szerda, december 14, 2011

Brokkolikrémleves mandulával

Azon túl, hogy kihívásnak éreztem egy igényes vegán menü összeállítását, egy nemrég látott idei dokumentumfilm is motivált a hús- és tejmentes főzés tüzetesebb vizsgálatára. A Forks over Knives ("Kés helyett villa") című film a nyugati világ jelenlegi egészségügyi problémáit veszi szemügyre a táplálkozás perspektívájából. Legfőbb üzenete, hogy a nyugati országokban elterjedt hús- és tejtermékekben, valamint cukorban és zsírokban gazdag táplálkozásnak köszönhetjük korunk továbbra is szaporodó betegségeit, mint pl. diabétesz, szívinfarktus vagy rák.

A filmben megszólaló orvosok és tudósok kutatási eredményei arra a következtetésre jutnak, hogy az említett betegségeink elkerülhetőek egy teljes értékű növényi alapú, azaz vegán táplálkozással - habár a vegán kifejezést közvetlenül ritkán használják a filmben. Több korábban igen beteg személyen keresztül mutatja be a vegán táplálkozás pozitív hatását. Egyikük öt bypass műtéten esett már túl, egy másik hölgynél mellrákot diagnosztizáltak, egy harmadik két szívrohamot is túlélt és mindössze fél évet jósoltak neki, valamint többen cukorbetegségben szenvedtek. Mindannyian tudatos, teljes értékű vegán táplálkozásra tértek át és még ma is élnek. Különösen érdekes volt, hogy a táplálkozásuk átállítása után semmilyen gyógyszerre sem volt szükségük.

Több különböző kutatási eredmény a hús- és tejtermékek túlzott fogyasztására vezeti vissza az elmúlt 50-100 évben megjelent és rohamosan elszaporodott betegségeket. T. Colin Campbell is megszólal a filmben, aki több évtizedes munkáját foglalta össze a The China Study ("Kínai tanulmány") című könyvében. A nagyszabású kínai tanulmány a rákos betegségeket, cukorbetegséget és érrendszeri panaszokat vizsgálta a táplálkozás szemszögéből. A kutatások eredménye közvetlen összefüggést mutatott fel az állati fehérjék fogyasztása és az említett betegségek kialakulása között. Hasonló eredményre jutott a filmben szintén megszólaló Caldwell B. Esselstyn is, aki a Prevent and Reverse Heart Disease ("Szívbetegség elkerülése és visszafordítása") című könyvében a teljes értékű növényi táplálkozásról megmutatta, hogy nem csak csökkenti a rákos megbetegedéseket és akár ki is gyógyulhat belőle az ember, hanem az érszűkületek ellen is rendkívül hatékony és a szűkülés folyamatát visszafordítja. A két említett orvoson túl több más orvos is alátámasztotta a vegán táplálkozás egészséges hatásait a filmben, bár a legmotiválóbb bizonyíték valójában a beteg személyek gyógyulásának végigkísérése útjukon.

A filmmel együtt egy könyv is megjelent ugyanazon címmel, melyben az orvosokon és a betegségeikből kigyógyult személyeken túl tanácsokat kapunk a vegán étrendre való áttérésre, valamint több mint 100 egyszerűen megvalósítható receptötlet segíti a hétköznapi vegán táplálkozást. Köztük szerepelt az alábbi mandulatej recept is, ami kedvünk szerinti magvakra is átváltható. Maga a tehéntej ugyebár zsír, fehérje és víz keveréke. Egy ilyen emulzió növényi alapanyagokból is könnyedén előállítható, hiszen pl. a mandula gazdag zsírban, fehérjében és mellesleg még kalciumban is.

