szerda, szeptember 02, 2009

Gyömbéres szilva-sorbet thai citromfűvel

Két és fél hete készítettem az első, piros húsú szilvából sorbet-t. Akkor az egyszerű, hagyományos és megszokott sorbet-recept alapján készítettem, mindenféle fűszerezés nélkül. Időközben olyan ötletem támadt, hogy a szilvát ázsiai ételekben előszeretettel ízesítik gyömbérrel. Gondoltam, sorbet-ban is nagyon jó párost kellene alkotniuk. Gyömbéren kívül thai citromfűvel és egy kevés szójaszósszal is fűszereztem a szilvát. Az ázsiai vonalat követve egy kevés szilvabor is kerülhetett volna bele, de ilyesmi édeset nem tartok itthon, úgyhogy egy kevés szilvapálinkával erősítettem a szilvaízen. Az eredmény kellemes frissítő lett. A gyömbér csípősségét is sikerült visszafognom, hiszen csak a fagyi lenyelése után jelent meg enyhe melegségként.


Kék szilvából készült és mégis sárga: ennek az az egyszerű oka, hogy meghámoztam főzés előtt. Persze héjjal is el lehet készíteni és a piros húsú szilva is alkalmas erre. Csak ki szerettem volna próbálni, hogy tényleg mennyire marad sárga és mennyire lesz élénk a színe. A tanulság annyi, hogy hámozás és kimagozás után azonnal (kb. mint azt articsókát) meg kell locsolni egy kevés citrommal, mert nagyon hamar megbarnul (a lassú melegedés közben is) s ez ront a szilva-sorbet szép tiszta sárga színén. Az eredményt az épp látogatóban itt lévő szüleim is megkóstolták, s nekik is nagyon ízlett. (recept)

6 megjegyzés:

Reni írta...

Nagyon izgalmas! A gyömbéren nem akadtam fenn, sokszor használom én is, na de a szójaszósz eszembe nem jutott volna :)

trinity írta...

Szép sárga lett, nem is hinném, hogy szilva...A szójaszósz sosem ugrana be-de biztosan nagyon kellemes a gyömbérrel!

Unknown írta...

Reni: Köszi, örülök, hogy tetszik! A szójaszósz nem érződött ki, kb. olyan szerepet tölt be, mint a csipet só a csoki-mousse-ban, azaz kicsit jobban kihozta az ízeket. Túl sokat nem akartam beletenni - nem azért, mert előtérbe került volna a sós íz, hanem mert féltem, hogy elszínezi a szilvát.

trinity: Pedig szilva - próbáld ki és hámozd meg! ;)

Limara írta...

Nos, fenttartom, szívesen mennék hozzád előkostolónak, bevállalom, ha néha becsúszik egy kis malőr! :))

Flat Cat írta...

Nagyon kellemes ízvilág! :)
Én olyan nagyon azt sem bánnám, ha egy picit mégiscsak ki lehetne érezni a szójaszószt belőle... ;)

Unknown írta...

Köszi Flat Cat! Végülis mézes szójaszósszal egészen jól el tudnám képzelni ;)