Berlin

Spontán született a döntésünk arról, hogy egy hosszú hétvégére, vagyis pontosabban kereken 48 órára Berlinbe látogatunk. Ditém még nem járt Berlinben, s én is csak kiskoromban voltam ott, azaz semmire sem emlékeztem már. Az utazásunkat külön úgy időzítettük, hogy karácsonyi fényekben láthassuk Berlint. A német vasút kedvezményét kihasználva "alacsonyan repülő" vonattal kb. 4 óra alatt értünk el Bajorország szívéből Berlinbe. Az óriási labirintusra emlékeztető pályaudvarból kb. negyed óra alatt sikerült kikeverednünk, ám ezután a tömegközlekedéssel már minden zökkenőmentesen ment. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, este rögtön útnak is indultunk felfedezni Berlin karácsonyi falvait. Meglepően sok és rendkívül nagy karácsonyi falu várja a berlini lakosokat és turistákat az adventi időszakban. Ugyan nem sikerült mindegyikben körülnéznünk, de így is összesen 5 karácsonyi faluban jártunk.

Reichstag

A Gendarmenmarkton a Német Dóm és a Francia Dóm között található Berlin legkisebb, ám környezetét tekitnve talán leglátványosabb karácsonyi faluja. Egy hagyományos helyi Grünkohl-vacsora (fordos kel) után forralt bort szürcsölve körülnéztünk a faluban, de az előbbi "legek" mellett a Gendarmenmarkt karácsonyi faluja sajnos a legkevésbé karácsonyi hangulatú. Innét továbbmentünk a kb. 250m-re található Operaház melletti karácsonyi faluba, mely talán a legnagyobb szabadtéri karácsonyi falu Berlinben. Itt már végre sikerült karácsonyi hangulatba kerülnünk, s egy hosszú séta után a 100-as busszal a város nevezetességeit éjszakai kivilágításban megtekintve tértünk vissza szállónkba.

karácsonyi falu a Gendarmenmarkton

Még útközben a vonaton bejelöltük egy fénymásolt térképen, hogy mi mindent szeretnénk megnézni (köszönet Orsinak a tippekért), s a távolságok alapján terveztük meg a szombati és vasárnapi városnézésünket. Szombaton korán reggel az Olimpiastadionnál kezdtük a napunkat, melybe sajnos nem tudtunk bemenni az aznapi mérkőzés miatt. Innét a Charlottenburg kastélyhoz (Schloss Charlottenburg) mentünk vissza, ahol ugyancsak egy óriási karácsonyi faluba botlottunk, majd tovább folytattuk az utunkat Berlin másik végébe, a Berlini Fal parkját megtekinteni. Itt meg szeretném jegyezni, hogy ugyan Berlinben minden nagyon tág, s viszonylag messze van egymástól, Berlin közlekedése viszont rendkívül jól meg van oldva, ugyanis a belváros egyik végéből 30 perc alatt gond nélkül eljuthatunk a belváros másik végébe. Furcsa viszont, hogy míg Nyugat-Berlinben inkább a metrók jellemzőek, addig Kelet-Berlint villamosok hálózzák be.

Mauerpark

A Mauerpark érdekes volt ugyan, de kihagyható, hisz az egész városban rengeteg falmaradványba lehet botlani. A kiállított, többé-kevésbé művészi céllal kifestett faldarabokon kívül a Checkpoint Charlie és a Potsdamer Platz közötti úton valódi egyben maradt falmaradványt is lehet látni. Érdekes módon, itt szinte alig akadtunk turistákba. A falból egyébként a világ számtalan országába is vittek 1-1 darabot - köztük Magyarországra is, Budapestre, ahonnét egy a berlini falról szóló könyv szerint néhány éve ellopták...

