Citromos-mentás rizottó
Ismét eltelt egy hét, mire újra jelentkezem. A héten elkezdődött itt az új félév, ami a több feladat mellett persze a félévkezdő bulikkal is jár ;) Így ma jutott a héten először időm kicsit főzőcskézni. A receptgyűjteményeimet lapozgatva az merült fel bennem, hogy tejberizst leszámítva még nem is főztem eddig semmiféle rizottót sem. (A rizses hús nem rizottó! ;) ) Mivel ma viszont valami könnyed ételre vágytam, így egy citromos-mentás rizottót vettem célba. Délben gyorsan elosontam a sarki abc-be, s szerencsémre még volt egy cserépnyi mentájuk.
Tipp: Ugyan a citrom maga már hozta magával a savanyú ízt, de mivel mégis csak kellemesebb sava van egy száraz fehérbornak, ezért a citromnak csak a héját használtam fel, s a leve helyett a fehérbort. A végén azért csak került még bele 1-1,5tk-nyi citromlé is 1 csipet cukor kíséretében, viszont a fehérbor tényleg nagyon finom zamatot adott az egész rizottónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése