szerda, november 10, 2010

Firenze

Október utolsó hetét konferencián töltöttem Firenzében. Szerencsére a program olyan bőséges volt, hogy egy egész hétre Firenzébe költözhettem, de egyben elég szabadidőt is hagyott, hogy reggel, délben és este felfedezhessem a várost. Olaszországban ugyan már többször is, Firenzében viszont még sosem. Utazásom előtt jó pár toszkánai és firenzei útikönyvet is átlapoztam, de tulajdonképpen egy jó térképen kívül legfeljebb a nyitvatartási időket érdemes még tudni, a többit mind helyben fel lehet fedezni. Ugyan a vasútállomás előtti téren kerékpárt is lehet kölcsönözni, a közlekedés és viszonylag nagy embertömegek miatt viszont szerintem érdemesebb inkább gyalog bejárni a belvárost. A távolságok egyébként is kicsik, az egyetlen gond talán az, hogy a sok magas palota között egészen biztos, hogy mindenki legalább egyszer el fog tévedni.


Számtalan híres épület, múzeum és reneszánsz remekmű található Firenzében. Nagyon híres az Uffizi festménygyűjtemény, ahova érdemes vagy nagyon korán érkezni (de akkor is várni kell), vagy interneten legalább 2 héttel korábban percre pontosan jegyet foglalni. Hasonlóan működik ez Michelangelo Dávid szobránál is, aminek az eredetije a Galleria dell' Accademia épületében van kiállítva félbemaradt szobrokkal, festményekkel és régi hangszerekkel együtt. Maga a Dávid szobornak két másolata is megtalálható a városban: az egyik a Palazzo Vecchio, azaz a városháza bejárata előtt, a másik pedig a Piazzale Michelangelo terén. Utóbbi egy kicsit kívül esik a városközponttól, de a 12-es vagy 13-as buszokkal kényelmesen megközelíthető. Semmiképp se hagyjuk ki, hiszen erről a térről lehet rálátni egész Firenzére és a várost körülvevő hegyekre. Jó időben még az Alpok csúcsait is lehet látni. Nagyon hangulatos ide napfelkeltére vagy naplementére érkezni, amikor a város arany színekbe borul. Visszafele érdemes gyalog menni, s közben az Arno partján szépen kényelmesen visszasétálni a városba. A város leghíresebb hídja a 9. században épület Ponte Vecchio, mely az aranymívesek otthona. A hídon vezet át az Uffizi folyosója is, mely közvetlen összekötést biztosított a Medici uralkodóknak a Palazzo Pittiből a Palazzo Vecchioba úgy, hogy ne érintkezzenek közben az alattvalóikkal. Szinte mindenhova belépőt kell fizetni, a Palazzo Pitti gyönyörű kertjébe még külön is. Érdemes viszont a belépőjegyre rááldozni a pénzt és felmenni a dóm tornyába és kupolájába, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik az egész városra és a környező hegyekre.


Természetesen nem csak kultúrára, hanem más egyébre is el lehet költeni a pénzt Firenzében. A Via de' Tornabuoni úton ill. környékén pl. szinte minden híres olasz és jó pár külföldi divatmester butikja is megtalálható. Emellett számtalan helyen vásárolhatunk toszkán bort vagy olivaolajat, ill. további finomságokat a vásárcsarnokban. A Mercato Centrale kissé hasonlít a pesti vásárcsarnokra, s a környék legjobb és legfrissebb élelmiszereit kínálják. Érdemes egy tízóraira is megállni és Nerbone standjánál egy nevezetes pacalos zsemlét elfalatozni. Éttermeket tekintve a belvárosban inkább a piac körül vagy egyéb kisutcákban keressünk helyet. S persze a fagylaltot se hagyjuk ki, bár a legtöbb helyen nem igazán lenyűgöző. A legjobbat Ponte Sante Trinita híd lábánál található fagyizóban ettem, rendkívül finom szezámfagyijuk van ropogós csokidarabkákkal.


Egy hét Firenze gasztronómiai szemszögből is rengeteg benyomást hagyott bennem. A következő bejegyzésekben összegyűjtöttem, hogy hova érdemes ebédelni és vacsorázni menni Firenzében. További fényképek a flickr-es albumomban tekinthetőek meg, ahova folyamatosan kerülnek ki további képek is Firenzéről.

6 megjegyzés:

nana írta...

firenzét nagyon-nagyon szeretem, jó lehetett!

Ami írta...

Most én is nosztalgiáztam! Gyönyörű képek! :)

Frau Paprika írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, én is nagyon szeretem Firenzét, csupa szép emlékem van a városról. A pacalos szendvicset mi is kipróbáltuk, több helyen, különböző variációkban.:)

Unknown írta...

nana: Most jártam először Firenzében, én is nagyon megszerettem ;) Hétközben még egy fokkal jobban is tetszett, mert jóval kevesebb volt a turista (s ők is csak olasz vagy amerikai turisták voltak).

Ami: Köszi, rengeteg képet készítettem, mert napfelkeltekor és naplementekor volt igazán időm - akkor meg ugye folyton változnak a fényviszonyok. Volt, hogy kb. fél órán át a híd egyik oldaláról a másikra rohangáltam, hogy a folyamatosan változó eget megörökítsem ;)

Frau Paprika: Nerbonén kívül sehol máshol nem láttam pacalos szendvicset - lehet, hogy csak nyáron árulnak az utcán? De persze a trippa alla fiorentinát megkóstoltam - erről és a többi kulináris firenzei élményről a következő bejegyzésekben ;)

Vesta írta...

Imádom Firenzét szintén! Ezek a naplementés-napfelkeltés képeid teljesen lenyűgöznek,fantasztikusan jó heted lehetett!Izgatottan várom a többi fotót!

Unknown írta...

Köszi Vesta! További képeket a flickr-es képgyűjteményembe töltök fel szépen sorjában, ott találsz majd további hasonló felvételeket Firenzéről (és Pisáról is majd, oda is átgurultam egy rövid délután erejéig, ha már a környéken vagyok) ;)