Berlini TV-torony

Kisebb csalódást okoztak a Hackescher Höfe (belső udvarok), melyek közül az első udvar nagyon szép volt, de a többi semmi további látnivalót sem hordott magában. Egy óriási tál fehérboros kagyló és egy frissen sült pizza után a berlini TV-torony felé vettük az irányt. Ha bárki Berlinben tervezi, hogy fel szeretne jutni a TV-toronyba, mindenképp ebéd előtt vegye meg a jegyet, ugyanis jegyvásárlástól számítva kb. 2-2,5 órás várakozási idővel kell számolni. Mivel estére más programunk volt, ezért lemondtunk a TV-toronyról (ennek ellenére láttuk Berlint fentről, ld. lentebb) és körbejártuk a berlini Vörös Városház előtt található karácsonyi falut. Ugyan nem volt még sötét, de így is nagyon hangulatos volt a falu, melyben egy bajor óriáskerék és egy aprócska korcsolyapálya is fellelhető. Egy kávé után a Spree folyó partján tornyosuló Berlini Dómhoz vezetett utunk, majd az Operaház mellett elhaladva a híres Unter den Linden úton sétáltunk végig. Gyönyörűen ki volt világítva az utca, ám történelmi képeket látva korábban jóval magasabb hársfákkal még sokkal szebb lehetett. Időközben eleredt az eső, s mivel már későre is járt az idő, ezért visszamentünk a szállásra előkészülni az esti programunkra.

Unter den Linden karácsonyi fényekkel

Szombat este a Reinstoff nevű, idén tavasszal nyílt étterembe látogattunk el Ditémmel. Az étlapjuk alapján döntöttem ezen étterem mellett. Épp egy nappal azután, hogy lefoglaltam az asztalunkat, derült ki, hogy mindössze fél éves nyitvatartás után megkapta az étterem az első csillagát. A Feinschmecker című lapban is nagyon jó kritikát kapott, s a sommelier, a főpincérnő és a szakács is Juan Amador 3 csillagos éttermében dolgoztak berlini projektjük előtt. A szakács, Daniel Achilles, Juan Amador sous-chefje is volt. Szóval mit is várjon el az ember egy olyan éttermtől, amelyik fél éves üzemeltetés után megkapta az első Michelin csillagát, melynek személyzete 3 csillagos étteremből különült ki, s melynek szakácsát Berlinben az év újoncának ill. honlapjuk szerint a Gault Millau a 2010-es év felfedezettjének választotta? Mindenesetre többet.

Maga az étterem rendkívül eldugott, nehezen található meg - az utcáról nem is látható, hogy a belső udvarban étterem rejtőzködik. Ebből így utólag valamelyest érthető, hogy miért is csaptak neki ekkora reklámot interneten ill. gasztronómiai lapokban: az utcáról egyetlen vendég sem fog betérni. Ennek ellenére minden asztal foglalt volt az étteremben. Kellemes fogadtatásban volt részünk, majd helyünkre vezettek. Az étterem beltere kellemesen kialakított, végtelenbe tekintő tükrökkel, visszafogott díszekkel, szolídan fekete-fehérben tartva. A nem túlságosan nagy belső tér bármely asztalától kényelmesen be lehet látni az egész belső teret. A világítás az asztal közepére irányul az ételeket közzéppontba helyezve. Kétféle menüből lehet választani: A "ganz nah" című menü első olvasásra úgy hangzik, mintha közeli, regionális alapanyagokból készült ételekre utalna. Valójában viszont arra céloz, hogy a menüben szereplő ételek az elkészítésüket tekintve közelebb állnak a hagyományos módszerekhez, míg a "weiter draußen" menü ételei kísérletiesebb hangvételűek. Ditémmel az utóbbi menü mellett döntöttünk.

