péntek, november 18, 2011

Édesburgonya-gnocchi fahéj fagylalttal

Szeder mellett a birsalma a kedvenc gyümölcsöm. Megjelenését tekintve ugyan almára vagy körtére hasonlít, de nyersen a kemény állaga és fanyar íze miatt nem fogyasztható. Ha viszont több órán át csendben főzzük szirupban, nem csak pirossá válik a színe, hanem ellenállhatatlanul finom ízű is lesz. Sajnos ősszel igen rövid a birsalma idénye, viszont lekvár, püré, zselé vagy birsalmasajt formájában több hónapig is eláll, utóbbi megfelelő tárolás mellett akár egy évig is. Nagyon jól megy sajtokhoz, viszont ezúttal desszertben alkalmaztam egy másik jellemzően őszi ill. téli alapanyaggal, édesburgonyával együtt.

édesburgonya gnocchi liszt munkafelület
édesburgonya gnocchi
Az édesburgonyából gnocchit készítettem, melynek receptjét még az elmúlt tél folyamán kísérleteztem ki paszternákkal (ld. paszternákgnocchi édes céklával és juharszirupos birsalmával). Tulajdonképpen bármilyen zöldségpürével elkészíthető a gnocchi, ebben a receptben is gond nélkül sütőtökre cserélhető az édesburgonya. Fontos viszont, hogy a pürének eléggé száraznak, szikkadtnak kell lennie, hiszen minél nedvesebb, annál több lisztet vesz fel. Több liszttel pedig a gnocchi nehéz lesz. Másik tanácsom a gnocchik könnyedségéért pedig, hogy nyugodtan hagyjuk a tésztát kissé ragacsosan, cserébe hosszú csíkokká való kisodráskor használjunk kicsit több lisztet. A liszt így segíteni fog szép kis párnák kialakításában, viszont nem kerül bele a tésztába.
édesburgonya gnocchi tészta birs birsalma birskörte birspüré narancs roiboos tea karamell valódi fahéj fagylalt fagyi fahéjrúd vanília
édesburgonya-gnocchi birspürével, naranccsal, roiboos karamellel és valódi fahéj fagylalttal
Főzés után röviden megpirítottam az édesburgonya-gnocchit vaníliás vajon, melynek köszönhetően további íz és ropogós kéreg került a tésztapárnákra. A gnocchi pirításának ötletét a MÁK Bistroban kóstolt desszertek ihlették. A MÁK-ban gyakran párosul a forró ropogós kérgű gnocchi egy gombóc fagylalttal. Az én változatomnál egy fűszeres fahéjfagylalt alkotta a kontrasztot az édesburgonyás gnocchihoz. A fagyi alapjához David Lebovitz egyik receptje inspirált, melyben egysíkú fahéjpor helyett friss fahéjrudat alkalmazott. Jóval kevesebb cukrot használtam a fagylalthoz és további fűszer ill. frissesség érdekében 1-1 csík narancs- és citromhéjat is adtam a fagylaltalaphoz. Gyümölcsös elemekként narancsfilével és birsalmapürével díszítettem a gnocchit. A fogást a legvégén rálocsolt rooibos teából készült karamell tette tökéletessé, amely a fahéjfagylaltot és az édesburgonya-gnocchit is egyaránt tökéletesen egészítette ki. (recept)

Read this post in English on myBites.

10 megjegyzés:

chriesi írta...

Húúúhúú ez nagyon, de nagyon ott van! :))

Zita írta...

Érdekes kombináció, de végre nem sütőtök! :) Haha...

Erika írta...

Biztos finom volt! Köszi a tippet a gnocchihoz! Sütötökkel próbáltam, de végül annyira lágy maradt, túllisztezni meg nem akartam, hogy galuskaszaggatóval szaggattam ki. Ùgy se volt rossz :) Üdvözlet Nürnbergböl!

Unknown írta...

Noémi: Köszi ;) A fagyit azóta többször is elkészítettem, nagyon finom fűszeres. Ellenben nem mindegy, hogy milyen fahéjrúddal dolgozol. Kétfélével próbáltam és az egyik, kissé narancssárgásabb fahéjrúd sokkal izgalmasabb és fűszeresebb volt, mint a fakóbb (ami inkább egysíkú). Fajtájukat tekintve viszont ugyanazok voltak, csak koruk volt szerintem különböző. Amivel finomabb volt az a boltokban kapható Ostmann rúd (és gyakran hiánycikk mostanában, mások is rákaptak úgy látom).

Zita: Sütőtökkel is elkészíthető ;)

Erika: A szaggató is jó ötlet, ill. lehet még zacskóból közvetlenül a vízbe nyomni és közben ollóval szabdalni. Hmm, sütőtök nokedli, sütőtök spätzle, jó ötlet! ;) A könyvvel hogy állsz?

Erika írta...

A könyvet a következö két hétben szeretném befejezni, már túl vagyok a felén. Egy közös adventi vásár látogatás keretében szívesen visszaadom valamikor december elsö feleben.
A sütötök spätzle tenyleg finom volt, kis füszervajjal meg pecorinóval! Az allagan viszont legközelebb javitanom kell azzal, hogy nem fözöm, hanem sütöm a tököt. Ki fogom probalni edesburgonyaval is. Amugy Fackelmann szaggatón szaggattam ki, de a zacskó is jót ötlet, szép kis gombocokat lehet formazni belöle.
Multkor en is ostmann fahejrudat vettem, nem hittem, hogy hianycikk! Epp kellett fahej, es ez volt a boltban... :)

ehran írta...

Némá', desszert! :)
Köszi, csatlakozom az előttem szólókhoz, csak ne lennék így elmaradva a főzési terveimmel - ez a hét is kiesik, az Akadémia és a Parlament cateringjét tudom csak tesztelni, ahelyett, hogy én főznék. :)
A múltkor kérdezett ajándék-desszerteskönyvből egyébként végül Michael Roux: Desserts-e lett.

Selectfood írta...

Szuper és kipróbálandó recept! Csak nagyon hosszadalmasnak tűnik nekem az elkészítése, de egyúttal biztos vagyok abban is, hogy érdemes nekiállni. ;o)

Unknown írta...

Erika: Rendben. Lenézek majd a nürnbergi karácsonyi vásárba is valamikor. Ezek szerint te vetted meg az utolsó néhány fahéjrudat? ;)

ehran: Lehet befolyásolt a Balatoni Brigittával készült cikk is a múlt havi Magyar Konyhából ;) Milyen a desszertes könyve? Azt láttam, hogy a tésztás nagyon felkapott jelenleg.

Selectfood: Az igaz, hogy hosszadalmas, de nem kell mellette állni ;) A birset csak fel kel darabolni és aztán elvan magában (sajnos nem ismerek gyorsított módszert a birs pirossá és zamatossá válására). Az édesburgonyát becsomagolod és utána magától sül. A szirup is magától fő el, csak időben le kell venni a tűzről, mielőtt teljes mértékben elfőne. A fagyialap is magától infuzionálódik a fahéj ízével. Szóval az összes munka kb. a tojássárga kavargatása a fagyialap megmelegítésekor és a gnocchi gyúrása (ami egyébként hamar összeáll) ;)

Selectfood írta...

Meggyőztél. :-)

chriesi írta...

Köszi a fahéjtippet! Majd megnézem, hátha akad valamelyik boltban itt a határközelében. :)