brokkoli krémleves brokkolileves veluté vegán mandula tej mandulatej panna cotta agar-agar mandulakrém brokkoliszár püré
brokkolikrémleves mandulával
A mandulatejet egy igen egyszerű fogáshoz használtam fel, amely tulajdonképpen mindössze brokkoliból és mandulából áll. Ezt a fogást is a vegasztrománia hónapra készítettem. A brokkolinak a szárából és rózsáiból félretettem néhány roppanósra főtt darabot, melyek levesbetétként kerültek a tányérra. A mandulatejet agarral zselésítettem, majd almamagház kiszúróval kis hengerekké szúrtam ki, a maradékot pedig pürésítettem és cseppekként díszítéshez használtam fel. Továbbá pörkölt mandulával is kiegészítettem a tányért, ami ropogós és kissé fűszeres elemként szolgált. Magát a levest mandulatejjel öntöttem fel, ezáltal is vált selymes velouté állagúvá. Akár leves nélkül is tálalható. (recept)
brokkoli krémleves brokkolileves veluté vegán mandula tej mandulatej panna cotta agar-agar mandulakrém brokkoliszár püré
brokkolikrémleves mandulával
Read this post in English on myBites.

9 megjegyzés:

chriesi írta...

Erre mást nem tudok mondani, mint hogy zseniális!!!

ehran írta...

Hát, bár egyetértek azzal, hogy túl sok húst/tejterméket eszünk, és sokkal jobban el kellene tolnunk a növényi eredetű táplálékok irányába az étkezésünket - ráadásul ezek jó részét nyersen kellene bevinnünk - a tiszta vegán étkezést továbbra sem tartom hitelesnek és a tisztán üdvözítő megoldásnak. Még a vegák által oly sokat hivatkozott főemlősöknél sincs igazán rá példa, talán a gorilla az egyetlen, bár ott is becsúszik néha kis elhajlás. Az meg, hogy az embernél elterjedten lett volna ilyen, marhaság.
Ettől függetlenül persze a recept tetszik. :) Agar-agar helyett gondolom zselatinnal is működik, de kb. milyen átváltással lehet számolni?

Unknown írta...

Noémi: Köszi! Két alapanyagból egy kis fantáziával rengeteg mindent ki lehet hozni ;)

ehran: A bevezetőt film- és könyvajánlónak szántam, mivel pont témába vág, néhány hete láttam és a vegán táplálkozáson való elgondolkodáshoz motivált. Szerintem érdemes megnézni ill. elolvasni és alaposan elgondolkodni rajta. A dokumentumfilmben szereplő személyeknél életet mentett, talán másnál is segíthet, ha tud erről a lehetőségről. A lényeg, amit le kell belőle vonni, pontosan az, amit te is kiemeltél: kevesebb hús és tejtermék fogyasztása. A fehérje és egyéb tápanyagigényeink növényi úton is gond nélkül kielégíthetőek, erről az előző bejegyzésben írtam.
Köszi, örülök, hogy tetszik! Zselatinnal nem helyettesíthető, mert szétolvadna a levesben ill. sütőben sem melegíthető elő 60C-on (ld. recept).

ehran írta...

Robi: Jaja, nem is a Te bevezetőddel kívántam "vitatkozni" - azt értettem, meg tudom, hogy Te sem vagy vegán - hanem inkább általánosan a vegán szemlélettel. És természetesen azt sem vitatom, hogy előfordul olyan betegség, ahol egyszerűen ez a gyógymód, vagy legalábbis a része. Azt sem kétlem, hogy a fehérjebevitel is megoldható növényi úton, bár azt már igen, hogy gond nélkül: a Föld bármely részére igaz lenne ez? Vagy csak a modern áruszállítás tenné lehetővé? Pont ez a bajom a vegán hittérítéssel (megintcsak nem Rólad van szó!), hogy arra hivatkoznak, hogy ez volt mindig a természetes, meg hogy így élt mindig az ember; hát marhára nem, egy rakat pontja van a bolygónknak, ahol egyszerűen nem lenne kivitelezhető a tisztán növényi alapú étrend, mégis évezredek óta remekül elvan ott az ember.
Hm, jogos, ez el is kerülte a figyelmem, hogy van egy sütőben melegítős szakasz is. Lassan kénytelen leszek agar-agart beszerezni. Amúgy a témában pont hozzád irányítottam, Tündét (Ízbolygó), nem tudom, megkeresett-e, őt is valami agar-agar/zselatin átszámításos történet érdekelt épp.

Unknown írta...

