Rózsavizes rebarbarakrém
Ez az egyszerű recept (rózsavíz nélkül) az Entdecken & Geniessen című szakácskönyvsorozat Londonról szóló kiadásából származik. A könyvben "rhubarb fool" néven szerepel, ami állítólag a britek egyik kedvenc rebarbarából készülő desszertje. Ennek ellenére Londonban eddig még nem sikerült belebotlanom sehol sem. Ettől függetlenül ki akartam próbálni, hisz egyrészt a rebarbara szezon közepén járunk, másrészt pedig a pünkösdi meleg időben jól esik egy savanykás desszert.
A könyvben egy igen sápadt barnás krém szerepelt a recept mellett. Hogy elkerüljem a sápadt színt, annyit módosítottam a recepten, hogy 2ek víz helyett 2ek gránátalmasziruppal főztem puhára a rebarbarát. Ezen kívül a cukor mennyiségét is jelentősen csökkentettem. Végül még mindig hiányzott valami a rebarbarából, amikor spontán olyan ötletem támadt, hogy talán egy kevés rózsavízzel lehetne megbolondítani. Zseniális párost alkot a rebarbara a rózsavízzel, igazán gyümölcsös ízt alakít ki. Pont annyival egészíti ki a rózsavíz a rebarbarát, hogy a savanyú zöldségből valódi gyümölcsöt teremt. Olyannyira tetszett a krémben, hogy szerintem érdemes lenne minden rebarbarás ételbe egy kevés rózsavizet csempészni. (recept)
7 megjegyzés:
Nagyon jól hangzik ez a krém! :)
A rebarbarával kapcsolatban úgy látszik, tényleg egyfelé jár az agyunk, én szorbetet készítettem a hétvégén rózsavízzel! Tényleg nagyon finom! :)
A gránátalma szirup nagyon jó ötlet hozzá, ki fogom próbálni, a rebarbarás ételek színével eddig mindig akadt egy kis gondom. :)
Hűűűűűűűűűű...... most lepadlóztam. Csúcs! :)
Nekem eddig a narancsos meg a gyömbéres volt a kedvenc (na meg a chutney), de ezt is ki fogom próbálni!!!
Imádom! Nigellának van egy egészen hasonló receptje (rózsavíz nélkül), azt szoktam készíteni.Én eperrel színezem pirosra, mert itt is csak a zöld rebarbara kapható. Kipróbálom a rózsavizes változatodat is:)
Flat Cat: Nahát! Hogy Neked is épp rózsavíz jutott eszedbe - tényleg nagyon egyre jár az agyunk rebarbara terén ;) Mondjuk igyekszem minél pirosabb rebarbarát venni a piacon - az eladóm említette, hogy ez a fajtától is függ.
duende: Köszi! Nagyon egyszerű, szóval hajrá ;)
Sajtkukac: Igyekeztem olyan egyszerűen tartani, amennyire csak lehet - de azért a kevés rózsavíz mindenképp kell bele. Elég kevés rózsavíz bele, nem kell előtérbe kerülnie.
Limara: Itt se olyan piros a rebarbara, mint amennyire pirosak az essen & trinkenben vagy a Feinschmeckerben - nem tudom ők honnét szerzik ezeket a piros példányokat. De mint látod, már 1-2ek gránátalmaszirup is helyrehozza a színt ;) Az eper is jó párja a rebarbarának. Eperrel és rebarbarával nagyon finom sorbet-t készítettem tavaly: eper és rebarbara 1-1 arányban és hozzá csak épp annyi cukor, hogy ne legyen túl savanyú. Nagyon jó frissítő forró napokra.
Beatbull!
A rebarbara a PStól piros az újságban:-)))
A rózsavízzel egyszer megjártam és azóta csak kerülgetem. De hátha most... kipróbálom! Köszi!
Ízbolygó: Nem hiszem, hogy szimplán csak photoshoptól lenne piros, hisz éttermi fényképeken is gyönyörű pirosan jelenik meg. Amúgy azt vettem észre, hogy némelyik kívül piros rebarbara belül rózsaszín, míg más kívül ugyanolyan piros szárak belül zöldesfehérek. Ha minden rebarbara az első kategóriába esne, akkor nem lenne gond a színekkel. A legjobban a szárvégek tetszenek, azokat szerintem kár és felesleges levágni, olyan gyönyörű rózsaszínek, belülről is.
Én sem vagyok nagy rózsavíz rajongó, turkish delight-ot pl. egyáltalán nem kedvelem. A rebarbarához is csak mértékkel került annyi, hogy kicsit gyümölcsösebbé tegye az ízét, de még ne legyen virágízű minden. Azt én sem szeretem, ha dominál a virágíz.
Megjegyzés küldése