Kínában igen fontos szerepet tölt be az étkezés, maga az egyik köszönési formájuk is kb. azt jelenti, hogy "Ettél-e már?". Ebből következik, hogy a városban lépten-nyomon étkezési lehetőségekbe futunk, s ahol nincs külön étterem vagy stand, ott utánfutókról árulják a sült, főtt és nyers finomságokat. Nyitottságomból és kíváncsiságomból következően igyekeztem minden a helyiek által is kedvelt ételt és szokást kipróbálni.
A reggeli, ebéd és vacsora nagyjából ugyanolyan ételekből áll, azaz reggelire is meleget és fűszereset esznek. Annak ellenére, hogy nem szokásom meleget reggelizni, egyáltalán nem volt nehéz erre átállni. A szállodákban viszont többnyire európai reggelit is biztosítanak corn flakes-szel, német lekvárral és új-zélandi vajjal. A kávé kicsit szokni való, valami gabonaféléből készülhet és valójában nem barna, hanem szürke színű. Ha nem túl híg, akkor egész iható is, bár sok köze a kávéhoz nincsen. Függők tehát inkább keressék fel a belváros egy-két bevásárlóközpontjában található nemzetközi láncot, mint pl. Starbucks vagy Costa. Itt valódi kávét adnak, igencsak drága európai áron. Ugyancsak kicsit szokni való a főleg reggelire kínált szójatej is, melyet olykor kocsonyásítva is kínáltak. Meglepő volt viszont a reggelire sütött nagyon jó friss lángos, amit a kínaiak általában kézzel csipegetve vagy bármivel csípőssel és sóssal megtöltve feltekerve fogyasztottak.
Pekingben annyi az étterem, mint csillag az égen. Talán még kicsit több is - ha az utcai árusokat is hozzávesszük, akik pl. közvetlenül a füstölgő szénben sütik az édesburgonyát és gesztenyét. Az éttermek egy részére kerek asztalok jellemzőek, melynek közepén egy forgatható tárcsa található. Az étlapon az ételek többsége fényképpel szerepel, így a rendelés sehol sem okoz gondot. Többféle ételt szokás rendelni, s ezek mind az asztal közepére kerülnek. Utána mindenki a saját pálcikájával szemezgethet középről a saját tányérjára. Jellemző, hogy jóval több ételt rendelnek, mint amennyit valóban megesznek. Ez főleg akkor igaz, amikor megvendégelnek minket. Ha ugyanis elfogy minden középről, akkor az egy jel arra, hogy nem kínált meg eléggé bőségesen a vendéglátónk és ez megengedhetetlen. Kisebb éttermekben az egyszerű szögletes asztalokról hiányzik a forgatható tárcsa, ám itt is minden az asztal közepére kerül. Tetszett ez a közös étkezési forma, sokkal kommunikatívabb, több mindent lehet felfedezni és mindenből annyit lehet enni, amennyi ízlik és jól esik.
A német szokás, mely szerint mindenki a saját részét fizeti, Kínában teljesen ismeretlen. Olyannyira, hogy olykor heves (ám egyben barátságos) dulakodás is ki szokott alakulni akörül, hogy ki fizetheti ki az adott asztal számláját. Borravalóra nincs konkrét szabály, lehet is adni, meg nem is. Fizetni általában nem az asztalnál szokás, hanem a bejárat közelében található pultnál, ahova minden rendelésünket lejelentenek a pincérek mielőtt a konyhának szólnának. Egy ebéd vagy vacsora a legtöbb étteremben nagyon olcsó, fejenként átlagosan 50-60 yuanból (kb. 2000 ft) szó szerint telezabálhatjuk magunkat és még 1-2 üveg sör is benne van az árban.
Rendelésnél érdemes arra ügyelni, hogy az ételeket rendszerint az elkészülésük sorrendjében hozzák ki. Ha pl. a sült banánt vagy nugátkrémmel töltött rizstésztát desszertként szeretnénk enni, akkor ezt érdemes külön később megrendelni. Amúgy desszertek mint fogás egyébként sem jellemzőek. Az ételek közt gyakran találkozunk káposztafélékkel, némelyik közülük mángold és angolzeller keresztezésére hasonlít. Mindent úgy készítenek el, hogy pálcikával vagy kanállal gond nélkül lehessen fogyasztani. Bármely étteremben is jártunk, mindenhol friss alapanyagokkal dolgoztak és a zöldségeket jellemzően szép ropogósra főzték. A szójaszósz minősége is messze felülmúlta az Európában kaphatóakat.
Külön tetszett, hogy a halakat élve tartják az éttermekben, csak rendeléskor ölik meg és belezik ki. Néhol egy hálóban ki is hozzák az asztalhoz a még ficánkoló halat, hogy jó lesz-e, vagy másikat nézzenek. Ez a frissesség nagyon jól érezhető a hal húsának ízében és állagában is. Érdekes volt, hogy mindenhol a háta felől vágták fel a halat és a hasánál egyben hagyva hajtották szét. Mindössze a gerincét távolították el, az összes többi szálkát a halban hagyták. Ez jellemző egyébként a csirkés ételekre is, a készre sült csirkét ugyanis csonttal együtt darabolják fel. Akárcsak a szilva magját, a csirke csontjait is evés közben ki kell így köpködni - vagy stílusosabban (és gyakorlottabbak számára) a pálcikánkkal a tányérunkhoz visszavezetni.