No igen, vannak páran akik kb. olyan erőszakosan igyekszenek téríteni, mint Jehova tanúi.
Fehérjebevitelnél nem igazán értem, hogy miért lehetne gond. A kenyérben 7-8g fehérje található 100g-ra nézve, húsban ill. halban 20-25g / 100g. Rizs hasonló fehérjetartalmú a kenyérhez, kukoricában is van még 3g, szója pedig 20g-jával a húsok régiójában található. Akárcsak a hüvelyesek és olajos magvak. Gabonafélékben egyébként 10-12g fehérje található 100g-ra. Szerintem ezek közül a növények közül terem a világon szinte mindenhol valamelyik. A modern áruszállítás persze még nagyobb változatosságot tesz lehetővé - korábban természetesen egyhangúbb volt a táplálkozás. De kb. 20 éve is másképp nézett ki a kínálat a piacon ;)

Át lehet ugyan számítani az agart és a zselatint (aranyszabály kb. 6 lap zselatin = 1tk agar), de ez agartól és zselatintól is függ. Az eredmény viszont szerintem egyáltalán nem lesz ugyanaz. A zselatin szájban testhőmérsékleten kellemesen olvad, az agar nem - sőt, agar melegíthető is kb. 80C-ig. A zselatin szerintem ragacsosabb és nyúlékonyabb is.

Ízbolygó írta...

6 lap zselatin=1 tk agar? Ez most komoly? Amit én vettem kint, az kb. fordított arányokkal működik...
Mondd, h elírtad-.)

Unknown írta...

Nem írtam el, szerintem valami hígított agarport vettél. 6 lap zselatint (kb. 10g) 500ml folyadékra számolnak a zselatinlapok csomagolásain. Attól függően, hogy mennyire kemény vagy lágy zselét szeretnél, persze lehet csökkenteni a mennyiséget. Agarnál kb. 1tk 750ml folyadékra az arány, ha egy jól zselésedő tiszta agart használsz. A piacon kapható pl. tiszta por formájában is, de Agazoon néven maltodextrinnel hígítva is árulják. A közvetlen átváltásnak viszont, mint fentebb is említettem, nincs szerintem sok értelme, mivel a zselatin és az agar is különböző eredményekhez vezetnek.

Dankóné R. Magdi írta...

Jol nez ki :)

Unknown írta...

Szervusz!
A recept az óriási, köszönöm! Én csak most találtam rá az oldalra és a receptre. Az egyik hozzászóló (ehran) -hozzászólásához szeretnék én is fűzni valamit. A vegán étkezés nem hit kérdése, ezek tények. Ha utána olvasnál akkor nagyon konkrét válaszokat kapnál azzal kapcsolatban, hogy miért is egészségesebb és miért tesz jót, sőt miért fejlesztő az emberi szervezetre. Arról miért egészségesebb mint a hús alapú táplálkozás. Én nem is szeretnék belemenni most bővebben mert tényleg tonnányi információ, adat kutatási eredmények igazolják ma már. Nem váletlen az sem, hogy rengeteg kutató és többek között a világ legokosabb emberei is át álltak vegán táplálkozási formára (mint Alber Einstein vagy Hawking). Lehet, hogy az emberiség történelmében még nem volt rá példa, hogy csakis növényi alapon táplálkozzanak az emberek, de ez idáig nem is igazán voltak mindenki számára elérhető kutatási anyagok. Most már igazoltan tudjuk, hogy ez hasznos és egészségesebb, igazán logikátlan a miatt nem gy táplálkozni, hogy az őseink nem voltak ilyen bizonyítékok birtokában így ők sem tették.
Plusz mégis melyik ország az szerinted ahol könnyebben lehet megoldani az állati alapú táplálkozást mint a növényit?! Mert ez már csak végképp ostobaság.
Attól függetlenül, hogy te elkezded e vagy sem ezt az életvitelt ne hagyj ostoba hozzászólásokat valami olyan dologgal kapcsolatban aminek még életedben nem olvastál utána és semmilyen valós tudásod és alapod nincsen, hogy egy értelmes és valós véleményt alkothass. Mert így csak jár a szád és valótlan dolgokat állítasz és terjesztesz tovább valótlan tévhiteket... valószínűleg te is hasonlóan olvasott és hozzáértő személy cikjét olvashattad a témával kapcsolatban.
Még egyszer gratulálok a recepthez!
Üdv