A pünkösdi hétvégén itt jártak szüleim, s mivel szombat délben érkeztek közvetlenül nővéremtől, ezért Ditémmel kitaláltuk, hogy egy spárgás ebéddel várjuk szüleimet. Kisebb premier is volt ez egyben, mert eddig még sose főztem szüleimnek – leszámítva a kis kóstolót az áttetsző paradicsomlevesemből. Mivel inkább egy nyugis délutánt szerettünk volna eltölteni, ezért most nem ügyeskedtem annyit a fényképezéssel.
Időben keltünk, mint minden szombaton és kb. 2,5kg spárgával tértünk haza, amit Ditémmel közös erővel tisztítottunk meg. Előételként spárgakrémlevest készítettünk, teljesen a spárgára összpontosítva. Ez azt jelenti, hogy csak az került bele, ami bele is való egy spárgalevesbe: spárga, só, cukor, vaj, liszt és víz. Tejszín szigorúan nem került bele, s egyéb fűszer sem – a besűrítéshez pl. kifőzött spárgadarabokat pürésítettem a levesben. Mivel az ebédhez fehérbort ittunk, ezért abból került egy nagyon kevés a levesbe, de egyébként el is hagyható. Eredményképp egy intenzív spárgaízű levest kaptunk, mely nagyon ízlett szüleimnek és Ditémnek is.
Főételként lazacot sütöttem, amihez spárgát karamellizáltam és pirítottam meg naranccsal és bazsalikommal. Hasonlított a tejszínes-narancsos-bazsalikomos spárgámhoz, csak ugye itt most elmaradt a tejszín. A lazacot egy halványat túlsütöttem, de úgy tűnt, hogy csak én voltam ezen a véleményen, mert mindenkinek nagyon ízlett. Apu még kétszer is szedett a spárgából.
Desszertként csokis créme brulée-t terveztem, ami aztán sajnos nem teljesen úgy sikerült, mint ahogy azt megálmodtam. Körtéket vágtam félbe és magoztam ki, majd ezeket töltöttem meg a créme brulée-s masszával és tettem fűszerezett fehérborba a sütőbe. Sajnos nem nagyon kalkuláltam bele, hogy a körte ennyire sok levet fog ereszteni, ami persze rendkívül befolyásolta a créme brulée krémességét. Eléggé folyós maradt, de ennek ellenére nagyon finom lett.
Este felnéztünk a Bergkirchweih-ra, Erlangen sörfesztiváljára, amelyet egyébként jóval régebb óta rendeznek meg, mint a müncheni Oktoberfestet. Csak összehasonlításképp: a Bergkirchweih most 253 éves, míg az Oktoberfest 198 éves lesz idén. Minden évben a pünkösd előtti csütörtökön az első hordó megcsapolásával kezdődik az ünnepség, miután a városon keresztül szekereken felhúzták a Bergre. A megcsapolást minden alkalommal a város polgármestere végzi és az első hordó ingyenes. Természetesen elég nagy a verekedés is érte. Ezután 12 napon át, egészen a pünkösd utáni hétfőig tart az ünnepség a rengeteg sörpince teraszain és a szórakozónegyedben. Végül a hordók eltemetésével zárodik a rendezvény – pontosabban záródott, tegnap este.
Szombat estéhez méltóan nagy volt a tömegnyomor, de 1-1 korsó sörrel a kezünkben sikerült meghúzódnunk két stand között. Legelőször a pincék felé vettük az irányt, hogy még megnézhessük az ökröt – ugyanis az egyik pincénél minden nap egy egész ökröt sütnek. Szombaton már nem tudom, hogy ki volt felszúrva, pénteken viszont, mikor Ditémmel felnéztünk a Bergre, épp Flóriánt sütötték és tálalták a vendégek számára. Igen, mindig nevet is kapnak az ökrök 😉 Ezután a Berg szórakozónegyede felé vettük az irányt, ahol a sok „hánytató” mellett (sergő, forgó, dodzsem és társaik, melyeknél egyébként egy menet kb. 3-4-szer olyan hosszú, mint otthon) rengeteg kis stand is megtalálható nyereményjátékokkal, nassolnivalókkal, sőt, még egy igazi lángosbódé is helyet kapott a Bergen. Mi végül Ditémmel 1-1 fokhagymás vajba tunkolt kukoricánál lyukadtunk ki, ami hihetetlenül szaftos volt. Viszonylag időben, még a zárás előtt (minden nap 23 órakor zár a Berg, pontosabban a sörcsapok) elindultunk hazafele, mert másnap időben szerettünk volna elindulni kirándulni.
Zeil am Maint, egy gyönyörű kis frank várost szemeltem ki a kirándulásunk célpontjának, legfőképp azért, mert egy nagyon hangulatos régi kis város, ahol se Ditém, se szüleim nem jártak még. Mivel nem akartunk autózni, s mint utólag kiderült, pünkösdvasárnap autómentes nap is volt Németországban, ezért 3/4 óra alatt elvonatoztunk ebbe a Majna partján fekvő kis városba. Gyönyörűen sütött a nap, s egy felhő sem volt látható az égen – mindössze néhány repülő húzott 1-2 csíkot, illetve a Holdat lehetett halványan észlelni. Miután bejártuk az óvárost, ebéd után felsétáltunk a város melletti dombra, mely tetején egy kis templom tornyosult. Gyönyörű volt innen a kilátás, mint ahogy az remélem kivehető az ott készített panorámaképeimből is! A városban egyébként minden év augusztus első hétvégéjén borünnepség kerül megrendezésre. Ekkor az egész óváros színültig van rakva padokkal, s minden utcasarkon árulják a frank borok széles választékát. Tavaly épp ezen a borünnepségen jártam itt Zeilban, s maga a város is annyira megtetszett, hogy ezért is ajánlottam mint kirándulási célpontot. Nagyon jól sikerült a kirándulás és nagyon tetszett Ditémnek és szüleimnek is.
