Sertésszűz szójaszószos grillezett karalábéval
Boldog új évet kívánok minden kedves Olvasómnak! Remélem, sikerült kipihennie magát mindenkinek az ünnepek alatt és frissen, új erővel kezd neki az új évnek.
Az alábbi ételt még tavaly december közepén készítettük Ditémmel, de mivel az ünnepek alatt nem nagyon voltam gépközelben, ezért csak most jutottam el addig, hogy közkinccsé tegyem. A karalábé ugyan nem épp a kedvencem, zöldséglevesben is csak néhány darabot vagyok hajlandó megenni belőle, majd a többit félretolom. Eddig egyedül nagymamám töltött karalábéja ízlett, viszont az is csak jó citromosan. Mivel a piacon egész télen keresztül kapható friss karalábé szép nagy zöld levelekkel, ezért elgondolkodtam azon, hogy milyen más, új formában lehetne elkészíteni.
A grillezett karalábé illetve a szezámmaggal, mustármaggal és szójaszósszal való párosítás ötlete az ízbibliából származik. A chili és a méz saját elgondolásomból került bele, mert a szójaszósz sós íze mellé kellett egy kevés édesség egyensúlyként, s egy kis pikánsság is megfért mellette. A karalábét sós vízben puhára főztem, mert csak nagyon rövid időre került a grillserpenyőbe, s ennyi idő alatt nem sült volna át. Rendkívül finom lett a szójaszószos marináddal, s kitűnően ment hozzá az enyhén megpörkölt szezám- és mustármag. Mivel nagyon szép zöld levelekkel kaptam a karalábét a piacon és nagymamám rendszerint megtöltötte a karalábéleveleket a töltött karalábé mellett, ezért én is próbáltam hasznosítani valamire. Döntésem mártásra esett, melynek a már korábban elkészített reteklevélmártás szolgált alapként. Összességében egy egyszerű és nagyon finom ebéd kerekedett ki belőle. Ajánlom a karalábét nemkedvelők figyelmébe, ilyen formában ugyanis hamar rá fognak szokni. (recept)
10 megjegyzés:
Boldog új évet! :)
Ez megint remekül hangzik, nagyon szeretem a karalábé zsenge levélkéit (meg én a karalábét is), jó ötlet ez a mártás belőle! A grillezés is nagyon tetszik, főleg a szójaszószos marináddal! :)
Búék, végre, hogy előkerültél :)
BUÉK!
Mi férjurammal egyetemben utáljuk a karalábét. De még csak az illatát is. Próbálkozzak ? : ))
annyira kár, hogy itthon nem lehet kapni ezt a könyvet. Amazonon meg lehet rendelni, de én még ott nem mertem semmit venni... szkeptikus vagyok, ideér-e. Pedig biztos nagyon hasznos és érdekes lehet.
Boldog Új Évet!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
A töltött karalábé ötletét is és ezt a receptet is.
Boldog új évet!
Én szeretem a karalábét, főleg a friss, fiatalt nyersen salátaként, pesto és posírozott tojás kíséretében, de húslevesben vagy töltve is jöhet. Ezt is ki fogom próbálni,szinte érzem az ízét.
Á, a karalábéról jut eszembe, próbáltad már a fekete retket sülve? Szerintem az is megér egy próbát!
Flat Cat: Köszi! Ez akkor pont Neked való ;)
Vesta: lassacskán... ;)
Á la carte: Próbálkozz, mert így szójaszósszal, mézzel, szezámmaggal és mustármaggal teljesen más ízélmény lesz, mint csak simán megfőzve a karalábét. A legmeglepőbb a szezámmag volt, nagyon jó a karalábéhoz. Szinte minden hétvégén előveszem az ízbibliát, tényleg nagyon jó. Egyik kollégám is beszerezte, pedig csak meséltem neki róla - neki is nagyon tetszik.
Rózsaszín pöttyök: Örülök, hogy tudtam ihletet/ötletet adni ;)
chriesi: Nyersen nagyon nem kedvelem a karalábét - inkább nyers krumplit nassoltam helyette otthon. Jégcsapretket ettem eddig csak sütve, (Csalogány 26-ban, egész ok volt, bár én kicsit előfőzném) feketét még nem próbáltam.
Új év, új játék!
http://zsuzsifoz.blogspot.com/2010/01/filmes-jatek.html
Tudom, hogy nem teszed ki, de azért küldöm Neked...
http://notburga.blogspot.com/2010/01/kreativ-blog-dij.html
Köszi Zsuzsi és Notburga!
Megjegyzés küldése