VKF 23/1 - Füstölt pisztráng, mangó, cékla, pisztácia
A vigyázz kész főzz vetélkedő ehavi fordulójára olajos magvakkal készült recepteket kért Grenadine. Általánosságban nem kerülnek túl gyakran a kezeim közé a konyhában a magvak. A dióért, kesudióért pl. nyersen egyáltalán nem tudok rajongani, de ettem már 1-2 helyen nagyon kellemesen elkészítve. Mogyorót, napraforgómagot, pisztáciát és tökmagot el-elrágcsálgatok, igaz még nassolásra sem szoktam venni. A pirított fenyőmaggal is megvagyok, de leginkább a pörkölt manduláért vagyok oda. Ezért szó szerint rajongok. Volt olyan este, hogy több mint fél kg különböző cukros bevonatú pörkölt mandulát nassoltam el. A sózott pedig végképp csúcs! Nincs is talán jobb nasi, mint egy maréknyi sötétbarna felé hajló frissen omlósra pörkölt meleg mandula! ;)
Két előétellel készültem a fordulóra. Egyikük ez a fenti füstölt pisztráng, melynek egyik felét sikerült szépen egyben leválasztanom a gerincéről. Vékonyra szeletelt mangót és céklát tettem mellé, amolyan carpaccioként. Magként pisztácia szerepelt ebben a fogásban, melyet amolyan vinaigrette-ként locsoltam a carpacciora. A kis wasabi segítségével rendkívül jól ment egyaránt a füstölt pisztránghoz, céklához és a mangóhoz is. (recept)
8 megjegyzés:
Egyszerű de nagyszerű. :)
Szokásodhoz híven, most is extra párosítást találtál ki!Nagy kedvencem a füstölt pisztráng,almás tormakrémmel ettem legutóbb, de ezzel az összeállítással is nagyon-nagyon szívesen megkóstolnám, mégpedig most azonnaaal!!
Zsuzsi: Köszi ;)
Vesta: A mangó-cékla és a mangó-pisztácia már bevált párosítások nálam, s így hármasban is megállták a helyüket. Én is nagyon szeretem a frissen füstölt pisztrángot tormával, de a torma ne legyen túl tejszínes, azaz legyen még ereje. No persze annyira ne legyen erős, mint a wasabi, azzal óvatosabban bánok ;)
jaj... ez nekem nagyon bejönne! :))
Mit nem adnék érte, ha most megkóstolhatnám! :)))
És amit a magokról írtál, egy-az-egyben: detto!!!!
Ugyanez a magokhoz való viszonyom. A mandula abszolút és mindenek előtt. :)
Plussz a mogyoró. Már nem a földi, a bokros. Azt is imádom.
Örülök, hogy tetszik ;) Jó hogy megemlíted, a földimogyóróról meg is feledkeztem. Az se éri utól nálam se a mandulát ;)
a mangó és a cékla párosítása nagyon-nagyon tetszik! céklám van itthon.. :)
(a verefication : bumbubb )
verification..
Levesként nagyon bejött a mangó-cékla páros. Azt hiszem ez a leves volt az első olyan élményem, hogy ízlett a cékla ;)
Megjegyzés küldése