Hogy én valaha egyszer kelbimbót fogok készíteni magamnak ebédre, sose hittem volna. Főleg azt nem, hogy még vágyom is rá! Biztos ez is az „öregedéshez” köthető, elvégre tinédzserként a sör sem ízlett, mára pedig kimondottan üdítő és kellemes nedű. A kelbimbóra spec. azért is vágytam, mert nemrég ismét Budán a Caffé la Terra étteremben jártunk Ditémmel és szüleimmel, s ott kaptam a birsmártásos serpenyőben sült libamellhez köretként. Nagyon remélem, hogy még sokáig fennmarad ez a hely, hisz ételeket, italokat, berendezést és kiszolgálást tekintve, azaz mindennel nagyon elégedettek vagyunk, s előszeretettel látogatunk el oda. Külön tetszett, hogy nem „hagyományos” főtt formában került elém, hanem gratinírozva, bechamel-szerű enyhe sajtízeket is sejtető mártással. Ilyen formában nagyon ízlett! Rögtön el is képzeltem, hogy naranccsal is biztosan jól harmonizálna a kelbimbó – s egy rószaszín kacsamell társaságában ki is próbáltam.
A kelbimbónál nem sajnáltam a vajat, a legfinomabbak a legkisebbek voltak, melyek gyönyörűen selymesre sültek a serpenyőben. A rózsaszín kacsamellhez a narancsos kelbimbón kívül még gyömbéres körtepépet is készítettem köretként. Kicsit babaétel beütése volt, de a gyömbér és a körte ízüket tekintve nagyon jó barátok 😉
