szerda, június 08, 2011

Blogkóstoló 2011

Eddig mindig úgy estek az erdőbényei és a tavalyi tabáni teraszi blogkóstolók, hogy egyikre sem tudtam eljutni. Idén viszont szerencsére másképp alakult, így az elmúlt szombaton a Dining Guide blogkóstolóján jártam. Ezúttal 10 népszerű és rendkívül kedves gasztroblogger konyhájából lehetett megkóstolni 1-1 fogást.

blogkóstoló 2011 dining guide food show
Blogkóstoló 2011 (kép forrása ill. további képek az eseményről: diningguide.hu)
Nagy öröm volt számomra, hogy Limarával, Angélával, Horasszal, Loriennel és Tomával sikerült végre személyesen is találkoznom. Tomával külön örültünk egymásnak, hisz nem sokkal érkezésünk után akadtunk egymásba, s mivel szintén egyedül érkezett, így összeálltunk és ketten kóstoltuk végig az ételeket. Étkezésnél megszokottan Limara kenyerével kezdtem az ebédet, mely a medvehagymás krémmel és paradicsommal jó kezdésnek bizonyult. Lencserajongóként Eszter észt sóletje sem maradhatott ki, amely a kapribogyónak és mustárnak köszönhető savával szintén jó kezdőfogás volt. Hasonlóan kellemes frissek voltak Gabojsza erdélyi töltött szőlőlevelei is, amiből nem kis munka lehetett ezret legyártani. A többiek előtt is le a kalappal, hogy ilyen lelkesen készítették el az 500-500 adagot. Csipegettem Dolce Vita vadragus tésztájából és Chili & Vanília ázsiai tésztasalátájából, a legtöbb időt viszont Piszkénél, Loriennél és Horasznál ill. a Gourmet Studiónál töltöttem el. Mindhármuk ételei nagyon finomak voltak, s remélem Lorien időközben kiheverte a panaszait, ugyanis a zöldséges lasagne ugyan nem felelt meg az elvárásainak, de bechamel nélkül is jól működött. Csak a puffin és Lila füge desszertjeit Tomával a végére tartogattuk, itt is mindkettő ízlett, s tetszett, hogy a szezon gyümölcsei frissítettek rajtuk. Közben a cukrászatok oldalán mosolygó 11. blogger, Angéla süteményeit is végigkóstoltuk Tomával, melyek elegáns megjelenésén túl külön tetszett, hogy mindegyikbe rejtett egy kis frissítő meglepetést.

Időközben igen nagy volt a bloggersűrűség, szinte gasztroblogger találkozóvá is nőtte ki magát az esemény. Örültem, hogy viszont láttam Sajtkukac Nikit, Renit, Vegasztromániát, Gasztrorékát és sok új bloggerrel is találkozhattam. Sajnáltam viszont, hogy este elmaradtak a látogatók. Talán jövőre előnyösebb lenne a Budai Gourmet-tól függetlenül megrendezni a Food Show-t ill. sokaktól hallottam, hogy tavaly családiasabb légkörben jobban is sikerült a blogkóstoló. Ettől függetlenül Tomával nagyon jól éreztük magunkat. Köszönet még egyszer a szervezőknek, a kiállítóknak, a személyzetnek és leginkább a kedves gasztrobloggereknek. A jó hangulatnak és a finom falatoknak köszönhetően nagyon kellemes napot töltöttem el a Blogkóstolón, jövőre is mindenképp igyekszem ellátogatni rá.

7 megjegyzés:

lorien írta...

Nagyon örülök hogy eljöttél és végre találkoztunk személyesen is :) Jó volt beszélgetni

chriesi írta...

De jó lett volna elmenni!

angéla írta...

Ha pedig legközelebb jössz, beviszlek a műhelybe, hogy kicsit csodálkozz:)

ehran írta...

Örülök, hogy mi is találkoztunk, jó volt személyesen is megismerkedni. :)

Unknown írta...

Lorien: Én is nagyon örültem, hogy végre sikerült találkoznom veled. Hallom még bucik is potyogtak a lasagnedra ;)

Noémi: No hát te is tuti nagyon jól érezted volna magad ;) Legközelebb remélem sikerül eljönnöd.

Angéla: Oh, köszönöm szépen, mindenképp betervezem! Bár szerintem egy egész hét is rám férne a műhelyben ;)

ehran: Én is nagyon örülök, hogy - ha csak röviden is, de - személyesen is megismerkedhettünk ;)

Merci írta...

Szia!
Ezek szerint te jöttél oda az asztalunkhoz Attilával, miután megérkeztetek!? Na, akkor így utólag eszmélve: nagyon örülök, régóta olvasom a blogodat!
Üdv,
Merci

Unknown írta...

Igen, barna polóingben, rövidnadrágban egy magas srác. Köszi, örülök, hogy olvasol! ;)