Kecskesajt juharszirupos sütőtökkel
Valamilyen számomra ismeretlen ok folytán az utóbbi időben teljesen rákaptam a juharszirupra. Olyannyira, hogy hetente legalább egy 250ml-es üveg tűnik el. Szinte minden téli alapanyaghoz rendkívül jól illik, legyen az birsalma, gesztenye, vagy a kedvenc párosításom: sütőtök. Egy igazán érett sütőtök már felvágáskor is sárgadinnye illatot áraszt magából, innét jött az ötlet, hogy fagyin túl esetleg krémként is szerepelhetne desszertben.
kecskesajt juharszirupos sütőtökkel, almával, datolyával, gesztenyével és kandírozott zsályalevéllelA kecskesajt ötlete onnét származik, hogy ennek az ételnek a kifejlesztésében Angéla kecskesajtos paprikás desszertje is megihletett. Itt a tányéron friss kecskesajt szerepel, ami csak enyhén fűszeres, de épp ezáltal is megy nagyon jól a sütőtökhöz. Ezen kívül került még rá minden jó, amit a szezon épp kínál, azaz alma, datolya és gesztenye. A gesztenyénél Heston Blumenthal receptje nyomán igyekeztem ostyákat készíteni, de nem sikerült eléggé vékonyra kikennem, így téglalap alakú gesztenyekeksz lett belőle. Vékonyabb ostyákkal / tuile-ekkel mille-feuille-t terveztem rétegezni, de ahhoz a sütőtökkrémnek kicsit sűrűbbnek kellene lennie (kb. olyan sűrűnek, mint a friss kecskesajtnak), hogy vágáskor / kanalazáskor nehogy szétcsússzon. Kimondottan tetszett a sütőtök harmóniája a gesztenyével és a datolyával. Érdemes lesz más szemszögből is kipróbálni. (recept)





2 hozzáfűzés:
Nagyon tetszik a sütőtök+kecskesajt+juharszirup! Mivel utóbbit nem igazán tudom beszerezni, én mézzel is el tudnám képzelni. Szerintem nem ártana neki a dió vagy a füge sem...
Köszi szépen, Jenis! Mézzel is nagyon jó - kecskesajtot eleve szokás kissé megsütve és mézzel meglocsolva is enni. Ahhoz néhány kocka krémesen puha sütőtök és egy kis zöld, pl. nyers fiatal spenótlevél, aminek szerintem kissé diós íze van. A dió is jó ötlet, főleg, hogy ropogósabb is, mint a gesztenye és így lenne egy kis ropogós is a tányéron. Hmm, lehet ez lesz szombaton az előétel a vendégeim számára ;)
Megjegyzés küldése