Ebben a hónapban Kriszti a házigazdája az immár 44. fordulójánál tartó VKF (Vigyázz, kész, főzz!) vetélkedőnek. Az egészséges és tudatos táplálkozás jegyében ehavi VKF témaként a boltokban kapható késztermékek helyettesítését írta ki feladatként.
Élelmiszereim kb. 95%-át a piacon szerzem be, mindössze tejtermékekért, lisztért, cukorért és italért szoktam boltba menni. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a bevásárlási szokásommal egy igen szűk réteghez tartozom, épp ezért örömmel is reklámozom a piacon történő vásárlást. Minden friss, a legtöbb áru helyi, mindenből annyit lehet venni, amennyire épp szükség van s közben még tanácsot is lehet kérni egy-egy termény tárolásához és felhasználásához. További előnye, hogy csak a fantáziánk szab határt annak, hogy végül mi születik az alapanyagokból. Teljesen új ízvilágok is felfedezhetőek így, hogy nem az élelmiszeripar diktálja nekünk, hogy mely párosítást vagy fűszerezést preferáljuk, hanem szabadon zsonglírozhatunk az ízekkel és állagokkal.
Az aktuális 44. VKF fordulóra olyan ötletem volt, hogy a különböző mártásokat, szószokat és dipeket színük szerint akár fel is sorakoztathatnám egy festői palettán. Ecsetként pedig grissinit készítettem kecskesajttal. Végül úgy alakult, hogy tegnap délután spontán grillezést szervezett az egyik kollégám, így pont kapóra is jöttek a mártásaim.
A dipek részben már szerepeltek egy-egy ételnél a blogomon, néhány pedig új vagy módosított. Koromfekete mártást eddig pl. nem készítettem még. Erre olyan ötletem volt, hogy tintahalfestékkel színezem be a sült padlizsánt, majd szójaszósszal, halszósszal és tigrismogyoró olajjal ízesítettem. Kinézetre igen furcsa, de rendkívül izgalmas teljesen új ízű mártás kerekedett ki belőle. A lila színű kence a talán leggyorsabban elkészíthető, főleg ha nyers fokhagymát aprítunk bele - mindössze ki kell magozni hozzá a fekete olívabogyót és kb. hasonló mennyiségű fetával és egy gerezd fokhagymával krémesre turmixolni. Gyakran friss kakukkfüvet vagy citromkakukkfüvet is teszek bele, most viszont elhagytam, mert a zöld kencébe került sok zöld fűszer. Amolyan cukkíni alapú pestoként is felfogható. Még tovább fokozható, ha egy kis üveg lecsöpögtetett kapribogyót is elkavarunk benne. Este grillezéskor pl. így ettük a sült húshoz. A piros kence egy igen sűrű paradicsompép, melyhez serpenyőben szépen lassan kiszikkasztottam a paradicsomot borókabogyóval, babérlevéllel és ginnel. Meglepetésként néhány tk málnapürét is elkavartam a kész kencében, ami szépen kiemeli a paradicsom ízét és nagyon jó párja. Hasonló zseniálisan jó párosítás a sült paprika és kissé sült sárgabarack is, melyet idén igen gyakran készítettem. Végül a fehér színért a makadámiás hagymapürém szolgált.
Véletlenül akadtam bele Alexander Herrmann grissini receptjébe, mely nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető és keleszteni sem kell, hiszen élesztő nélkül készül, állagra pedig tökéletesen olyan, mint a közismert grissini. A recepten kissé variáltam, melynek eredményeként kecskesajtos ízesítésű grissinit készítettem. A tésztához szükséges vaj egy részét túróval is lehet helyettesíteni. Erre olyan ötletem volt, hogy túró helyett friss kecskesajtot gyúrok bele a tésztába. Parmezán helyett pedig kecsketejből készült pecorino-szerű sajtot reszeltem bele. A végeredményben nagyon szépen érezhető volt a kecskesajt. Este amíg sült a hús a grillen, pillanatok alatt el is nassoltuk az utolsó szálig. (
recept)
17 megjegyzés:
Zseniális. Gyönyörű. :)
A málna-paradicsom kombináció különösen tetszik! :)
Pazar paletta!
flatcat: Köszi! Málna-paradicsom kombinációt Witzigmann (sajnos túl rövid) sorozatában láttam Mario Lohningernél - honlapján meg is nézheted az epizódot. Kicsit összenyomott a kép sajnos a videónál. A Silkről pedig itt írtam egy étterem-beszámolót ;)
lencsike: Köszi!
