csütörtök, október 21, 2010

Chilis lencse aszalt mangóval

Igazán egyszerű köret pl. kacsamellhez, vagy lehet akár főétel is vegetáriánusoknak és lencsekedvelőknek. Az ihletet a július végén a Bábelben kóstolt édes chilis lencse adta. A lencsének mindig jót tesz egy erőteljes löket édes és savanykás íz. Nem emlékszem, hogy a Bábelben volt-e aszalt gyümölcs a lencsében - úgy rémlik, hogy csak édes chilimártással volt ízesítve. Én a betervezett sárgabarackecethez illően aszalt sárgabarackot szerettem volna beletenni, de egyrészt elnéztem az itthoni készleteimet (aszalt szilva volt csak itthon), másrészt pedig a piacon a zöldségesemnél nem volt épp kapható. Volt viszont helyette aszalt mangó, amit nagyon jól el tudtam képzelni a lencséhez. Az is lehet, hogy legközelebb aszalt papaya kerül bele, szerintem azzal is nagyon jó lenne.


Csirkealaplével is lehetett volna főzni a lencsét, de én most csak vízzel öntöttem fel. A végén amúgy is került még hozzá sárgabarackecet és szójaszósz, a chilivel és mangóval együtt pedig így is igazán összetett ízt alkottak. Szóval nem hiányzott belőle az alaplé. Az enyhe zöldséges ízt egy kevés angolzeller adta, amit csak néhány perccel a tálalás előtt adtam a lencséhez, hogy ne veszítse el élénk zöld színét. (recept)


Orsit megkértem, hogy a kísérleti konyha facebook oldalára készítsünk egy üdvözlő-/beléptetőképet is az új logóval. Ezt az új rajongók láthatják legfőképp még csatlakozásuk előtt, de kíváncsi jelenlegi rajongók is megnézhetik az üdv fül alatt. Nagyon szép tervet készített rá Orsi egy lencsés képpel, csak én maradtam el egy a bloghoz illő lencsés étellel és annak fényképével. Szerintem igazán frappáns ötlet az átalakulásra és az apró mozzanatokra utaló buborékokat a lencsével játékba hozni. Még egyszer köszönöm szépen Orsinak a terveket, az együttműködést és az új logót! Ajánlom kedves Olvasóimnak Orsi honlapját és blogját is, ahol ötletes munkáiból további szép példákat lehet megtekinteni ill. aktuális projekjeiről olvasni.

kedd, október 19, 2010

Lazacpisztráng karfiolpürével, füge-vinaigrette-tel

A brokkolinak is jót tesz egy kevés savanykás íz, ezért is kerül nálam a brokkolihoz általában egy kevés fehérbor. Karfiolnál viszont szerintem még annál is fontosabb megfelelő savanykássággal kiegyensúlyozni az ízét. Legyen az a savanykás íz tejföl, fehérbor, citrom, vagy mint ebben az esetben ecet. Magát a pürét most teljesen tisztán hagytam, csak köréje locsoltam a füge-vinaigrette-ből. Így külön is ízlelhető a tiszta karfiolíz ill. a vinaigrette-tel együtt kóstolva a fügeecet könnyítő, üdítő, ízeket megnyitó hatása. A füge-karfiol páros ötlete a brokkoli-füge párosításból eredt, s foodpairingen is megerősítést találtam rá. Maga a fügeecet nem eredményezett volna eléggé fügés és kiegyensúlyozott édes savanykás ízt, ezért aprítottam a vinaigrette-be egy friss érett édes fügét is. A karfiolpüréhez és a füge-vinaigrette-hez is nagyon jól ment a bőrén ropogósra sült lazacpisztráng. (recept)

kedd, október 12, 2010

Karfiolpüré currys almával földimogyoróval és bazsalikommal

Brokkolin kívül karfiolból is teljesen hasonló módszerrel lehet pürét készíteni. Azaz sós vízben megfőzve, vizet leöntve, majd a forró lapon a karfiolból a nedvességet elpárologtatva és créme fraiche-sel pürésítve. Állagát tekintve kissé tömörebb a brokkolipürénél, enyhén a krumplipüré irányába tart, de nagyon kellemes. Ízét tekintve pedig enyhébb, kellemesebb a puszta karfiol ízénél, így a főtt karfiolt nem kedvelők is rákaphatnak. Ennél az üdvözlőfalatnál a karfiolpüré mellé curryt, almát, african blue bazsalikomot és földimogyorót párosítottam.


