péntek, december 03, 2010

Almasorbet gesztenyével és meggymagolajjal

Rendben, tél van, hideg van, már leesett az első hó is - ilyenkor nem divat fagyit készíteni és fagyit enni. Mindez nem tart vissza engem attól, hogy az idény alapanyagaiból sorbet-t készítsek. Elvégre nővéremmel épp egy fagyos téli napon hóbuckák között járva állítottunk fel egy (még akkori) fagyirekordot. Olyannyira eltökéltek voltunk, hogy az akkor még újnak számító calippot zsebkendővel fogtuk, hogy egy picit megolvadjon és ki tudjuk nyomni a csomagolásából. Új volt akkor, ki kellett próbálni, nem igazán érdekelt minket a hideg. Mint ahogy most sem.


Az alma és a gesztenye klasszikus párosítás. Idén nagyon megkedveltem a rubinette nevű almafajtát, hiszen a kellemes gyümölcsös savanykás, de nem szájkiszárítóan savanyú íze rendkívül jól használható fel egyaránt sós és édes ételekben is. A sorbet-nál David Lebovitz receptje nyomán haladtam, vagyis víz helyett ciderrel - és egy kevés almapálinkával - öntöttem fel az almát. A gesztenyét gesztenyemézzel kandíroztam, s amolyan mártásként került végül a fagyira. Sajnos a fényképen nem látszik, de fontos komponense volt még a fagyinak egy mandulás ízű meggymagolaj, amit a nürnbergi eat&style kiállításon és vásáron találtam még október végén. Előételekhez, levesekhez és desszertekhez is egyaránt jól megy, itt az almasorbet-nak is izgalmas mandulás ízt kölcsönzött. Fontos viszont az adagolására ügyelni, hiszen rendkívül intenzív ízű - nem véletlenül árulják kicsi 2dl-es üvegekben. (recept)

8 megjegyzés:

Puszedli írta...

Hát..tél ide vagy oda, ezzel a sorbettel most én is versenyeznék veled.

flatcat írta...

Nagyon jól hangzik! :)
Nemrég találtam Debrecenben meggymag és málnamagolajokat, és eddig nem tudtam, mihez kezdhetnék velük. Most már tudom. :)

chriesi írta...

Emlékszem gyerekként télen is tíz gombóc fagyi volt a minimum. :)) Ez a sorbet több mint tökéletes, lehet, hogy felveszem desszertnek az ünnepi menübe.

Reni írta...

Robi, ez nagyon tetszik! Izgalmas lehet ez a meggymagolaj, még nem találkoztam ilyennel sajnos. Amúgy engem sem nagyon zavar a tél fagyott édességek szempontjából... a fagyitartály a fagyasztóban van :)

Unknown írta...

Puszedli: No, nem hittem volna, hogy ennyire népszerű lesz egy fagyi ilyenkor ;)

Flatcat: Almamagolajjal lett volna az igazi ;) A friss alma magjának egyébként is kissé marcipános íze van, ezért is került rá a meggymegolaj. Jövőre majd meggyhez szerintem még jobb lesz.

chriesi: Gondolom naponta 10? ;) Annyira nem tökéletes szerintem, kissé főtt íze volt, jobban vágytam egy kissé nyersebb ízre. Esetleg szárazon kellene inkább elkészíteni az alap almamasszát, aztán utána frissen préselt almalevet hozzáadni és úgy a fagyigépbe tenni. Másik problémám pedig, hogy a gesztenye nem lett eléggé ropogós. Karácsonyi menüre tippként lesz majd még egy sokkal jobb sorbet is ;)

Reni: Köszi, örülök, hogy tetszik! Én is csak a vásáron botlottam bele (de kiderült, hogy Nürnbergben van is egy boltjuk, ahol még sok más finomságot is árulnak, még nem jutottam el oda). Kíváncsi vagyok milyen fagyi készül majd nálad a tél folyamán ;)

Teutsch Alpár írta...

Kedves Beatbull,
Ez a második gasztroblog amely nagyon tetszik. Gratulálok a blogodhoz és követni foglak.

Unknown írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik!

chriesi írta...

Akkor megvárom! Kíváncsi vagyok mi lesz az. :)