hétfő, június 30, 2008

Vietnámi spárgaleves rákhússal

Avagy ahogy kicsi Vú és Mamma az orient expressen mondanák: sup cua mang tay. Egyik hétvégére zöld spárgával szerettem volna készíteni valamilyen ázsiai beütésű levest. Több ázsiai illetve orientális ihletésű könyvem is van, s erre a vietnám kultúrájáról és konyhájáról szóló könyvemben találtam rá. Szinte az egész sorozat megvan egyébként, mert egyszer féláron árulták s tetszett is a könyvek felépítése. Túl sok különleges ötlet ugyan nincs bennük, de annál több adott régióhoz vagy országhoz tartozó hagyományos étel és háttérinformáció a szokásokról.


Az orient expressen kicsit furcsáltam, hogy a kínai csirkehúsalaplé szinte csak és kizárólag csirkéből és sós vízből áll. A vietnámi könyvben is hasonló alapléfőzést javasoltak, s most kivételesen követtem is a receptleírást. Őszintén meg kell, hogy mondjam - a hagyományos "európai" szárnyas alaplevem sokkal jobban ízlik. Spárgával együtt egyébként már nagyon finom lett a leves, s tényleg szépen ki is bontakozhatott a spárga íze, hisz semmi nem nyomta el. A rákhús friss híján üvegből származott az ázsiai boltból - többet nem fogom használni... Inkább az alapléhez felhasznált csirkeszárnyak húsát (t)eszem hozzá ;) Összeségében egyébként rettentő egyszerű leves és a végeredmény is finom lett. (recept)

2 megjegyzés:

Mamma írta...

Hát igen, arrafelé a csirkealaplé tényleg az, ami, vagyis ALAPLÉ:-)))) and nothing else...
Bár ezt csodálom, hisz a vietnámi konyha az egyetlen ázsiai, aminek a francia révén komoly európai behatása van... Nagyon sok, a mi terminológiánk szerinti fúziós fogásuk van, ami teljesen vietnámi.

Először azt hittem, hogy az egyszerű thai spárgalevest vietnamizáltad:-)), de az biztos, hogy ennyi is elég egy nagyon finom, zöldséges leveshez:-))

És örömmel látom, hogy többet tudsz vietnamiul, mint én:-))))
Ezt a levest meg bármikor meg lehet a perui minispárgából is főzni, de jó!!!

Unknown írta...

a fent említett könyvben benne vannak vietnámiul is a fogások nevei ;)
tudtommal (sajnos még nem jártam arrafele) rengeteg zöld spárga fogy az ázsiai konyhában - zöld spárga pedig egész évben terem, úgyhogy igen, szezontól függetlenül elkészíthető ;)