péntek, április 30, 2010

Édes blini gyümölcskaviárral

Egyik kollégám egy közelgő családi ünnepre elvállalta a desszert készítését és tőlem kért tanácsot. Mivel a legutóbbi születésnapjára egy kezdőknek szánt molekuláris konyha készletet kapott, ezért főleg molekuláris desszertekben gondolkodtunk. Nekem spontán olyan ötletem támadt, hogy megtréfálhatná a családját egy édes kaviáros blinivel, ami kísértetiesen hasonlíthatna a klasszikus előételre. Az ötlet annyira tetszett, hogy rákövetkező hétvégén én is kipróbáltam itthon.


A kaviárt sötétkék színű gyümölcsléből szerettem volna készíteni, de a boltban semmi sem bizonyult eléggé kéknek. Végül feketeribizli mellett döntöttem, de ez is még túl piros volt. A másik gondom pedig az volt, hogy eleinte ugyan szép kaviárokat sikerült készítenem a céklakaviárnál kitapasztalt módszerrel, viszont a kész szemcsék idővel összetapadtak (a céklakaviár nem tapadt össze). Gyanítom nem volt teljesen tiszta a gyümölcslé, hanem vízzel hígított. A tejfölt tejszínes fehér csokoládé krémmel helyettesítettem. Mivel a fehér krém meglehetősen édes volt, ezért a blini tésztáját igyekeztem kevésbé édesre készíteni. Az eredmény kinézetre sajnos nem teljesen felelt meg az elképzeléseimnek, hiszen nem lett megtévesztően olyan kinézetű, mint a klasszikus blini valódi kaviárral. Ízre viszont nagyon finom lett - a szomszédaimat is megkínáltam belőle és mindannyian nagyon dicsérték. (recept)

2 megjegyzés:

Flat Cat írta...

Ez is nagyon helyes lett! :)
Nálunk most úgyis a kelt palacsintáknak van a legnagyobb sikere, szóval ez is a kipróbálandók között landolt!
Viszont molekuláris konyhai készlet hiányában kénytelen leszek a kaviárt apró bogyójú áfonyával vagy feketeribizlivel imitálni. :)

Unknown írta...

Köszi szépen! Egy kicsit sűrűre sikeredett a tésztám, cserébe viszont a szomszédaimat inkább süteménytésztára emlékeztette, mint palacsintára. A feketeribizli ill. vadon termő áfonya is nagyon jók lesznek a süti tetejére ;)