B52 koktél
Igen, ismét egy koktél ;) Utóbbi időben nagyon rákapott Ditém a kotyvasztásra és kísérletezgetésre: szinte minden nap valami új meglepetéssel vár. Persze így annál inkább is igyekszem haza ;) Ilyen volt pl. ez a B-52 koktél is, ami a kávélikőr, Baileys és a narancslikőr eltérő sűrűségén alapul. Nevét a B52-es bombázóról kapta, amely a vietnámi háborúk során többek között egy s más tűz okozásáért is felelős volt. Utóbbira asszociálhatott az ismeretlen feltaláló, amikor először készítette el a B52 koktél lángoló változatát.
A kávélikőr a legegyszerűbb réteg. Erre került a Baileys, de csak nagyon óvatosan. Néhol látni is a trükköt, amelynél egy kanál hátuljára locsolják a folyadékot és ahogy telik a pohár, szépen lassan emelik a kanalat. Mi is ugyanígy cselekedtünk, de persze az első pohár nem sikerült... A bemelegítés után viszont sikerült kettő többé-kevésbé fotogén példányt produkálni, amik a képen is megtekinthetőek. Grand Marnierrel színesebb lett volna, de én főzéshez mindig Cointreaut szoktam használni, így ez volt itthon. Néha még meg is gyújtják, de nálunk a 40%-os felső réteg nem akart lángra lobbanni. Később utánaolvastam, hogy a "flambírozott" változathoz egy kevés 60-80%-os rumot öntenek a tetejére. No de a legfontosabb tudnivaló a B52 "bombázó" koktélról: mindenképp megéri a macerát, mert nagyon finom! ;) (recept)
6 megjegyzés:
A profi mixer barataim is Cointreaut-vel keszitik:) Egyszer sikerult 10 feletti adagot elfogyasztanom egy vad ejszaka alatt. Sokan azt hiszik noi ital a Bailey's miatt, pedig meglehetosen be lehet allni tole:) A lenyeg ugye h addig kell lehuzni, pontosabban "leszippantani" a szivoszalon keresztul amig langol.
Ha kicsit kesobb lesz megkerdezem a kedvenc mixerem, hogy mit szokott a tetejere tenni, hogy langoljon, mert tuti nem rumot.
Persze nem olyan ütős, mint egy feles, de azért van benne ;) Nekem személy szerint egy halványat édes, Ditém viszont nagyon odavan a B52-ért ;)
Köszi! Érdekelne, mert a Cointreau a tetején az égnek nem akart meggyulladni (vagy lemaradtunk róla, mert olyan hamar elégett).
a koktélok közül ennek a legmagasabb az alkoholtartalma, viszont én vmiért nem tudom koktélnak tekinteni, mert olyan pici :)és másodpercek alatt le kell húzni, ahogy horasz írta, addig, amíg ég a teteje. és a koktél úgy az igazi, ha el lehet szürcsölgetni nyugisan. szerintem.
Ebben teljesen egyetértek Veled miniMálna, hogy a koktélt úgy elszürcsölgetjük miközben beszélgetünk, s erre ez alkalmatlan. Másik értelmezés szerint viszont ez is különböző italok keveréke, tehát mégis valahol koktél. Elég durván nézne amúgy ki egy szép nagy pohárba rétegezve - nem is beszélve arról, milyen nehéz lenne egy szippantásra kiinni ;)
:-)) levetted a terhet a vállamról:-)
Ezt én is terveztem, ha felteszem, csak elegánsan belinkellek:-)))
jaja, koktél,l az nem is vitás, minden itallapon eképp szerepel, csak számomra nem az :)
ja és ha hosszú koktélos pohárba szolgálnák fel, csurdig töltve, az nem csak durván nézne ki, de jól fejbe is vágna ;)
Megjegyzés küldése