A máglyarakás egyike azon ételeknek, amelyeken többször is törtem már a fejem. Első lépésben az egységes „trutyit” két részre bontottam, alul krémes, felül pedig ropogós réteget kapva, majd később az almát lecseréltem rózsaszín birsalmára. Ismét elgondolkodva a máglyarakáson azt vettem észre, hogy tulajdonképpen nagyon közel áll a szalvétaknédlihez. Mert egyébként miből is áll a máglyarakás? Száraz kalács vagy kifli, tej, tojás, valamint ízlés szerint alma, dió és „íz”, azaz baracklekvár. Az első néhány összetevője teljes egészében egyezik a szalvétaknédlivel is, ezért olyan ötletem támadt, hogy a máglyarakás alapját édes szalvétaknédliként is felfoghatnám. Knédlihez hasonlóan az így kapott kalácsknédlit is tálaláskor körbe lehet pirítani. Mivel desszertről van szó, ezért a sült kérgét tovább fokoztam azzal, hogy a vágási felületet cukorba mártottam, majd így tettem a habzó vajba. A hő hatására így egy karamellréteget kaptam a „máglyarakás” felületén, amely egyben a ropogós elem szerepét is betöltötte a tányéron.
A máglyarakás alá tejszínes karamellizált almából készült mártást tettem. Frissességért nyers almakockák és egy nagyon krémes sárgabarack sorbet felelt. Utóbbihoz még kissé savanykásabb, azaz nem túlérett példányokat használtam fel, hogy ne kapjak túl édes eredményt. A dió morzsaként került a sorbet alá, hogy ne csúszkáljon össze-vissza a fagyi a tányéron. Összességében nagyon szépen visszaadta a máglyarakás hangulatát – a különböző állagoknak köszönhetően sokkal izgalmasabb formában.