Fantasztikus! Megint nagyot alkottál. ;o)
Mekkora már ez a tálalás! :D Grat, jó ötlet volt!
Nagyon ötletes, a legközelebbi bulin én is így tálalok :)
Húha!!! zseniális! nekem a barackos-sült paprikás ragadta meg a fantáziámat, de a grissinivel is szemezek.
Imádom az ilyen mártogatósokat!!! A málna paradicsom és a makadámiás hagyma is nagyon tetszik (bár mondjuk melyik nem?) :))
Jaj, de guszta, erre még a válogatós gyerkőcök is rácuppannának! :)))
Nekem is a paradicsom-málna tetszik a legjobban. :)
Ez fantasztikus, Beatbull! :)
Selectfood: Köszi! A tányér a vásznam ;)
ehran: Köszi! Ha majd egyszer étteremben kötök ki, akkor poén kedvéért így tálalom a kenyerekhez a kencét ;)
Lora: Bulira is jó ötlet - bár ügyelj arra, hogy ne vagy mással legyen lakkozva a paletta, mert amit én találtam az eléggé ragasztó szagú. Van állítólag porcelánból is, Erlangenben viszont nem találtam. Egyébként a lyuknak köszönhetően tök jól vihető tányér is - még egy kis vályú a pohárnak és ideális bulitányér, ami nem hajlong mint a papír vagy műanyag.
Kata: Köszi! A grissini nagyon egyszerű, a friss kecskesajtot túróval is helyettesítheted. A barack a sült paprikához onnét jött, hogy mindig egy kis barackecetet tettem a sült paprikakrémhez, aztán kipróbáltam némi barackkal is és nagyon jól működött. Előbbi bejegyzésekben találsz egy terrinreceptet is erre a párosításra.
Reni: ;) A fekete mondjuk kissé csak a poén kedvéért készült. A hagymás köretként is jó pl. véres hurkához vagy belsőségekhez - az ecet arányát ehhez illően igazítsd.
BéVé: Köszi! No igen, s kedv szerint lehetne új színeket kikavarni ;)
Noémi: Eléggé ütős, hisz koncentrált paradicsom, azaz kevés belőle is igen intenzív ízű, s ezt még fokozza a málna. Nézd meg a fent belinkelt videót, ott paradicsom sorbet-t készít belőle Mario Lohninger.
Köszi duende! Csak a kék színre nem találtam természetes megoldást - cserébe ott a lila.
Csak nehogy a falon kössenek ki! :)))
A kék tényleg érdekes kérdés, ami hirtelen eszembe jut, az is inkább lila, de esetleg egyéb "színekkel" keverve hátha el lehetne mozdítani kékebb irányba: szilva, áfonya, káposzta, lila krumpli (itt találtam már olyat, ami inkább sötétkék volt, meg olyat is, ami bordó), netán ehető virágok.
BéVé: Szerencsére a grissini könnyedén törik, bár a gyerekek leleményesek és gondolom ujjal fogják folytatni a festést ;)
ehran: Szinte mindegyik természetes lilás szín erősen vizezve szép éjszakai sötétkék színt eredményez - de az már eléggé híg. Esetleg savval / lúggal és lakmusz hatású folyadékokkal lehetne még kísérletezni - pl. a lila brokkoli is színt vált ugye más-más vízben főzve, biztos van, ami kék színű lesz. A virágok jó ötletek - borágó egészen kékes. Egyébként ez volt eddig a legkékebb, amit tányéron láttam: moon. Az összetevőket olvasva gyanítom, hogy sajnos mesterséges színezéktől lett olyan kék.
De szép!!! :)
Megjegyzés küldése