péntek, november 26, 2010

Almapaprikás-szójaszószos csirkeszív barna és vadrizssel

Hungarikum az almapaprika? Valamennyire igen, hiszen a magyar határon kívül szinte sehol nem találtam még rá. Ennek ellenére véleményem szerint az almapaprika nem kap elegendő megbecsülést. Furcsa, hogy nyersen szinte sose lehet vele találkozni. Általában ecetbe eltéve önmagában vagy káposztával, esetleg csalamádéval töltve savanyúságként kerül az asztalra. Szerintem fűszernek is ideális, nem csak hideg, hanem meleg ételekben is. Ha a thai vagy kínai konyhához hasonlítjuk, amolyan magyar chilinek is tekinthetnénk. Csípős és kissé gyümölcsös íze minden fogást feldob, az ecetes kezelése által pedig a savtartalma könnyít a zsíros ételeken. Ebből a gondolatmenetemből kiindulva keletkezett az alábbi ázsiai-magyar fogás.


Belsőségek közül talán a szívvel és a nyelvvel a legegyszerűbb megbarátkozni. Érthető is, hisz mindkettő izom, akárcsak az állat húsa is. A csirkeszívnél fontos, hogy vagy nagyon friss legyen, vagy ha már 1-2 napja a hűtőben pihent, mindenképp mossuk ki belőle a megalvadt vércsomókat. Ezek felelősek a kissé kesernyés mellékízért. Forró serpenyőben kevés zsiradékon minden oldalról megpirítva szerintem a legegyszerűbb elkészíteni és ez vezet a legfinomabb eredményhez is. A csirkeszív annyiban igazán barátságos természetű is, hogy néhány perccel tovább pirítva sem válik keménnyé, hanem megtartja a kissé feszes, ropogós állagát. Ennél a gyors fogásnál részben tipikus ázsiai és részben tipikus magyar alapanyagok kerültek a csirkeszívhez. Rendkívül jól működött az almapaprika a chili helyettesítőjeként, épp az ecettartalma miatt szerintem még egy fokkal előnyösebb is. Szerintem más környezetben is érdemes kipróbálni az almapaprikát, hiszen sokkal többre képes, mint amire jelenleg használjuk. (recept)

3 megjegyzés:

chriesi írta...

Nagyon szeretem az almapaprikát és teljesen igazad van, elég mostohán bánunk vele.

Vera írta...

EZ aztán a fúziós konyha. Eszembe nem jutott volna az almapaprikát bármibe is beletenni...
Ha már belsőség akkor én a májra szavazok :)

Unknown írta...

chriesi: Többre lenne képes az almapaprika. Annyi távoli fűszert és alapanyagot látni, pedig elég lenne csak a közelünkben elfekvő alapanyagokra más szemszögből rátekinteni.

Édes és Keserű: Erre most én is szívesem ráhúzom a "fúziós" jelzőt ;) Máj is jó, de a szívekre vagyok most valahogy rákattanva.