csütörtök, június 07, 2007

Epertiramisu

Most már jócskán tart az eperszezon, s ideje, hogy ismét egy újabb finom recepttel bővítsem az online-gyűjteményemet. Hétfő délután Christianetől kaptam kb. 3/4kg friss, kerti epret - néhány szem szamócával is közte. Mivel a biciklin hazaúton egy kicsit megsérültek, ezért kedden mindenképp fel kellett használnom. Gondolkodtam mit is csináljak velük, mire végül egy epres tiramisu megvalósítása mellett döntöttem.


Cantuccini (olasz babapiskóta) helyett amarettinivel raktam ki a tál alját, mivel az volt épp itthon. Ezt egy kevés szamócapálinkával locsoltam meg. Hogy honnét van szamócapálinkám? Bolyhos ;) Erre került a friss finom eperréteg, melyet narancssziruppal locsoltam és egy kevés instant kávéporral szórtam meg, majd a tiramisunál megszokott mascarponekrémmel fedtem be. A krémet most nem lazítottam még külön fel nyers tojásfehérjével - viszont egy kis vaníliával még ezen is ízesítettem. Miután egy napot állt a hűtőben a tiramisu, meghívtam az eper tulajdonosát kóstolóra - nem csak neki ízlett ;) Igazándiból nem tudok sokat enni az ilyen zsíros krémekből, de olyan finom lazára sikeredett, hogy a nagy tál felét egyedül ettem meg! Egyetlen kis malőr az egészben: egy kicsit túl sok levet eresztett az eper és a narancsszirup együtt, ami által felvágva nem túl fotogén már a desszert, viszont szerintem ez senkit nem fog visszatartani ;) (recept)

1 megjegyzés:

Földes Péter írta...

Wow, 3/4 kilo eper, en itt csodbe mennek ennyitol:-)Mindenesetre nagyon finoman hangzik ez az epres tiramisu, most kedvem is lenne megkostolni affele ejfeli nasikent:-)Tovabbi jo fozocskezest, julius 28-an erkezem!