hétfő, augusztus 24, 2009

Paradicsomos bucik

Tavaly júliusban a Gastronomique étteremben ettünk Ditémmel először paradicsomos kenyeret. Nekem a kedvencem a pain d'épi volt, melyet időközben sikerült itthon is megvalósítanunk. Ditémnek viszont a paradicsomos kenyér nyerte el a tetszését. Már tettem néhány kísérletet az éttermi paradicsomos kenyér ízének és állagának itthoni reprodukálására, de továbbra sem sikerült rájönnöm a titkára. Eddig ez a próbálkozásom került a legközelebb a célhoz, bár még egy fokkal kifinomultabb volt az étteremben a kenyér íze.


Előző próbálkozásaimnál nem vált szép pirossá a tészta, ezért most porrá aprítottam a szárított paradicsomot és egy kevés paradicsompürével együtt gyúrtam bele a tésztába. Eléggé intenzív íze lett, viszont tejföllel vagy mozzarellával nagyon jól harmonizált. (recept)

9 megjegyzés:

Polimer írta...

Ha félig aszalt paradicsomot raksz a kenyérbe akkor nem kell játszani a színezéssel, simán befesti az egész kenyeret. Nálunk most napi 2-3 kg. ilyen kenyér fogy, imádják a vendégek!

Unknown írta...

Eddig csak teljesen száraz paradicsommal kísérleteztem, s ez a porított / lisztté őrölt adta a legjobb eredményt. Félig aszalttal még nem próbáltam, köszi a tippet! Hétvégén kipróbálom ;)

Flat Cat írta...

Nekem most csak olajban eltett aszalt paradicsom van itthon, de amint hozzájutok natúr változathoz, kipróbálom! De lehet, hogy az olajban eltettel is megér egy próbát... :D

Kata írta...

Biztosan 5 dkg paradicsomra gondolsz? Nálam az elég sok darab...

Unknown írta...

Igen, 50g-ot tettem bele, külön le is mértem, mielőtt bedobtam a mixerbe. De most még inkább várj Te és Flat Cat is kicsit, a hétvégén kipróbálom Polimer tippjét a félig aszalt paradicsommal (meg időközben arra is van még további ötletem ;) ).

Polimer írta...

Arra figyelj, hogy a paradicsom nagyobb nedvesség tartalma miatt több lisztet igényel.

Flat Cat írta...

Már késő... :) Még tegnap megsütöttem olajban eltett paradicsommal. Nekem szép piros lett, de az íze nem volt túlságosan tolakodóan paradicsomos. Sőt... Én kihagytam a paradicsompürét, talán ezért... De ez így nagyon finom! Bár azt nem tudom, milyennek kellene lennie, mert az eredeteit nem kóstoltam.

erős ildikó írta...

Nekem is nagyon tetszik, a külseje s a vélt íze is már lenyűgöz. Köszi a remek receptet!

Unknown írta...

Polimer: Köszi, figyelek rá. Aszalt gyümölcsöknél, ill. Flat Cat őszibarackos kenyerénél hasonló problémákba ütköztem. Inkább majd a víz mennyiségét csökkentem.

Flat Cat: Ej, de gyorsan elkészült Nálad! Örülök, hogy ízlett ;)

napmátka: Köszi, örülök, hogy tetszik. Hát még az alja milyen jó volt - nagyon jó kis színt kapott alulról a forró gránitlap által, de még nem égett oda - a legjobb része volt a kenyérnek. Hétvégén remélem még "remekebb" receptet fogok kiksérletezni ;)