Reinstoff étterem (kép forrása: Reinstoff)

Amuse-gueule-ként ötféle étvágygerjesztő falatot kaptunk. Az üdvözlő-baguette-nek nevezett péksütemény belül üres hajszálvékony ropogós tésztának bizonyult, mely szarvassonkával és metélőhagymával volt kellemsen ízesítve. Mellette egy kis kanálon egy fehér, túlságosan hideg, jeges és kemény kecsketúróból készült "fagylalt" pihent, mely lehelletnyi naranccsal és bazsalikommal volt ízesítve. Harmadik előételként egy apró északi tengeri rákokból készült, leveles tésztába csomagolt, majd olajban kisütött "ropogóst" (croustillant) kaptunk. Sajnos teljesen ízetlen volt, a rákot nyomokban sem sikerült felfedeznünk benne. Az egy szem olivabogyó is elhagyható lett volna. Az üdvözlőfalatok között a fénypont a kis parasztreggeli (kleines Bauernfrühstück) volt. Német területeken ez hagyomány szerint többek között burgonyát, szalonnát és tojást tartalmaz - itt burgonyakrémet kaptunk fürjtojás sárgájával és egy kevés szarvassonkával. Az üdvözlőfalatok után egy kis kenyereskosarat tettek asztalunkra, melyben néhány szelet baguette-szerű fehér, napraforgómagos és zseniális olivabogyós-ánizsos kenyeret találtunk. Utólag kiderült, hogy a kenyerek sajnos nem helyben készülnek, hanem a hannoveri Broterbe Gaues pékség készítményei - vagyis a kenyereskosárban többek között Muckstange és Ochsenbrot volt található.

Csigák "szántóföldben" (kép forrása: Feinschmecker)

Első fogásként csigákat tálaltak fel Berlin-Brandenburg-i szántóföldben. A szántóföld látszatát apró fekete olivabogyómorzsák keltették, mely alatt paradicsompüré rejtőzködött, ill. amelyből különböző zöldfűszerek álltak ki. Megjelenését tekintve tényleg egy apró feltúrt szántóföldre emlékeztetett. A paradicsom kellemes, de sajnos annyira intenzív ízű volt, hogy a szántóföldben bújkáló csigák ízét nem lehetett érezni. Ezután egy pohárban malátás kenyeret kaptunk, melyre osztriga, chestersajtból készült krém, pezsegő tonikzselé és osztrigalevegő került. Minden komponens együtt finom volt, de egyensúlytalan, azaz a tonikzselé a pezsgésével és édességével túlságosan az előtérbe helyezte magát és elnyomta a langyos osztriga ízét. A következő fogás az este első halovány fénypontja volt. Egy túlméretezett petri-csészében kaptunk enyhén megpirított vilmoskörtét, egy kis kocka libamájpástétomot, valamint kávés mártást. Eddig még nem próbáltam a kávét sós ételekben. Nagyon izgalmas ízharmóniát alkotott a körtével és a libamájjal, s a kevés saláta is kellemes könnyítő, frissítő szerepet töltött be. Sajnos ezután újabb mélypont következett a répával, szarvasgombával és quinoával. Amolyan répavariáció akart lenni, de sajnos egyáltalán nem állt össze. A narancssárga babapapin néhány ízetlen szarvasgombaszelet, egy kanálnyi ropogós quinoa és 3 pehelykönnyű, ám sajnos vízízű répaszféra (algináttal és kalciummal készült répagnocchi) nyugodott. Talán előnyösebb lett volna répalevet használni a gnocchihoz, s nem a répa főzővízét - máshogy nem tudom megmagyarázni a vízízt. Kisebb felüdülés volt ezután a gyönyörű rózsaszín szopós malac káposztával, melyet egy kevés grépfrút dobott fel. A főétel előtt sake-val felöntött karfiolsorbet-t kaptunk apró pálinkáspohárban. A hideg miatt ugyan frissítő volt, de túlságosan sok tejjel készült, s ezáltal karfiolíz nem volt felfedezhető benne - sokkal inkább romlott túróra emlékeztetett bennünket. A menü egyértelmű fénypontja a főétel volt, melyre az előző fogásokhoz képest rendkívül sokáig kellett várnunk (kb. fél óra az előző fogáshoz képest). A tökéletesen fűszerezett és sütött Atlanti-Óceánban fogott rombuszhalat egy vékony szelet sózott borjúnyelv övezte, melyhez kifejező ízű lilakáposzta-jus és zellerpüré párosult. A jus rendkívül tetszett, ha majd el fog férni a konyhámban egy préselőgép, mindenképp meg fogom valósítani itthon is. Desszertként különböző trópusi gyümölcsöket (többek között mangó, marakuja, kivi) kaptunk nagyon apró kockákra vágva (brunoise), egy hosszú szögletes csík csokoládépudinggal és egy gombóc friss, üde marakujasorbet-val. A tányéron még foltokban sápadt színű csokoládéport is találtunk, de nem tudtuk értelmezni. A legkiemelkedőbb a desszerthez kínált cseresznyés-csokoládés ízű bor volt, azt hiszem a közeljövőben be fogok szerezni 1-2 üveg 2004-es Olivares Jumanillot. Petit-fours-ként az amuse-gueule-hez hasonlóan négyféle falatot kaptunk: fehér csokoládé curryvel, szilárd pisztáciahab pisztáciatejjel, vaníliakrém puhított keksszel kis pohárban tálalva és kis édességet matcha teával, levendulával valamint marakujával. Egyik sem maradt meg az emlékezetünkben, a pisztácia pl. egyszerűen csak édes volt. Talán a currys csoki volt a legjobb. Összességében jól éreztük magunkat, kedves volt a kiszolgálás, s kellemes volt a légkör is. A jövőbeni menük szintjét viszont szerintem alaposan meg kell emelni ahhoz, hogy a (túl korán?) megkapott csillagot megtarthassák. A kitüntetéseket minden bizonyossággal nem az aktuális, hanem az ez előtti menüje alapján kapta az étterem.

