péntek, március 18, 2011

Tavaszi recept a Dining Guide-on

Tavasszal az első zöldségek között jelenik meg az új fokhagyma, sárgarépa és retek, melyek leginkább ilyenkor kaphatóak nagyon friss és fiatal állapotban. Ebből a három zöldségből készítettem az alacsony hőmérsékleten sült bárány mellé színes tavaszi köretet. Recept a Dining Guide-on.

4 megjegyzés:

chriesi írta...

Nagyon tetszik, amit a retekkel csináltál, mindenképpen ki fogom próbálni. A fokhagymaszár is izgalmas, csak sajnos én nem vagyok a nyers fokhagyma barátja, bár ez fiatal, úgyhogy megér egy próbát.

Unknown írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik! Mivel nincs párolóm, ezért így fóliával letakarva imitáltam. Fólia nélkül kicsit megszikkad a retek - bár poénos is, hogy a kis csápjai a 20-30 perc alatt ropogósak lesznek ;) Ha van gőzölőd (Dampfgarer), akkor ki lehetne próbálni sós vízgőzben is párolni.

A fokhagymaszár nem nyers már a képen - nyersen mondjuk kicsit rágós is lenne. Először 1 percig fürdettem forró vízben, ami után ugyan könnyen szét lehetett szedni, de még nyerses / rágós volt az állaga. 2 perc főzés után megpuhult a fokhagymaszár, ami azzal is járt, hogy sérülékenyebb lett, tehát a szétszedésnél jobban oda kellett figyelni. A töltelékbe a fokhagymaíz igazándiból csak a tálalás előtti megmelegítés során ivódott bele - bár hidegen sem rossz harapnivaló ;) Itt is fontos a fóliás letakarás, hogy ne szikkadjon ki a vékony fokhagymaszár - alatta pedig pusztán azért van, mert így könnyebb elmozdítani.

chriesi írta...

Nekem van párolóm, de nagyon ritkán használom, szerintem már 2 éve hozzá se nyúltam. :S Majd kipróbálom mind a két verziót, aztán meglátjuk, hogy a technika győz vagy a te leleményességed. :)Akartam ma venni fiatal fokhagymát, de olyan rossz állapotban volt, hogy hagytam. Türelemjáték akkor a szétszedés. Emlékszem egy időbe mindenki snidlinggel kötött össze amit csak lehetett, na nekem az se sikerült sose. :D

Unknown írta...

Igen, a fokhagymánál fontos, hogy lehetőleg még ne legyen összeszikkadva - tehát nagyon frissnek kell lennie. Hűtőben egy hétig gond nélkül friss marad - csak a hűtőt is megfelelően illatosítja ;) 1 perces főzés után egyszerű volt szétszedni, 2 perces főzés után viszont könnyebben megrepedt, de az első 1-2 réteg után már jobban ment. Talán az lenne rá a legjobb megoldás, ha előbb 1 percig blansírozódna, utána szétszedés, majd ismét 0,5-1 percre visszamenne a a forró vízbe, hogy megpuhuljon. A töltésnél is persze oda kell figyelni, hogy ne szakadjon szét, de ott már jóval kisebb a veszély a szakadásra.