Berlin

Spontán született a döntésünk arról, hogy egy hosszú hétvégére, vagyis pontosabban kereken 48 órára Berlinbe látogatunk. Ditém még nem járt Berlinben, s én is csak kiskoromban voltam ott, azaz semmire sem emlékeztem már. Az utazásunkat külön úgy időzítettük, hogy karácsonyi fényekben láthassuk Berlint. A német vasút kedvezményét kihasználva "alacsonyan repülő" vonattal kb. 4 óra alatt értünk el Bajorország szívéből Berlinbe. Az óriási labirintusra emlékeztető pályaudvarból kb. negyed óra alatt sikerült kikeverednünk, ám ezután a tömegközlekedéssel már minden zökkenőmentesen ment. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, este rögtön útnak is indultunk felfedezni Berlin karácsonyi falvait. Meglepően sok és rendkívül nagy karácsonyi falu várja a berlini lakosokat és turistákat az adventi időszakban. Ugyan nem sikerült mindegyikben körülnéznünk, de így is összesen 5 karácsonyi faluban jártunk.

Reichstag

A Gendarmenmarkton a Német Dóm és a Francia Dóm között található Berlin legkisebb, ám környezetét tekitnve talán leglátványosabb karácsonyi faluja. Egy hagyományos helyi Grünkohl-vacsora (fordos kel) után forralt bort szürcsölve körülnéztünk a faluban, de az előbbi "legek" mellett a Gendarmenmarkt karácsonyi faluja sajnos a legkevésbé karácsonyi hangulatú. Innét továbbmentünk a kb. 250m-re található Operaház melletti karácsonyi faluba, mely talán a legnagyobb szabadtéri karácsonyi falu Berlinben. Itt már végre sikerült karácsonyi hangulatba kerülnünk, s egy hosszú séta után a 100-as busszal a város nevezetességeit éjszakai kivilágításban megtekintve tértünk vissza szállónkba.

karácsonyi falu a Gendarmenmarkton

Még útközben a vonaton bejelöltük egy fénymásolt térképen, hogy mi mindent szeretnénk megnézni (köszönet Orsinak a tippekért), s a távolságok alapján terveztük meg a szombati és vasárnapi városnézésünket. Szombaton korán reggel az Olimpiastadionnál kezdtük a napunkat, melybe sajnos nem tudtunk bemenni az aznapi mérkőzés miatt. Innét a Charlottenburg kastélyhoz (Schloss Charlottenburg) mentünk vissza, ahol ugyancsak egy óriási karácsonyi faluba botlottunk, majd tovább folytattuk az utunkat Berlin másik végébe, a Berlini Fal parkját megtekinteni. Itt meg szeretném jegyezni, hogy ugyan Berlinben minden nagyon tág, s viszonylag messze van egymástól, Berlin közlekedése viszont rendkívül jól meg van oldva, ugyanis a belváros egyik végéből 30 perc alatt gond nélkül eljuthatunk a belváros másik végébe. Furcsa viszont, hogy míg Nyugat-Berlinben inkább a metrók jellemzőek, addig Kelet-Berlint villamosok hálózzák be.

Mauerpark

A Mauerpark érdekes volt ugyan, de kihagyható, hisz az egész városban rengeteg falmaradványba lehet botlani. A kiállított, többé-kevésbé művészi céllal kifestett faldarabokon kívül a Checkpoint Charlie és a Potsdamer Platz közötti úton valódi egyben maradt falmaradványt is lehet látni. Érdekes módon, itt szinte alig akadtunk turistákba. A falból egyébként a világ számtalan országába is vittek 1-1 darabot - köztük Magyarországra is, Budapestre, ahonnét egy a berlini falról szóló könyv szerint néhány éve ellopták...

Berlini TV-torony

Kisebb csalódást okoztak a Hackescher Höfe (belső udvarok), melyek közül az első udvar nagyon szép volt, de a többi semmi további látnivalót sem hordott magában. Egy óriási tál fehérboros kagyló és egy frissen sült pizza után a berlini TV-torony felé vettük az irányt. Ha bárki Berlinben tervezi, hogy fel szeretne jutni a TV-toronyba, mindenképp ebéd előtt vegye meg a jegyet, ugyanis jegyvásárlástól számítva kb. 2-2,5 órás várakozási idővel kell számolni. Mivel estére más programunk volt, ezért lemondtunk a TV-toronyról (ennek ellenére láttuk Berlint fentről, ld. lentebb) és körbejártuk a berlini Vörös Városház előtt található karácsonyi falut. Ugyan nem volt még sötét, de így is nagyon hangulatos volt a falu, melyben egy bajor óriáskerék és egy aprócska korcsolyapálya is fellelhető. Egy kávé után a Spree folyó partján tornyosuló Berlini Dómhoz vezetett utunk, majd az Operaház mellett elhaladva a híres Unter den Linden úton sétáltunk végig. Gyönyörűen ki volt világítva az utca, ám történelmi képeket látva korábban jóval magasabb hársfákkal még sokkal szebb lehetett. Időközben eleredt az eső, s mivel már későre is járt az idő, ezért visszamentünk a szállásra előkészülni az esti programunkra.

Unter den Linden karácsonyi fényekkel

Szombat este a Reinstoff nevű, idén tavasszal nyílt étterembe látogattunk el Ditémmel. Az étlapjuk alapján döntöttem ezen étterem mellett. Épp egy nappal azután, hogy lefoglaltam az asztalunkat, derült ki, hogy mindössze fél éves nyitvatartás után megkapta az étterem az első csillagát. A Feinschmecker című lapban is nagyon jó kritikát kapott, s a sommelier, a főpincérnő és a szakács is Juan Amador 3 csillagos éttermében dolgoztak berlini projektjük előtt. A szakács, Daniel Achilles, Juan Amador sous-chefje is volt. Szóval mit is várjon el az ember egy olyan éttermtől, amelyik fél éves üzemeltetés után megkapta az első Michelin csillagát, melynek személyzete 3 csillagos étteremből különült ki, s melynek szakácsát Berlinben az év újoncának ill. honlapjuk szerint a Gault Millau a 2010-es év felfedezettjének választotta? Mindenesetre többet.

Maga az étterem rendkívül eldugott, nehezen található meg - az utcáról nem is látható, hogy a belső udvarban étterem rejtőzködik. Ebből így utólag valamelyest érthető, hogy miért is csaptak neki ekkora reklámot interneten ill. gasztronómiai lapokban: az utcáról egyetlen vendég sem fog betérni. Ennek ellenére minden asztal foglalt volt az étteremben. Kellemes fogadtatásban volt részünk, majd helyünkre vezettek. Az étterem beltere kellemesen kialakított, végtelenbe tekintő tükrökkel, visszafogott díszekkel, szolídan fekete-fehérben tartva. A nem túlságosan nagy belső tér bármely asztalától kényelmesen be lehet látni az egész belső teret. A világítás az asztal közepére irányul az ételeket közzéppontba helyezve. Kétféle menüből lehet választani: A "ganz nah" című menü első olvasásra úgy hangzik, mintha közeli, regionális alapanyagokból készült ételekre utalna. Valójában viszont arra céloz, hogy a menüben szereplő ételek az elkészítésüket tekintve közelebb állnak a hagyományos módszerekhez, míg a "weiter draußen" menü ételei kísérletiesebb hangvételűek. Ditémmel az utóbbi menü mellett döntöttünk.

Reinstoff étterem (kép forrása: Reinstoff)

Amuse-gueule-ként ötféle étvágygerjesztő falatot kaptunk. Az üdvözlő-baguette-nek nevezett péksütemény belül üres hajszálvékony ropogós tésztának bizonyult, mely szarvassonkával és metélőhagymával volt kellemsen ízesítve. Mellette egy kis kanálon egy fehér, túlságosan hideg, jeges és kemény kecsketúróból készült "fagylalt" pihent, mely lehelletnyi naranccsal és bazsalikommal volt ízesítve. Harmadik előételként egy apró északi tengeri rákokból készült, leveles tésztába csomagolt, majd olajban kisütött "ropogóst" (croustillant) kaptunk. Sajnos teljesen ízetlen volt, a rákot nyomokban sem sikerült felfedeznünk benne. Az egy szem olivabogyó is elhagyható lett volna. Az üdvözlőfalatok között a fénypont a kis parasztreggeli (kleines Bauernfrühstück) volt. Német területeken ez hagyomány szerint többek között burgonyát, szalonnát és tojást tartalmaz - itt burgonyakrémet kaptunk fürjtojás sárgájával és egy kevés szarvassonkával. Az üdvözlőfalatok után egy kis kenyereskosarat tettek asztalunkra, melyben néhány szelet baguette-szerű fehér, napraforgómagos és zseniális olivabogyós-ánizsos kenyeret találtunk. Utólag kiderült, hogy a kenyerek sajnos nem helyben készülnek, hanem a hannoveri Broterbe Gaues pékség készítményei - vagyis a kenyereskosárban többek között Muckstange és Ochsenbrot volt található.

Csigák "szántóföldben" (kép forrása: Feinschmecker)

Első fogásként csigákat tálaltak fel Berlin-Brandenburg-i szántóföldben. A szántóföld látszatát apró fekete olivabogyómorzsák keltették, mely alatt paradicsompüré rejtőzködött, ill. amelyből különböző zöldfűszerek álltak ki. Megjelenését tekintve tényleg egy apró feltúrt szántóföldre emlékeztetett. A paradicsom kellemes, de sajnos annyira intenzív ízű volt, hogy a szántóföldben bújkáló csigák ízét nem lehetett érezni. Ezután egy pohárban malátás kenyeret kaptunk, melyre osztriga, chestersajtból készült krém, pezsegő tonikzselé és osztrigalevegő került. Minden komponens együtt finom volt, de egyensúlytalan, azaz a tonikzselé a pezsgésével és édességével túlságosan az előtérbe helyezte magát és elnyomta a langyos osztriga ízét. A következő fogás az este első halovány fénypontja volt. Egy túlméretezett petri-csészében kaptunk enyhén megpirított vilmoskörtét, egy kis kocka libamájpástétomot, valamint kávés mártást. Eddig még nem próbáltam a kávét sós ételekben. Nagyon izgalmas ízharmóniát alkotott a körtével és a libamájjal, s a kevés saláta is kellemes könnyítő, frissítő szerepet töltött be. Sajnos ezután újabb mélypont következett a répával, szarvasgombával és quinoával. Amolyan répavariáció akart lenni, de sajnos egyáltalán nem állt össze. A narancssárga babapapin néhány ízetlen szarvasgombaszelet, egy kanálnyi ropogós quinoa és 3 pehelykönnyű, ám sajnos vízízű répaszféra (algináttal és kalciummal készült répagnocchi) nyugodott. Talán előnyösebb lett volna répalevet használni a gnocchihoz, s nem a répa főzővízét - máshogy nem tudom megmagyarázni a vízízt. Kisebb felüdülés volt ezután a gyönyörű rózsaszín szopós malac káposztával, melyet egy kevés grépfrút dobott fel. A főétel előtt sake-val felöntött karfiolsorbet-t kaptunk apró pálinkáspohárban. A hideg miatt ugyan frissítő volt, de túlságosan sok tejjel készült, s ezáltal karfiolíz nem volt felfedezhető benne - sokkal inkább romlott túróra emlékeztetett bennünket. A menü egyértelmű fénypontja a főétel volt, melyre az előző fogásokhoz képest rendkívül sokáig kellett várnunk (kb. fél óra az előző fogáshoz képest). A tökéletesen fűszerezett és sütött Atlanti-Óceánban fogott rombuszhalat egy vékony szelet sózott borjúnyelv övezte, melyhez kifejező ízű lilakáposzta-jus és zellerpüré párosult. A jus rendkívül tetszett, ha majd el fog férni a konyhámban egy préselőgép, mindenképp meg fogom valósítani itthon is. Desszertként különböző trópusi gyümölcsöket (többek között mangó, marakuja, kivi) kaptunk nagyon apró kockákra vágva (brunoise), egy hosszú szögletes csík csokoládépudinggal és egy gombóc friss, üde marakujasorbet-val. A tányéron még foltokban sápadt színű csokoládéport is találtunk, de nem tudtuk értelmezni. A legkiemelkedőbb a desszerthez kínált cseresznyés-csokoládés ízű bor volt, azt hiszem a közeljövőben be fogok szerezni 1-2 üveg 2004-es Olivares Jumanillot. Petit-fours-ként az amuse-gueule-hez hasonlóan négyféle falatot kaptunk: fehér csokoládé curryvel, szilárd pisztáciahab pisztáciatejjel, vaníliakrém puhított keksszel kis pohárban tálalva és kis édességet matcha teával, levendulával valamint marakujával. Egyik sem maradt meg az emlékezetünkben, a pisztácia pl. egyszerűen csak édes volt. Talán a currys csoki volt a legjobb. Összességében jól éreztük magunkat, kedves volt a kiszolgálás, s kellemes volt a légkör is. A jövőbeni menük szintjét viszont szerintem alaposan meg kell emelni ahhoz, hogy a (túl korán?) megkapott csillagot megtarthassák. A kitüntetéseket minden bizonyossággal nem az aktuális, hanem az ez előtti menüje alapján kapta az étterem.

Berlini Dóm

Vasárnap adventi misére igyekeztünk a Berlini Dómba, majd a Checkpoint Charlie felé vettük utunkat. Innét nem messze látható egy hosszabb lebontatlan szakasz a berlini falból is. Miután körülnéztünk a Potsdamer Platzon, ahol egy újabb óriási karácsonyi faluba csöppentünk, tovább sétáltunk a zsidó emlékműhöz. Igaz emékműnek tervezték, mégis szinte mindenki bújócskázott a szürke betontömbök között. Innen továbbhaladtunk a Brandenburgi Kapu, majd a Reichstag felé, ahol egy modern Pí-alakú toronyból mámorító harangjáték szólt. A Kúltúrák Háza mellett elhaladva egy pillantást vetettünk a Bellevue kastélyra, majd a győzelmi oszlophoz sétáltunk.

Győzelmi oszlop

Talán némely berlini lakos számára is új információ, hogy az oszlop tetejére fel lehet menni. Fentről gyönyörű kilátás tárul elénk, mely azért is szemet gyönyörködtető, mert a sugárutak találkozásánál állva abszolút középpontban érezhetjük magunkat. A kilátásért sajnos meg kell fizetni: a belépőjegy ugyan olcsó, de a TV-torony liftjével ellentétben az oszlop tetejére lépcsők vezetnek fel. Az győzelmi oszloptól a szállásunk felé haladtunk tovább, melynek közelében benéztünk Németország egyik leghíresebb áruházába, a KaDeWe-be (Kaufhaus des Westens, "a nyugat áruháza"). Nagyon szép volt a választékuk, napokon át lehetett volna belőle csemegéznünk, ám lassan lejárt a 48 óránk, s Berlin óriási vasútállomása felé kellett indulnunk. Az úton a vasútállomás felé felfedeztük, hogy a Berlini Állatkert közelében is egy óriási karácsonyi vásárt állítotak fel az igazán különös Vilmos Császár Emléktemplom (Kaiser Wilhelm Gedächtniskirche) közelében. Erről most lemaradtunk, de így legalább legközelebb is lesz még újdonság, amit megnézhetünk. Összességében nagyon szép hétvégét töltöttünk Berlinben, s sikerült is sokmindent látnunk - igaz nem mindent, tehát így biztos vissza fogunk még térni.

Mint minden évben karácsonykor ill. újévkor, idén is téli szünetet tartok a blogomon. Remélem, idén is sok érdekes, hasznos és legfőképp finom tippeket, tanácsokat és recepteket találtak nálam az Olvasóim. Minden kedves Olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

Báránygerincfilé fahéjas sütőtökpürével és édesköményes körtével, pekándióval

Különböző magvak szorosan kapcsolódnak karácsonyhoz. Nemcsak a Mikulás zsákjában található a piros alma mellett mogyoró, hanem a diótörő is egyike a klasszikus karácsonyi díszeknek. Az itteni piacon ilyenkor nagy zsákokban kaphatóak különböző magvak, többek között pekándió is, melyet egyszer mindenképp ki akartam próbálni. Héjjal együtt egy nagyobb makkhoz hasonlít, csak ugye nincs sapkája. Belseje az alakját tekintve kissé elnyúlt dióra emlékeztet, íze pedig szerintem nehezen különböztethető meg a dióétól. Mivel a héja vékonyabb a dióénál, ezért feltöréséhez nincs szükség különösebb szerszámhoz, egyszerűen kézzel is megpucolható. Ehhez 1-1 pekándiót kell a két tenyerünkbe tenni, majd a kettőt keresztben óvatosan, de határozottan összenyomni. Ezután szépen kihúzhatjuk a héjból a pekándióbelet, s ha ügyesek vagyunk, akkor olyan szép példányokat kapunk, mint amelyek az alábbi képen láthatóak.

pekándió

A pekándiót egy inkább a könnyebb kategóriába sorolható téli ebédhez használtam fel. Fahéjat szerettem volna valamilyen formában beleépíteni a fogásba, ezért az ízbibliában néztem utána, hogy mely hozzávalókat ajánlott fahéjjal párosítani. Meglepően hosszú listára találtam, melyből a tököt, körtét, édesköményt, pekándiót és bárányt csipegettem ki.

báránygerincfilé fahéjas sütőtökpürével és édesköményes körtével, pekándióval

A fahéjat a sütőtökpürében rejtettem el. A visszafogottabb fahéjíz érdekében fahéjrudakat használtam, ill. a kockára vágott sütőtökkel együtt tettem a sütőbe. A körtét édesköménygumóval akartam ízesíteni, ezért egy kis édesköménygumóból ill. sok édesköménymagból főztem alaplevet, amelyben később puhára főztem a körtét. Ehhez külön egy keményebb körtefajtát használtam, nehogy idő előtt széfőjön. A köretekhez egy szopós bárány gerincét filéztem ki és sütöttem szép rózsaszínűre. Rendkívül kellemesen harmonizált a báránnyal az enyhén fahéjas könnyed sütőtökpüré, az édesköményes körte és a pörkölt pekándió. Összességében egy könnyedebb hangvételű késő őszi, kora téli fogás. (recept)

Vaníliás feketegyökér kacsamellel és kelbimbós zöldalmával

Nagy léptekkel közeledik a tél és vele együtt egyre több téli zöldség lepi el a piacot. Ilyenkor jellegzetesen több sütőben sült ill. hosszan lassan pörkölt hús készül, melyek kellemesen felmelegítik a konyhát és a lakást. Gyakran kerül tartalmas és laktató étel az asztalra, mely lakomák karácsony körül érik el csúcspontjukat. A nehéz ételeken túl a téli szezonra jellemző káposztafélékben és gyökérnövényekben viszont tengernyi lehetőség rejlik. Miért ne lehetne téli hozzávalókból könnyed, üde és friss ételt készíteni? Ez a kérdés vezérelt, amikor az alábbi ebédet találtam ki.

vaníliás feketegyökér kacsamellel és kelbimbós zöldalmával

Egyik köretként feketegyökeret karamellizáltam vajban, melybe ezúttal egy kevés vaníliát is rejtettem. Kimondottan jól illik a vanília a téli gyökérnövényekhez, s egyébként is nagyon jól harmonizál a kacsamellel, melyet szép rózsaszínűre sütöttem. Másik köretként a kelbimbó leveleit egyesével óvatosan leválasztottam, majd forró vízben rövid ideig blansíroztam és jeges vízbe dobtam, hogy megtartsa üde zöld színét. A kelbimbóhoz apró zöldalmakockákat lengettem meg egy kevés enyhén fokhagymás és kakukkfüves vajon. Rendkívül jól illett össze a kissé ropogós kelbimbólevél az enyhén ízesített almával, s kellemes friss ízt is vitt a tányérra. (recept)

Vaníliás báránycsülök almás paszternákpürével és gránátalmával

Az címben megnevezett ebéd Tanja Grandits Aroma Pur című szakácskönyvében található recept nyomán készült. Régebb óta szerepelt már ez a könyv a kívánságlistámon, míg egy kedves Olvasómmal folytatott könyvcsere során hozzá nem jutottam. Rendkívül tetszik a könyv felépítése, melyben Tanja Grandits 15 különböző aromát (fűszert, zöldfűszert és egyéb ízben ill. illatban gazdag és egyedi hozzávalót) mutat be sós és édes ételek, készítmények receptjein keresztül. Mindegyik aromához (pl. thai citromfű, vanília, méz, gyömbér, wasabi stb.) olvashatunk egy rövid leírást 1-2 jótanáccsal tüzdelve a kezelést vagy tárolást illetően. A receptek eltérnek a megszokott s szakácskönyvek többségében található ételektől - emiatt is tűnik ki a szakácskönyvek közül. A receptek tele vannak új, izgalmas és ötletes kombinációkkal, s épp ezért is szeretem lapozgatni. Mindezeket az izgalmas párosításokat Tanja Grandits Stucki nevű baseli éttermében meg is lehet kóstolni, ahova egyszer mindenképp el szeretnék jutni.

vaníliás báránycsülök almás paszternákpürével és gránátalmával

A recepten több helyen is módosítottam. A húst pl. előző nap kezdtem el pörkölni, így másnapra nagyon finom puha lett, s a kötőhártyák is szépen felolvadtak. Magát a levet, amiben a hús készült - ill. amiből később a mártás született -, is saját elgondolásom szerint készítettem, mindössze a vaníliás ötletet építettem bele. Nagyon szeretem sós ételekben alkalmazni a vaníliát, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a vaníliarúd önmagában nem édes. Rendívül jól illik pl. szárnyashoz (kacsamell, csirkemell, csirkehús stb.), halhoz, tenger gyümölcseihez, spárgához, fokhagymához, zöldborsóhoz, paradicsomhoz vagy téli gyökérnövényekhez. A pürénél csak azt az ötletet építettem bele Tanja Granditstól, hogy a paszternákhoz almát is tettem. Főzni viszont saját szokásom szerint főztem, azaz annyi tejjel öntöttem fel, amennyi éppen elfedi, majd kis lángon puhára rotyogtattam. A tejnek csak egy részét használtam fel a pürésítéshez, ugyanis a frissebb almaíz érdekében egy kevés cidert öntöttem a püréhez. Tanja Granditsnál ropogós salottadarabkák kerültek a húsra és a pürére. Mivel én viszont a paszternák édességét szerettem volna valamivel egyensúlyozni és színben is hiányérzetem volt, ezért néhány szem gránátalmával szórtam meg, ami kitűnő választásnak bizonyult. Maga a hús izgalmas ízt kapott a vaníliától, amely nagyon jól ment az almás pasztinákpüréhez, utóbbin pedig kellemesen frissítettek az üde színű ropogós gránátalmamagok. Összeségében egy szép téli, szinte kizárólag téli szezonális hozzávalók felhasználásával készült ebéd kerekedett ki, amely akár egy karácsonyi menü részeként is pompásan megállná a helyét. (recept)

Báránygerincfilé mandulás hagymakrémmel, céklával és mentás uborkával

Két hónapja készítettem először hófehér hagymakrémet, akkor még vörösboros szőlőhöz. Nagyon tetszett az íze, kellemes édeskés savanykás volt enyhe fűszerességgel. Azon gondolkodtam, hogy a sült fehér hagyma édeskés ízéhez nagyon jól mehet a mandula. Először azt gondoltam, hogy a hagymakrémet pirított mandulalapokkal szórom meg, de aztán olyan ötletem támadt, hogy kenyér helyett finomra aprított / őrölt mandulával is sűríthetném a pürét. Így született meg a mandulás hagymakrém. Mivel a mandulát nem sikerült teljesen finom porrá őrölnöm, ezért a kenyeres változattal ellentétben sajnos nem lett teljesen krémes. Ízét tekintve viszont nagyon finom volt, s nagyon jól ment a tányér többi komponenséhez is.

báránygerincfilé mandulás hagymakrémmel, céklával és mentás uborkával

Rózsaszín báránygerincfilét sütöttem hozzá, szokás szerint alacsony hőmérsékleten sütve, hisz így mindig tökéletesre sikerül. A hagyma mellé a sütőbe betettem egy kis céklát is megpuhulni, melyet később henger alakúra szúrtam ki és hajszálvékony szeletekre vágtam. A krémes hagyma, puha hús és a vékony cékla-carpaccio mellé frissítő ropogós komponensként uborkát aprítottam kis kockákra, majd egy könnyed mentás salottás vinaigrette-tel kavartam össze. Mindezt összeállítva egy rendkívül finom és harmonikus ebéd született. (recept)