kedd, május 13, 2008

A kulisszák mögött: a hűtőm

Gourmandula egy vidám percében fogta a fényképezőgépét, s megmutatta nekünk a hűtőjének az aktuális tartalmát, majd megkért, hogy én is tegyem ugyanezt az én hűtőmmel. Gondoltam, vagy most írom meg rögtön, vagy 2-3 nap múlva jutok csak el hozzá, de akkor meg már eleve azzal a tudattal fogtam volna neki, hogy bevásárlás után miket szeretnék reklámozni - tehát úgy nem lett volna valósághű. Meg kell mondanom, a jelenlegi állapot nálam tökéletesen egyezik a hétköznapi szituációval: szinte mindig mindent friss alapanyagokból sütök/főzök, s a friss zöldség/gyümölcs is így kb. 1 napig álldogál csak nálam. Azért meg nem pakolom be a hűtőbe. Kivétel persze a hús ill. hal, a friss eper, amit hidegen jobban szeretek, no meg a spárga, ha csak másnap használnám fel. Jelenleg viszont ezeknek nyoma sincs a hűtőmben, hisz épp most ért véget a hétvége.


Kezdjük a felső sornál: Bal hátsó sarokban az életmentő unicum, ami tökéletes, ha egy picit zsíros lett volna valamilyen étel. Jelenleg nem nagyon fogy itthon - viszont annál inkább fogy az unicumom egyetem példánya, hisz ott a menzán ebédelünk kollégáimmal ... Azt hiszem tovább nem kell részleteznem ;) Előtte a vaj, újabban nem csak simán a csomagolásában, hanem saját egyszerű tartójában. Korábban sose kentem vajat semmi alá sem, csak főzéshez használtam. Ditém viszont vajjal keni a zsemléjét és kenyerét, s azóta én is kicsit rászoktam. Mivel a csomagolásból nehézkes a hétköznapi használatra szóló kezelése a vajnak, ezért nemrég egy kis pitlit szereztünk be neki. Jelenleg egyébként kicsit jobban is fogy, hisz spárgaszezon van, s ott szinte mindig belekerül nálam egy kis (vagy több ;) ) vaj. Középen lekvárok: sorjában füge, kumquat, málna-barack és barack, utóbbi anyukám fodrászától, Aranka nénitől származik, s a négy lekvár közül messze a legfinomabb! A sarokban hátul egy kis doboz lapul, benne egy kis darab pecorino sajt, a dobozon pedig egy fél literes paradicsomlé vár arra, hogy bloody maryként végezzen egy pohárban. Előttük egy fél (alufóliában) és egy egész citrom, valamint egy kis pohár créme fraiche, amit végül nem használtam fel egy még majd közlendő recepthez, mert hirtelen jobb ötletem támadt. A felső polc jobb első sarkában a kis tálkában kb. 750ml házi húsleves 5cl-re elfőzve - azaz glace marhahúslevesből. Majd valamilyen mártáshoz veszem alapul.

Középső sor: Bal oldalt hátul alufóliában szaftos friss sonka, mellette a két alufóliarúd egy csípős és egy sima kolbász. A kolbászaimat itt veszem helyben - bocsi érte, de valahogy annyiszor került kezembe csomagolásban megpenészedett, porcokkal és zsírral teli, agyonszárított vagy túl puha kolbász otthon, hogy nem magyar származásúak ezek itt. Itt mondjuk "chorizo"-ként árulják, viszont mindkettő tökéletes kolbász - legalábbis az én ízlésem szerint. S persze be is szerezhető, no meg eláll, azaz még nem volt ezekkel penészes esetem. Gondolom azt nem is kell említenem, hogy porc sose kerül bele, zsír pedig csak épp annyi, amennyi kell - fűszerezése pedig kiváló. Nojó, nem mélyedek el most a kolbászos történeteimben. Bal oldalt egy fóliában nagyon finom és olcsó sonka lapul a szeletelt gouda alatt. Néha melegszendvicsként végeznek. Jobb oldalt a tálcán a kolbász mögött kisebb érintetlen antipasti gyűjtemény. Az érintetlenséget úgy értem, hogy nincsenek semmivel sem fűszerezve, csak sós lében vagy olajban úsznak, azaz enyém az ízesítés szabadsága! Sorjában olivabogyó (martini-koktélhoz kellett ;) ), kapribogyó, beáztatott zöldbors (elbújt), kétféle olajba eltett szárított paradicsom és egy fél üveg ecetes gyöngyhagyma. Utóbbit most meg is néztem, hogy ugyan mi is az ott a képen - rájöttem, hogy Ditém vette, mert szereti ;) Én nem rajongok annyira a nagyon ecetes dolgokért - kivéve a ruszlit, ami alkalmanként megtalálható a felső polcon.

Alsó sor: Két üveg Erdinger Weissbier, banánlével Ditémmel egyik kedvenc frissítő italunk. A többi sör a hűtővel szembeni ládákban vár a hűtőbe való beköltözésre. Mellettük paprika, édes és csípős, illetve a zöldségrekesz is dugig van paprikával. Hétvégén itt voltak nálam vendégségben szüleim, s mikor jönnek, mindig kérem, hogy hozzanak paprikát. Még át kell majd pakolnom konyhapapírral betekerve "csörgős szatyorba", úgy akár 3 hétig is szépen elállnak, s finom ropogósak maradnak. Hátul még egy kis üveg csípős curry-paszta bújkál, jelenleg nem nagyon használom, mert Ditém nem szereti annyira a csípős ételeket.


No s most nézzük az ajtót! Legfelül négy tojás, mindig jól jönnek, mai ebédbe is kellett pl. két darab. A kis fakkban nejlonba csomagolva napfényvédő krém, ami ha megmelegszik, egy kicsit túl híg lesz. Egyébként szuper, nem lesz tőle zsíros hatású a bőr. Középen 3db elem, kencék és pálinkák, vagyis sorjában: Bautz'ner mustár, piros és zöld tabasco, Bolyhos ágyas szilva, ágyas vilmoskörte, ágyas alma és ágyas kajszibarack pálinkák, leghátul pedig piros arany és sűrített paradicsom. A piros arany jelenleg csak pörköltnél és lecsónál kerül elő - egyébként ez is kapható itt a város fűszerboltjában. A pálinkákról annyit, hogy nagyon előnyös a kis méretük a főzéshez, hisz a fele az ételben végez, a másik fele pedig a szakácsé ;) Ezek nekem hűtve jobban ízlenek. A többi pálinka és egyéb szesz más helyeken gyűlik össze (erről is lehetne ám kördést indítani, hogy kinek mi hol rejlik még ;) ). Nagyon izgalmas lenne pl. a konyhai polcom megtekintése is, ami színültig van üvegekkel (olajok, ecetek, szeszes italok), minden, ami a főzéshez kell ;) No de visszatérve a hűtő ajtajának az alsó sorához: halmártás, szójaszósz, megbontott zacskó Riesen (1 szem ebéd/vacsi után jellemző nasi), banánlé (a búzasörhöz), zsíros tej és még zsírosabb tejszín. Ha már kerül valamibe tejszín, akkori az legyen az igazi, aminek a tetején még ott úszik a sűrű is!

No, hát ennyit a hűtőm jelenlegi állapotáról. Mivel főzéshez mindig friss hozzávalókat vásárolok be, ezért nálam nem található ilyesmi általában a hűtőben. Legfeljebb hosszú hétvégék első napján, amikor 1-2 dolognál rá kell egy kicsit segíteni, hogy megélje még a holnaputánt. Kíváncsi lennék ám a polcokra is - pl. kinél milyen olajok, ecetek, fűszerek tornyosulnak! ;)

6 megjegyzés:

Gourmandula írta...

:DDD és valóban mik ki nem derülnek!!!
1. búzasör banánlével? igen meredek! mi mást is várhattam volna Tőled! :)
2. én is állandóan alkohollal főzök,néha aggaszt is, de mostmár látom, nincs ezzel semmi baj - magamra nézve különösen megnyugtató. :DD

Ja, igen, hol lehetnek még italok, üvegek? Pl. nekem a fagyasztóm 1 teljes fiókját kitölti a töményes szekció.:)

szuper sztriptíz, virtuális zölhasút be is gyűröm a hűtőajtód résén. :))

Unknown írta...

1. tessék kipróbálni - akkor fog ám tátva maradni a szád ;) egyébként sabayonként elkészítettem már egy ilyen keveréket ;)
2. ne agasszon - kell az bele ;) gondolkodtam a polcom fényképenek a csatolásán, de úgy véltem, lehet túl sok(k) lesz ;) csak annyit súgok meg, hogy 9féle olaj, 4+1féle ecet és (khm khm) 17féle különböző szesz sorakozik azon a bizonyos polcon a konyhámban ;) szóval az a 4féle Bolyhos csak egy kis töredék ;)

Névtelen írta...

Jó kis játék ez! Bautz'ner mustár nálam is pont ott lakik a hütöben, ahol nálad :-) Búzasör nálunk is általában van a hütöben, Erdinger is elöfordul, meg Paulaner, meg, meg, meg... de szigorúan minden egyéb lötty nélkül kerül a pohárba, bár csak a Ház Uránál, mert én nem szeretem a sört. Ja, és én is mindig paprikát hozatok vagy hozok Magyarországról...

Unknown írta...

huhh, Orsi, ez rémisztően hasonlít ;) Korábban egyébként jóval többféle dolgot hozattam mindig otthonról, mára ez már csak a paprika, mert ilyen tv paprikához nehézkes itt hozzájutni, a kaliforniait pedig nem szeretem annyira. No meg persze pálinka és bor származik még otthonról - abból itt nehézkes valami megközelítően jót találni. A németek ált 38-40 fokosra égetik a "pálinkájukat" - azzal nem tudok mit kezdeni, különösen nem, ha meg szeretném gyújtani ... ;)

Névtelen írta...

Hát, ez az egy országban élö külhoni magyarság "átka". Felismerjük egymás hütöjében a sajátunkban is felelhetö dolgokat :-)) és nagyjából ugyanazon hazai cuccokért ácsingózunk. Korábban mindig hozattam Túró Rudit, de aztán erröl leszoktam. De a paprikáról nem tudok, bár néha itt is lehet kapni, méghozzá mezei Lidl-ben meg Plus-ban.

Unknown írta...

Én gyakran még késö összel is kapok magyar tv paprikát, amikor meg nincs, akkor pl. egyiptomit, görögöt, marokkóit veszek jobb híján. Bár egyik sem ér fel a magyarral, ezt komolyan mondom!

Ezt a banános búzasört kipróbálom addig éljek! Amúgy én a franziskaner sötét búzát kedvelem ha már búzasörröl van szó, ha nem akkor früh kölsch-t, vagy a schlüssel alt-ot.

Otthonról egyre kevesebb dolgot hozunk, hacsak nem saját lekvárt, saját páleszt, saját diót, néha házicérnametéltet.