Korábban is próbáltam már a karfiolt almával és curryvel, csak akkor földimogyoró helyett fenyőmag került hozzá. Így földimogyoróval kissé markánsabb, fenyőmaggal talán kissé kiegyensúlyozottabbak az ízek. Almából érdemes savanykás fajtát használni vagy a karfiolpürét egy kevés citromlével, fehérborral, esetleg ecettel frissíteni, hogy tényleg étvágygerjesztő hatása legyen ennek a falatnak. (recept)

csütörtök, október 07, 2010

Brokkoli bodzabogyós-szójaszószos fügével és pörkölt földimogyoróval

Feltűnt már valakinek, hogy a brokkoli ízében egy kevés földimogyorós aroma is megbújik? Nekem akkor tűnt fel, amikor a brokkoli főzővizét kortyolgattam. Épp annyi vízben szoktam csak főzni a brokkolit, amennyi ellepi és spárgaalapléhez hasonlóan a brokkoli főzővizét sem öntöm ki, hanem elkortyolgatom. A zöld, karfiolos és a karalábés íz mellett egy kevés földimogyorót véltem felfedezni - s tényleg, a foodpairing weblapján is rátaláltam arra, hogy a brokkoli a vegyi összetétele alapján jól harmonizál a földimogyoróval. Tovább nézegetve a foodpairingen a brokkoli ábráját megakadt a szemem a fügén és a bodzavirágon. Bodzavirág ugyan most nincs, de bodzabogyóból készült szörp annál inkább. Innét jött az ötlet az alábbi fogáshoz.


A brokkoli háromféleképpen jelenik meg a tányéron: a habos, könnyed brokkolipüré, valamint a brokkoli szára felkockázott és a brokkoli ropogósra főtt rózsái formájában. A brokkolipüré egy enyhe könnyed alapot biztosít a fogásnak, míg a brokkoli rózsája zöldebb, karfiolosabb, megszokott brokkoli ízű, a brokkoli szára pedig karalábésabb hatású. A szép érett lila fügét szeletekre vágva meleg bodzabogyószörp és szójaszósz keverékébe helyeztem marinálódni. Az eredmény önmagában is rendkívül finom lett, más környezetben is be fogom vetni. A tányér elrendezésén lehetne még alakítani, de az összeállítás szerintem így tökéletes. Az ízek nagyon szépen harmonizáltak egymással és a textúrák közötti játék is tovább fokozta a tányér izgalmát. (recept)

kedd, október 05, 2010

4 év és új logó

Négy évvel ezelőtt októberben kezdtem bele a kísérleti konyha blogom írásába. Azóta rengeteget fejlődtem a főzés területén, nagyon sokféle technikát és ötletet osztottam meg Olvasóimmal, s végül még egy tv portré is készült rólam és a blogomról. Ennek alkalmából úgy gondoltam, hogy igazán ráférne az oldalra egy kis frissítés, azaz ideje lenne lecserélni a kissé elavult fejlécemet.

kísérleti konyha blog logo
Az új logó gondolatával egyik kedves Olvasómat, Orsit kerestem meg. Orsi Dániában él és szerintem nagyon tehetséges grafikus. Ötletes munkáiból szép példákat lehet látni a honlapján ill. aktuális projektekről a design-blogján is. Nagyon szépen köszönöm Orsinak a jó ötleteket, az együttműködést, a türelmet az apró kéréseimmel szemben és a kimondottan jól sikerült eredményt!

kísérleti konyha blog logo fejléc header
Magát a logót még július végén kezdtük el megbeszélni, majd több finomítás után született meg a fent és lent látható végleges eredmény. A logó három buborékot ábrázol, ami származhat forrásban lévő vízből, rotyogó mártásból, sabayonból vagy akár habból is. A buborékok a konyhában történő fizikai-kémiai átalakulásokra és az apró főzési mozzanatokra való összpontosításra hivatottak utalni stilizált formában. Vagyis a blogom és a konyhám fő vonásait hordozzák ezáltal magukban.

kísérleti konyha blog logo buborékok bubbles nagy
kísérleti konyha blog logo buborékok bubbles kicsi