hétfő, november 03, 2008

VKF 20/2 - Sárgadinnyeleves roquefort-fagylalttal, Pedro Ximénez-zel

Nem készültem teljes menüvel Cserke ehavi 20. VKF kiírására, melyre izgalmas leveseket lehetett alkotni. Persze össze lehetne hozni egy főételnek szánt levest is, de azt azért mégsem tenném egy leves-előétel és egy leves-desszert közé. Ezért az előételnek szánt feketegyökérlevesem után következzen most a desszert, mely három komponensből áll: sárgadinnye, roquefort és Pedro Ximénez.


A legelső ötletem Cserke kiírására ez a leves volt, melyet Ditémmel még a nyáron ettünk elődesszertként a Gastronomique étteremben. Maradandó pozítiv élményben volt részünk, melyet még máig is gyakran emlegetünk. Az ottani menü egyik sajátossága az volt, hogy csak az összetevőket sorolták fel, az elkészítés és a tálalás viszont csak az asztalnál derült ki. Nagyon elcsodálkoztunk, amikor a menün szereplő roquefort fagylalt formájában jelent meg. Másik meglepetés pedig a vékony karamellréteggel bevont sárgadinnyedarab volt, melyről Ditém azóta is áradozik.


Épp úgy jött ki, hogy Ágó és Att Erlangenben jártak nosztalgiázni, s őket láttuk vendégül egy este, amely menüjének a desszertjeként készítettem el ezt a fogást (a menü többi fogását a hét folyamán közlöm). A fagylaltnál David Lebovitz roquefort-fagylaltjának a receptjét vettem alapul, de nem készítettem túlságosan édesre. Ágó és Att is nagyon csodálkozott, amikor meglátták és megkóstolták a roquefort-fagylaltot. A Pedro Ximénez is egy kisebb meglepetés volt, hisz valójában egy nagyon koncentrált, már-már szirup sűrűségű, intenzív aromájú édes sherry, melyet egyszerűen PX-ként is szoktak emlegetni. Készül belőle egyébként ecet is, amit magában, desszertként is lehet fogyasztani. Nagyon finoman harmonizált a Pedro Ximénez a roquefort-fagylalttal és a sárgadinnyével - egyszerűen egy tökéletes mesterhármas! (recept)

9 megjegyzés:

Grenadine írta...

Ok, kisèrleti konyha, de nem gondoltam hogy egy pasit is belefőzöl a levesbe

Unknown írta...

:) Egy alaposan megaszalódott, kipréselt és érlelt pasit ;) Egyébként tényleg ajánlom legalább egyszer az életben kipróbálni a PX-et (na, ez kellett volna a 100-as listára), egyesek szerint cukorrépaszirupra emlékeztet, szerintem viszont intenzíven mazsolaízű enyhe mandulás-diós nüanszokkal.

Névtelen írta...

Beatbull, megint lenyűgöztél! Mindkét leves igazán pazar!
Niki

Unknown írta...

köszi Niki! igyekeztem ;)

Renata Kalman írta...

szia!
off téma, emlékezni hívlak:
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2008/11/gyerekkori-emlkek.html

Vesta írta...

Hú,eredeti ötletekben nincs nálad hiány!A sárgadinnyét imádom,bár levesként még sosem ettem!De honnan is jutunk hozzá egy kis Pedro Ximénezhez?

Unknown írta...

Pl. a borbolt.hu oldalán találsz néhány példányt (bár nem értem, mit jelent a poháronkénti ár...) - ill. bosfood.de állítólag szállít Magyarországra is.

Vesta írta...

Nem mertem kiszámolni, mennyibe kerül egy üveg! Így nyomozok más forrás után!

Millie írta...

Hát ez tényleg pazar! Mindenképpen ki fogom próbálni ezt a kombinációt :-D