csütörtök, június 03, 2010

Fehér spárga mangós-vaníliás vinaigrette-tel, thai bazsalikommal és garnélarákkal

Már az előző két bejegyzésem is nyáriasan színes volt, ez a fogás és fénykép viszont akár az idei nyár címlapképe is lehetne. Az eredeti ötlet még tavalyról származik. Tavaly jóval többet kísérleteztem spárgával (idén a rebarbara volt a soros), s a legjobb spárgás receptem szerintem a mangós vaníliás spárgám volt. Idén ismét el akartam készíteni, de természetesen egy kicsit más formában. A közelgő meleg napokra egy könnyed salátában gondolkodtam. Végül az alábbi könnyed előétel született.


Az első ötletem az volt, hogy carpacciot vagy salátát készítek spárgából ill. hozzá vaníliás vinaigrette-t mangódarabkákkal. Még valami hiányzott viszont a tányérról ízben és színben is. Aztán jött az ötletem, hogy a thai bazsalikomom apró hajtásait is a spárga mellé tehetném. Végül még a mélyhűtőből is előkerült néhány garnélarák, amit pár perc alatt megmelegítettem a spárgalaplében. Rendkívül jól harmonizált minden egymással a tányéron: a zöldcitrom savassága a mangó, a garnéla és a spárga édeskés ízével; a vanília a spárgával és garnélával; a thai bazsalikom pedig a szükséges kis izgalmas fűszert adta. Nem csak színeit, hanem ízét és könnyedségét is tekintve kitűnő nyári előétel. (recept)

Nincsenek megjegyzések: