Fogas cékla-jus-vel, csicsókával és kesudióval
A télies hozzávalók miatt egészen mostanáig kellett várnom arra, hogy itthon is megvalósíthassam ezt az ételt. Az év elején Prágában, a La Degustation étteremben kóstoltuk Ditémmel ezt a fogást. Meglepően finom volt a céklaeszencia (vagyis talán nevezhetnénk inkább cékla-jus-nek is), illetve kellemesen harmonizált a csicsókával és a puhára főtt kesudióval. Utóbbit gyanítottam, hogy alaplében főzték, ezért én is hasonlóan cselekedtem. Az étteremben kanadai homárral tálalták, amit beszerzési forrás híján fogasfilére cseréltem.
A fogast ezúttal sajnos nem sikerült olyan szépen megsütnöm, mint szoktam. Ez részben annak az oka, hogy nem a megszokott kedvenc serpenyőmben készítettem, hanem a nagyobb s időközben már erőteljesen megkopottban. A bőre ugyan ropogós lett, de sajnos nem lett sima és kicsit fel is tekeredett. A tányér fénypontja a cékla-jus volt, melyet recept és forrás híján saját elképzelésem szerint dobtam össze. A gyömbér kivételével hasonló hozzávalókkal készült, mint az almás véres hurkánál is, csak ezúttal pirított céklából nyertem a céklalevet. (recept)
4 megjegyzés:
Szépséges.
Nagyon szép a fotó, az étel is biztos nagyon finom. Csicsókát egyszer én is főztem, de megpucolni művészet... : ))
Nagyon tetszik ez a cékla-jus! Végre tudom mihez használni a gránátalma szirupomat... :)
Viszont csicsókát még soha nem ettem, de még csak nem is láttam. Ezt valahogyan pótolnom kellene! :)
chriesi: Köszi!
Á la carte: Köszi szépen! A cékla-jus mindenképp kipróbálandó - az étteremben is meggyőzött, s itthon is nagyon finom volt. Igen, nem egy leányálom meghámozni a csicsókát - szépen válogattam is a piacon a kevésbé göcsörtös példányokat ;)
Flat Cat: Köszi! Céklához mindig nagyon jól megy a gránátalmaszirup - de önthetsz egy keveset narancslébe is, amolyan Tequila Sunrise hatást adva neki ;) Piacon apró rózsaszínes-pirosas gumók, kicsit olyan göcsörtösek, mint a friss gyömbér is. Számomra elég érdekes volt, hogy a főzővizét zöldre színezte - egyelőre nem jöttem még rá, hogy miért.
Megjegyzés küldése