Konfitált édesköménygumó és zsályás-korianderes meggy mille-feuille
Rendkívül tetszett a zsálya, koriander és meggy kombinációja, valamint mindennek a párosítása az édesköménygumóval. S úgy tűnik Flat Cat is rabjává vált ennek a meggynek. Töprengtem, hogy milyen más változatban készíthetném még el. Végül amellett döntöttem, hogy amolyan édesköményes-meggyes mille feuille-t / lasagne-t fogok készíteni. Egyetlen gond ebben csak az volt, hogy az édesköménygumó viszonylag nehezen fő puhára, s keményen (al dentén) vághatatlan lenne a konstrukció (azaz szétcsúszna). Mivel vízben féltem, hogy túlságosan elvesztené az ízét az édesköménygumó, ezért édesköménnyel megszórt repceolajba süllyesztve konfitáltam a sütőben. Még eddig sehol nem találkoztam konfitált édesköménygumóval, ezért nem is tudtam, hogy pontosan milyen eredményt fogok kapni, ill. mennyi ideig tart, míg szép krémesen puha nem lesz. Kellett neki ugyan jópár óra mire szépen megpuhult (ezalatt szépen elkészült a sütőben alatta a szilvabőr), de végül nagyon szép krémes édesköményszeleteket kaptam.
Érdekes, hogy így elkészítve az édesköménygumó sokkal kevésbé ánizsos, de annál inkább édeskés és krumplis ízű. Persze lehet ebben közrejátszott az is, hogy a krémes puhasága krumplipürére emlékeztetett. Óvatosan tornyot építettem az egyes rétegekből és a pikánsság kedvéért salottával készítettem hozzá vinaigrette-et. (recept)
3 megjegyzés:
Ez is nagyon tetszik! De hát ez nem meglepő... ;)
Finom lehet így az édeskömény, ezt is ki kell majd próbálnom! :)
Szépséges!!
Flat Cat: Örülök, hogy tetszik! Teljesen más így az édesköménygumó, mint enyhén megpirítva.
trinity: Köszi!
Megjegyzés küldése