Gyors nassolni valóként az utcákon sokféle pálcikára szúrt harapnivalót lehet kapni, mint pl. virslit, különböző grillezett húsokat, de a Wangfujing közelében található kis utcában akár frissen sült csikóhalat, skorpiót és bábokat is megkóstolhatunk. A skorpiók különösen látványosak, ugyanis még élve szurkálják fel a fapálcikákra, azaz még kapálódzva várják a merész vásárlókat. A skorpiókat és a bábokat magam is megkóstoltam. A skorpió frissen kisütve egy igen ropogós élmény, de a zsiradék ízén kívül sok mást nem tudtam felfedezni benne. A bábokat azért is meg akartam kóstolni, mert a WHO ajánlása szerint előnyös lenne a közeljövőben Európában is lárvákra átállni állati fehérjeforrásként. Ha egyszer tényleg sor következik erre, akkor a bábokkal egész jól meg fogok tudni békélni. Kissé száraz és enyhén földimogyorós krumplipüréhez tudnám leginkább hasonlítani. Maga a kérge lehetett volna ropogósabb is, de egyébként nem tartalmaz semmiféle furcsa állagú vagy ízű részt, tehát nincs igazán ok tartani tőle.
Ugyancsak gyors falat még a gőzölt töltött kenyértészta vagy rizstészta. Utóbbi kb. úgy képzelhető el, mint egy nagyobb méretű és igen laktató ravioli. Ugyancsak pillanatok alatt elkészül a frissen kinyújtott rizstészta is, melyhez többek között szalonnás fermentált babkrémet vagy csípős alaplevet kaphatunk. A tésztát a kínaiak nem vágják, hanem alaposan betanult selymes és egyben lendületes mozdulatokkal hosszú csíkká lengetik, majd félbehajtják és ismét lengetve kinyújtják. Ezt addig ismétlik, amíg kb. 0,5cm vékony nem lesz a tészta. Értelemszerűen a tészta több méter hosszú, ezért egyáltalán nem gond, ha evés közben elharapjuk, ha eleget szürcsöltünk fel belőle. Mivel most ősszel épp kukoricaszezon is volt, ezért sok helyen árultak gőzölt kukoricát is. Érdekes volt megfigyelni, hogy levéllel együtt készítették és árulták (a levelek által védve tovább maradt forró), a kínaiak pedig banán módjára hámozták meg és állítva, azaz fentről lefele rágcsálták körbe.
Teljes átfogó képet lehetetlen adni a pekingi éttermekről, olyannyira sokszínűek és oly megszámlálhatatlanul sok van belőlük. Mindenképp ajánlom viszont, hogy lehetőleg olyan éttermeket szemeljünk ki, amelyekben nem ül európai arc és senki nem beszél angolul. A rendeléssel nincs gond, hiszen az étlapon képekkel szerepelnek az ételek, így csak egyszerűen rá kell mutatnunk, hogy mit kérünk. Mindössze talán azt az egy sort érdemes a szálloda recepcióján egy cetlire kínaiul felíratnunk, hogy "2 sört kérünk" - ezt ugyanis többször próbáltam kínai hanglejtéssel elmondani, de sose értettek meg.
Nekem nagyon tetszett a Guang'anmen Food Street, ahol kiváló szecsuáni konyhát kóstoltunk, mint pl. gőzölt friss halat egyik felén gyümölcsös chilipaprikával, másik felén pedig kissé savas zöld csípős szósszal befedve. A kedvenc helyünk egy kissé lepukkant étterem volt a szállodától kb. 1 km-re (azaz pekingi értelemben "közel"). Itt a dai konyha különlegességeit kóstoltuk meg, s minden, de tényleg minden étel kiváló volt. Ilyen tiszta krumpliízű és tökéletesen eltalált ropogós rösztit, mint ezen a helyen, soha nem ettem még. A paprikás rizst is varázslatosan átitta a friss paprika íze. Itt kimondottan ízlett a sült banán is, pedig európai kínai éttermekben ezek általában ehetetlenek szoktak lenni (legtöbb esetben azért, mert nem rendelésre sütik frissen). A legnagyobb meglepetés viszont a sertéstepertő volt, melyről az összes zsírt lekaparták és így sütötték ropogósra, azaz egyáltalán nem volt zsíros. Ezen túl a "székely halászlé" dai változata lepett még meg, ami tulajdonképpen egy zamatos paprikás-chilis hallé egy egész szálkákkal együtt durván feldarabolt friss hallal, sok friss gyömbérrel, fokhagymával és szecsuáni borssal, valamint savanyú káposztára emlékeztető savanyított kínai káposztaféle. Saját honlapja is van ennek a szóban forgó
Bao Qin nevű étteremnek. A honlap szép külalakja viszont ne tévesszen meg senkit, maga az étterem sokkal lepukkantabb, ellenben cserébe annál hangulatosabb is.
Összességében nagyon tetszett a kínai konyha Pekingben. Való igaz, hogy teljesen más, azaz messze jobb, mint az Európában elterjedt kínai éttermek kínálata - már csak a frissesség miatt is. Büfés kiszolgálás csak a szállodában volt jellemző, de ott is minden csak fél órával korábban, azaz frissen készült. Olykor igen csípős is volt némely fogás, de mindig rendkívül kellemes friss gyümölcsös ízzel párosult. Viszont, ha nem rajongunk csípős ételekért, akkor ezek kikerülése sem okoz gondot. Legnagyobb vész esetében pedig akár európai éttermekbe is betévedhetünk, bár véleményem szerint vétek kihagyni a helyi konyha ínyencségeit.
További cikkeim Pekingről:
Peking: Az első benyomások
Pekingi városnézés és a Kínai Nagy Fal
Pekingi kacsa Pekingben
Pekingi teadélután
Read this post in English on
myBites.
