Fenyőmagkérges habart tojás praliné széles babos ördögszekér laskagombával és fehér paradicsomhabbal
A különleges és ezzel együtt esetleg komplex ételek nem csak és kizárólag éttermi konyhákon készíthetőek el. Egy kis kreativitással, előzetes átgondolással és tervezéssel, valamint az elkészítési technikák ismeretével rengeteg minden megvalósítható otthon a négy fal között is. Azt hiszem tengernyi példát mutattam már fel eddig is a blogomon - most egy újabb étellel gazdagítom ezen példák véget nem érő sorát.

Három ötletem is volt arra, hogy hogyan építsem be a habart tojást egy előételbe. Ditémmel át is beszéltük mind a hármat, s Ditém és én is ezt tartottuk a legötletesebbnek és legjobbnak. Maga a praliné elkészítése a sült fagylalt ötletére épül, ahol az egyes fagyigolyókat hempergetjük meg mandulában, kókuszreszelékben, vagy ami épp tetszik nekünk. Ezután forró olajban kisütjük, s míg kívül szép ropogós kérget kapunk, addig a belseje még hideg és krémes. Persze ha az olaj hőmérsékletét alacsonyabbra vesszük, akkor tovább tart a külső kéreg megpirulása, s ezzel együtt a belseje is megmelegedhet. Pontosan így is cselekedtem a habart tojásos praliné elkészítésénél, melyre fenyőmagkérget "építettem". Utóbbi művelet nem is volt olyan egyszerű, mert a fagyott habart tojásgyolók meghempergetése során nem tapadt elég fenyőmag rájuk, ezért gyorsan valamit ki kellett találnom. Lehet a sok MacGyver-nézésnek megvolt a haszna is, ugyanis háztartási fóliával sikerült az egyenletes fenyőmagkérget kialakítanom.

Köretként zöld spárgát terveztem, mert utóbbi hetekben már kapható volt a piacon. Viszont olyan gyönyörű friss ördögszekér laskagombája volt a zöldségesemnek, hogy nem tudtam ellenállni nekik. Széles babot is vettem hozzá, ami tulajdonképpen ízben kb. olyan, mint a hagyományos zöldbab, csak kinézetre olyan, mintha kivasalták volna. Cserébe szép julienne-re lehetet aprítani. Utolsó komponensként pedig némi mélyhűtőbe eltett áttettsző paradicsomléből készítettem egy könnyed fehér paradicsomhabot. Kimondottan finom előételt / ízelítőt sikerült összeraknom az összetevőkből, melyek közül egyik sem lógott ki sehol sem, s pompásan kiegészítették egymást. (recept)
12 megjegyzés:
Konkrétan el vagyok ájulva. Remélem megnyered a versenyt!
Valami hasonló jutott eszembe nekem is. És elismerően meghajtottam a fejem.
Hát én egyszerűen csak nem jutok szóhoz, állam leesve (mondjuk nem először)...ide járok ámuldozni vén fejemmel:)
basszus, Te nem vagy semmi!! őszinte gratulációm! :)
Pontosítás: ahhoz hasonló, amit Ági írt. Vagyis, hogy ezzel meg KELL nyerned a versenyt.
Szurkolok Neked! És láttad a blogod a Wellness Magazinban? Gratulálok :)
Hmm, ezek szerint egy pohár hideg vizet is kellett volna mellékelnem a bejegyzéshez? ;)
Köszönöm a gratulációkat! Most már "csak" a zsűrin múlik ;)
(Majd holnap választ is adok arra, hogy miért ma került ki ez a bejegyzés.)
Vesta: Láttam mignonoknál, de még nem olvastam - kíváncsi vagyok mit írtak meg hogy kikről írtak még ;)
Beatbull!
Nagy vagy!!!!
Gratula!
Tényleg jó lett!Kiváncsi vagyok mit mond majd a zsűri.
Üdv,
chdfrd
iszonyat durva dolgokat hozol itt össze :P
Tényleg nagyon patent! Nekem ez tetszett a legjobban. De ez egy másik szféra.
Köszi szépen, vero! Örülök, hogy tetszik ;) Nem ördöngős, s kényelmesen elkészíthető, miközben pl. a főétellel bíbelődsz.
Megjegyzés küldése