hétfő, november 15, 2010

Tojássárgája kolbásszal és ecetes fokhagymával

Ennek a falatnak az ötletét az októberi essen&trinken egyik étteremleírásából merítettem, ahol (sajnos kép és recept nélkül) mutatták be a barcelonai Cal Pep tapas bárt. Tortilla Tempana néven említettek egy fogást, amely belül még folyós tojássárgából, chorizoból és aioliból állt. Nem tudom, hogy milyen formában tálalják a Cal Pepben, gyanítom, hogy egy kis tapasos tálkában. Én egy kanálra ültettem át az ötletet, ami üdvözlőfalatnak alkalmatlan, hiszen túlságosan tartalmas és inkább laktató, mint étvágygerjesztő. Viszont oly sok csodálatos íz sűríthető össze ebben a formában egyetlen kanálra.


Kis szépséghiba (és zavar is egy kicsit) a végeredményben, hogy nem sikerült tökéletesen szétválasztanom a sárgáját a fehérjétől, ezáltal egy kis fehér karima maradt rajta elkészítés után. Tulajdonképpen szerintem sosem sikerül tökéletesen szétválasztani a sárgáját a fehérjétől, csak a sárgájánál kevésbé vészes, mint a fehérjénél. Magukat a tojássárgákat kis kivajazott tálkákban vízfürdőben készítettem el, így nem volt szükség további zsiradékra. A kolbászból is kisütöttem a zsírt és ezáltal ropogós összetevőként kerültek a krémes tojássárgára. Aioli helyett a zsíros és tartalmas ízek miatt ecetben főztem fokhagymaszeleteket. A savanykás íze kellemesen könnyített a kanálon. Díszként fekete hawaii sóval szórtam meg a tojást. (recept)

6 megjegyzés:

judit magos írta...

Majd megnézem a Cal Pepben hogyan tálalják. (Tervbe van véve, de legútobb ott voltunk éppen zárva volt)

Orsi írta...

Szerintem gyönyörű, és a kis fehér karima egyáltalán nem zavaró, sőt. Legközelebb érdemes lenne direkt kiemelni úgy, hogy pl. fekete kanálra (vagy tálkára) rendezed el az egészet.

Névtelen írta...

tükörtojásból kivenni ? :) na jó biztos az már nem az :))

Unknown írta...

Judit Magos: Ó, mész Barcelonába? Irigyellek ;)

Orsi: Köszi, Orsi ;) Talán akkor kicsit találóbb lenne, tükörtojásként megsütni, majd egy kerek kiszúróformával kivágni - úgy szebb lenne a karima, mint itt ez a gyűrt fehér valami. Fekete kanalam nincs még, de a fehér kanál alatti tálka szerintem alkalmas lenne rá, ha megágyazok kicsit a tojásnak. Köszi a tippet ;)

Névtelen: Hmm, nem is olyan rossz ötlet - elvégre ha a tükörtojás alul kissé már megsült, akkor egész jól ki lehet emelni belőle a sárgáját.

judit magos írta...

Barcelonában élünk, férjem német és itt edző.

Unknown írta...

Ah, nahát így egyszerű ;)