Báránygerincfilé mandulás hagymakrémmel, céklával és mentás uborkával
Két hónapja készítettem először hófehér hagymakrémet, akkor még vörösboros szőlőhöz. Nagyon tetszett az íze, kellemes édeskés savanykás volt enyhe fűszerességgel. Azon gondolkodtam, hogy a sült fehér hagyma édeskés ízéhez nagyon jól mehet a mandula. Először azt gondoltam, hogy a hagymakrémet pirított mandulalapokkal szórom meg, de aztán olyan ötletem támadt, hogy kenyér helyett finomra aprított / őrölt mandulával is sűríthetném a pürét. Így született meg a mandulás hagymakrém. Mivel a mandulát nem sikerült teljesen finom porrá őrölnöm, ezért a kenyeres változattal ellentétben sajnos nem lett teljesen krémes. Ízét tekintve viszont nagyon finom volt, s nagyon jól ment a tányér többi komponenséhez is.
Rózsaszín báránygerincfilét sütöttem hozzá, szokás szerint alacsony hőmérsékleten sütve, hisz így mindig tökéletesre sikerül. A hagyma mellé a sütőbe betettem egy kis céklát is megpuhulni, melyet később henger alakúra szúrtam ki és hajszálvékony szeletekre vágtam. A krémes hagyma, puha hús és a vékony cékla-carpaccio mellé frissítő ropogós komponensként uborkát aprítottam kis kockákra, majd egy könnyed mentás salottás vinaigrette-tel kavartam össze. Mindezt összeállítva egy rendkívül finom és harmonikus ebéd született. (recept)
9 megjegyzés:
wow! micsoda kompozíció, szem-szájnak ingere!
a hús színe valami csodás! az ízeket csak elképzelem és biztos vagyok benne, hogy legalább olyan jók, mint a színhatás. de szeretnék én is ilyeneket készíteni.... (ábrándozás az élet megrontója...)
Ez egy kellemes hely, minden van, mi szem-szájnak ingere:-))
http://zsuzsifoz.blogspot.com/2009/12/kellemes-hely.html
Nagyon szép lett! :)
Nagyon tetszik a mandulás sűrítés is a hagymakrémnél!
A mandulát egyébként én kávédarálóval szoktam finom porrá darálni, de a marcipánon kívül máskor nem szánom rá magam. Szerintem így "rusztikusan" is finom lehet ez a krém! :)
Ha most a téli GBT-n nem is megy, de a Pikniken jó lenne megkóstolni ezt a hagymakrémet!
nokedli: Köszi szépen! Nem komplikált. A cékla és a hagyma magától sül, akárcsak a hús is. A mandulát meghámozni pedig gyerekjáték. Szóval képes vagy Te is ilyet készíteni.
Zsuzsi: Köszi szépen ;)
Flat Cat: Köszi! Kávédaráló tényleg jobb lenne rá, de nincs itthon sajnos (bár nem is nagyon használnám). Így "rusztikusan" kicsit túróra emlékeztett az állaga. Kenyérrel jobban tetszett az állaga, mandulával pedig az íze. Majd ha lesz egyszer megfizethető áru pacojet a piacon... ;)
Piszke: Akár rögtön holnap is elkészítheted - egyáltalán nem bonyolult. Igyekszem jövőre több GBT-re eljutni ;)
Ez megint eszméletlenül szép is, finom is....
Off: mostanában csak este van időm, aztán arra a gyüjtőről eltűnnek a reggeli postok...Más szisztéma szerint kell körülnéznem, mert így lemaradok ezekről a csodás ételekről, amik a konyhádban születnek.
Köszi Trinity!
Off: No, igen, megszaporodott a gasztroblogok száma ;) Ha más szisztéma után nézel, akkor ajánlom, hogy egy feedolvasóba (pl. Google Reader) gyűjtsd össze a kedvenc blogjaidat és ott (is) kövesd figyelemmel - akkor nem maradsz le semmiről.
Istenem, de gyönyörűre sült ez a hús! És a mandulás hagymakrém.. nyállal tele a szám
Köszi szépen, Reni! Így szépen lassan alacsony hőmérsékleten sütve mindig ilyen szép húst kapok eredményül. Próbáld ki, nem ördöngős dolog ;)
Megjegyzés küldése