kedd, október 20, 2009

Kacsamell juharszirupos birsalmamártással és sült kelbimbóval

Már egy ideje kinéztem az ízbibliából a birs és juharszirup párosítását. Miután viszont Polimertől is azt a tippet kaptam, hogy milyen jó a birsalma juharsziruppal és vaníliával, ki kellett próbálnom. Desszert helyett Ditémmel mártásként készítettük el kacsamellhez, melyhez köretként sült kelbimbót tálaltunk. A kelbimbó ötlete onnét jött, hogy tavaly nagyon megtetszett a kelbimbó párosítása gyümölccsel - akkor narancsszirupot és gyömbéres körtepépet készítettem a kacsamellhez. Ezt a mostani fogást akár a tavalyi variációjának is tekinthetjük.


A birsalmát nem főztem olyan sokáig és olyan forrón, hogy piros színűre festődött volna - bár nem is tudom pontosan, hogy minek hatására lesz ilyen szép piros. Időközben készítettünk birsalmasajtot is, ami gyönyörű piros lett. A bepirosodását illetően azt hiszem még kicsit kutatnom és kísérleteznem kell.

A kelbimbónál mindenképp ügyeljünk arra, hogy viszonylag egyforma méretű példányokat vásároljunk, valamint a külső, kicsit keményebb leveleket sütés előtt eltávolítsuk. Ezen kívül a félbevágott kelbimbók mindegyike teljes lapjával érintkezzen a serpenyővel, vagyis ne zsúfoljuk túl a serpenyőt, mivel akkor nem sülni, hanem sokkal inkább főni fog. Rendkívül jól ment a vaníliás-juharszirupos birsmártás a kacsamellhez és a kelbimbóhoz is. (recept)

7 megjegyzés:

Flat Cat írta...

Az egész úgy, ahogy van nagyon tetszik, de a birsmártás az különösen! Kíváncsi vagyok, milyen lehet benne a vanília és a babér együtt! Azt hiszem, ezt is ki kell majd próbálnom! :)

Limara írta...

Ez nagyon nekem való! Mentettem is a receptet ha már kóstoló nem lehetek! :)
Szerintem a pirosodást a hozzáadott cukor karamelizálódása okozza. Nekem is csak a sajt szokott igazán piros lenni, különösen, ha mikróban készítem.

starfi írta...

beat, off: szerinted milyen lenne chutney-nak a birsalma? olyan jó fűszeresen, hagymával, gyömbérrel.

valahol láttam egy "hogyan főzzük pirosra a birsalmát" cikket, mindjárt megpróbálom megkeresni.

starfi írta...

meg is van.

http://www.davidlebovitz.com/archives/2008/11/rosy_poached_quince.html

itt kompótnak készítik a birsalmát, és a saját levében teszi el, állítólag ettől lesz piros. hááát, az én környeetemben a birsalmát szinte mindenki csak kompótnak készíti, ami azt jelenti, hogy a saját lével teszik el, de senkinek nem volt vörös. azért olvasd el te is, hátha félreértek valamit:D

Unknown írta...

Flat Cat: Köszi szépen, örülök, hogy tetszik! A babérlevél gondolkodás nélkül került nálam bele - amikor tokajiban párolom a birsalmát, akkor is mindig kerül hozzá friss babérlevél, ami nagyon kellemes ízt ad neki. Desszerthez is jó a mártás, vagyis ahhoz jobb lenne lehet kicsit pirosabbra főzni.

Limara: Köszi, örülök, hogy tetszik! Igen, én is a cukorra gyanakszom, bár szerintem a hőnek nagyobb szerepe van a pirosodásban. A birspüré birsalasajthoz pl. nem pirosodik be, ha túl alacsony hőmérsékleten főzöm (igen, kicsit túl óvatos lettem, miután kicsit túl magas hőmérsékleten kezdtem neki és az alja odakapott ;) ) - csak magasabb hőmérsékletre való tekerés után pirosodott be.

starfokker: Köszi a linket! Tetszik ez a kompót - amennyiben nincs "elszegfűszegezve" a kompót, akkor hajlandó is vagyok megenni ;) Lehet kipróbálom, amíg van még friss birsalma. Chutney-ként szerintem kimondottan jó lehet. Birs-curryként próbáltam már, abba finom volt - gourmandulánál is találsz egy vegetáriánus birs-curry-t. C&V-n láttam egy receptet birs-chutneyra ill. bűvös szakácson is említik a birsről szóló cikkükben más birses receptek mellett.

duende írta...

Hú, ez szuper. A kelbimbó az egyik legkedvencebb zöldségem, a birsalmát szintén imádom. Együtt fergeteges jók lehetnek! :)

Unknown írta...

Köszi duende, örülök, hogy tetszik! Sokáig nem szerettem a kelbimbót, de pirítva és sok vajjal isteni ;) A birs pedig tényleg jól megy a kelbimbóhoz - ki kellene próbálni kelkáposztával is.