismerni :))
Az összes íz közül a spárga íze és a kis savanyúság állt az előtérben, de egyik sem abszolút domináns ízként. Egyébként nagyon élvezetes volt kanalazni, mert minden egyes összetevőt is ki lehetett érezni (a kókusztejet mondjuk annyira nem, csak a különbséget, hogy nem tejszín van benne), s az összhatás is nagyon harmonikusra sikeredett.
Hát ezt tényleg hihetetlen mód megcsavartad, Beatbull!:-)))
Ha nem tárgyaljuk ki, talán fel sem tűnik:-))
Egyelőre még nem tudom elképzelni a számban, de elmélyedek majd a leírásodban. Ami nekem kicsit első olvasatra ellentmond, az a liszt, és egy kicsit a sambal oelek, az almás résszel.
De egyáltalán nem kizárt, hogy megfőzzük az Orient étkezőkocsija számára!:-)) Fúziós!
(A thai spárgaleves is hasonló, persze alma nélkül, de kókusztejjel, reményem szerint még felkerül az idényben az is...)
a liszt azért került bele, mert a legtöbb spárgás ételembe kerül liszt és vaj - mellesleg így egy fokkal krémesebb lett a leves. A sambal oelek meg azért került bele, mert hiányzott nekem egy kis csípősség belőle, s ebből ugye egy késhegynyi is elég, hogy kellemes kis csípősséget adjon az egésznek. Leginkább mondjuk a szójaszósz volt a legkézenfekvőbb, hogy kell bele - már csak a főzés közben felszálló illat miatt is ;)
Egyébként a leves szerintem ideális olyanok számára, akik nem oly nagy spárgarajongók, de szeretik a gyümölcs(ös)leveseket.
Megjegyzés küldése