csütörtök, április 01, 2010

Pataki szaibling édes-savanyú lila répával

Régebb óta terveztem már, hogy a lila karfiolhoz hasonlóan lila répával is kipróbálom, mennyire válik rózsaszínűvé fehérborban főzve. Egészen mostanáig várnom kellett rá, hiszen csak most, a (közelgő) tavasznak köszönhetően sikerült kisebb méretű lila répát találnom a piacon. Ezúttal rózsaszín helyett bíboros színű eredményt kaptam, ami abból következik, hogy tiszta fehérbor helyett mirinnel (édes rizsborral) együtt főztem a répát. A mirin nagyon szépen kiegyensúlyozta a fehérbor savanykásságát és a friss gyömbérrel ill. kumquattal együtt rendkívül finom, a megszokottól kissé eltérő édes-savanyú ízt adott a répának. A lila répát egészben főztem puhára, hogy a naracssárga belseje ne színeződjön el. Hosszan félbevágva helyeztem el a tányéron, hogy még szebben jöjjön ki a kontraszt- és színjáték.



A fogás többi részénél is követtem az ázsiai hangvételt. A bőre oldalán ropogósra sütött pataki szaiblinghoz friss korianderzöldből készítettem olajat. További köretként egy korábbi receptem nyomán thai citromfüves és enyhén fokhagymás ill. kumquatos lében pároltam puhára basmati-vadrizs keveréket. Összességében egy könnyed, ázsiai hangulatú ebédet sikerült alkotnom, mely akár a holnapi Nagypénteken is az asztalra kerülhet. (recept)

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Van magyar neve is:vitéz szemling.A Saibling a német neve,a szaibling meg a kettő keveréke.

Csicseriborsó írta...

Ennek a répának csak színe más vagy az íze is eltér a "sárga"-répáétól? Vettem olyan vetőmagot, ami 3 féle színű répát tartalmaz és a felhasználás miatt kérdezem.

Beatbull írta...

Névtelen: Pataki szaibling a magyar neve, többször is utánanéztem, s pl. a Lillafüredi Pisztrángtelepen is ez a név szerepel a medencéje előtti táblán (ott pl. vehetsz is friss szaiblingot). A szemling is egy létező és használatban lévő név szaiblingra, viszont a szaibling sokkal elterjedtebb (neten pl. jóval többet találtam szaiblingra mint szemlingre magyar nyelven), ezért használom magyarul a szaibling elnevezést erre a halra. Egyébként tudtommal a vitéz szemling a tavi szaibling szinonímája (Salvelinus alpinus) és nem a pataki szaiblingé (Salvelinus fontinalis).

Csicseriborsó: A piacon "ősrépa" néven árulják, vagyis a zöldségesem szerint állítólag ebből a lila változatból nemesítették ki egykor a mai sárgarépát. Nem tudom mennyi igazságtartalom van e mögött. Ízre ugyanolyan, mint a sárgarépa - szerintem még egy fokkal répásabb is az íze és hosszabb rágcsálás után sem jön elő a sárgarépáknál néha meglévő kesernyés mellékíz. Felhasználást tekintve a lila répánál arra kell ügyelni, hogy a lila része színez - ezért is főztem itt pl. egészben a répát, ill. korábban szeletenként pároltam, hogy a narancssárga belsejét ne színezze el a beliluló főzővíz.

Flat Cat írta...

Gyönyörű színes lett a tányér, csodálatosan néz ki! :)

Beatbull írta...

Köszi szépen, Flat Cat! Kimondottan mutatós a lila répa így egyszerűen hosszában félbevágva.

starfokker írta...

kedves bb, neked is és szeretteidnek is kellemes ünnepeket kívánok!

duende írta...

Beatbull! Kívánok nagyon szép Húsvétot Neked és családodnak!

És a fotód valami gyönyörű. Mint mindig! :)

Beatbull írta...

Köszi szépen starfokker és duende! Nektek is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

nokedlis írta...

nagyon szépek ezek a színjátékaid. különben érdekes, hogy nekem pont az tetszik alilarépában, hogy színez:) de most kifogom próbálni íg egészben megföve és szeletelve ill. hosszában felvágva.

kellemes húsvéti ünnepeket neked és szeretteidnek!

Beatbull írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik! Persze, a lila szín is poén a lila répában, de nekem nagyon tetszik a lila-narancs kontraszt ;)

Köszi, Neked is kellemes húsvéti ünnepeket!