Berlini Dóm

Vasárnap adventi misére igyekeztünk a Berlini Dómba, majd a Checkpoint Charlie felé vettük utunkat. Innét nem messze látható egy hosszabb lebontatlan szakasz a berlini falból is. Miután körülnéztünk a Potsdamer Platzon, ahol egy újabb óriási karácsonyi faluba csöppentünk, tovább sétáltunk a zsidó emlékműhöz. Igaz emékműnek tervezték, mégis szinte mindenki bújócskázott a szürke betontömbök között. Innen továbbhaladtunk a Brandenburgi Kapu, majd a Reichstag felé, ahol egy modern Pí-alakú toronyból mámorító harangjáték szólt. A Kúltúrák Háza mellett elhaladva egy pillantást vetettünk a Bellevue kastélyra, majd a győzelmi oszlophoz sétáltunk.

Győzelmi oszlop

Talán némely berlini lakos számára is új információ, hogy az oszlop tetejére fel lehet menni. Fentről gyönyörű kilátás tárul elénk, mely azért is szemet gyönyörködtető, mert a sugárutak találkozásánál állva abszolút középpontban érezhetjük magunkat. A kilátásért sajnos meg kell fizetni: a belépőjegy ugyan olcsó, de a TV-torony liftjével ellentétben az oszlop tetejére lépcsők vezetnek fel. Az győzelmi oszloptól a szállásunk felé haladtunk tovább, melynek közelében benéztünk Németország egyik leghíresebb áruházába, a KaDeWe-be (Kaufhaus des Westens, "a nyugat áruháza"). Nagyon szép volt a választékuk, napokon át lehetett volna belőle csemegéznünk, ám lassan lejárt a 48 óránk, s Berlin óriási vasútállomása felé kellett indulnunk. Az úton a vasútállomás felé felfedeztük, hogy a Berlini Állatkert közelében is egy óriási karácsonyi vásárt állítotak fel az igazán különös Vilmos Császár Emléktemplom (Kaiser Wilhelm Gedächtniskirche) közelében. Erről most lemaradtunk, de így legalább legközelebb is lesz még újdonság, amit megnézhetünk. Összességében nagyon szép hétvégét töltöttünk Berlinben, s sikerült is sokmindent látnunk - igaz nem mindent, tehát így biztos vissza fogunk még térni.

Mint minden évben karácsonykor ill. újévkor, idén is téli szünetet tartok a blogomon. Remélem, idén is sok érdekes, hasznos és legfőképp finom tippeket, tanácsokat és recepteket találtak nálam az Olvasóim. Minden kedves Olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!