hétfő, április 04, 2011

Borkonyha

Egyre több jó bisztró nyílik Budapesten, s remélhetőleg hamarosan szerte az országban is. Némelyikről többet is lehet hallani mostanában, mint pl. a december végén nyílt Borkonyháról. Mivel még nem jártam itt, ezért a szüleimmel és kollégámmal töltött pénteki ebéd kérdése hamar eldőlt.

Egy nagy beltérbe lépünk be, az ajtóval szemben egy hosszú pult bárszékekkel, mellette a teremrészben sötét faasztalok terítő nélkül, egyszerűen - a falakon kis képek, tértágító tükrök, táblák a napi ajánlattal, szintén egyszerűen tartva. A nagy ablakokon beeső fénnyel, a sarokban álló könyvespolccal együtt rögtön igazán kellemesen otthonosan éreztük magunkat. Apropó otthonosan: már gondolkodtunk is rajta, hogy a terem egyik oldalát teljes mértékben beborító borfalat akár otthon a négy fal között is igen jól el tudnánk képzelni. Méghozzá hasonló tartalommal, hiszen az ebédhez felszolgált borok kivétel nélkül nagyon jók voltak. De kezdjük az aperitifnél.

borkonyha winekitchen étterem bisztró bistro budapest beltér
Borkonyha (kép forrása: borkonyha.hu)
Aperitifként ugyan ritkán iszunk pezsgőt, ám pincérünk ajánlására kipróbáltunk egy új különlegességet: Gere Attila Frici névre keresztelt gyöngyözőborát. Az asztalnál később kiderült, hogy tulajdonképpen szüleim 4-5 éve primőrként kóstolták Villányban, s valószínűleg annak a Medoc Noirnak a továbbfejlesztése. Kimondottan frissítő és üde bor, melynek könnyedségét tovább fokozza a kellemes pezsgés. Késő tavasszal és nyáron gyanítom, hogy naponta több kartonnyi fog belőle fogyni, igazán üdítő. Bármely a táblán és az étlapon szereplő fogással kapcsolatos kérdésünket udvariasan megválaszolta felszolgálónk, kollégám számára angolul is. Több érdekes tétel is olvasható volt a táblán, így a döntésemet megkönnyítette, hogy a levest különösen is ajánlották. Az előételre való várakozás megrövidítésére kétféle kenyeret kaptunk és puha vajat. Végre egy hely, ahol a vajat nem kaparni vagy vágni kell, hanem szépen kenni lehet! A kenyér kissé tömör, de jó - a vajjal együtt végképp.

Rendkívül színes előételeket kaptunk: a hegyvidéki kecskesajttal töltött derelye gyönyörű sárga színét bíbor felé hajló piros habos céklamártás vette körül, a fehér karalábékockákat és a báránymirigyet élénk zöld tárkonyolaj övezte, míg a csípős hallevesem narancssárga színben pompázott. Igazi színkavalkád, de egyben az ízek is jól eltaláltak. A levesem csípőssége pl. épp kellemes és nem tejszínes, a kecskesajt a céklával és dióval pedig egy klasszikus párosítás szép kiegyensúlyozott kivitelezése.

borkonyha winekitchen étel vörösboros marhapofa uborka burgonya krumpli
vörösborban párolt marhapofa pácolt uborka salátával, kifliburgonyával (kép forrása: borkonyha.hu)
A főételek is hasonló színpompásak voltak. Hozzá is szeretném tenni, hogy a bisztró honlapján látható ételfotók nem egyszeri beállított képek, tényleg pont ilyen szépen tálalva kerül minden tányér a vendég elé is. Ezért is szerepel itt a honlapról a vörösborban párolt marhapofa fényképe (no meg azért, mert étteremben nem szeretek fényképezni), hiszen pontosan ugyanígy kaptam én is. A marhapofánál külön tetszett a hús kérge, a szaft talán lehetne kicsit sűrűbb, hogy könnyebben meg lehessen benne mártani a pofát vagy a pirított krumplit. Szüleim és kollégám ételei közül csak a konfitált kacsacombot próbáltam, melyhez sült kacsamáj, zöldborsókrém és cukorborsó társult. A kacsacomb igen ízletes volt, a zöldborsókrém és cukorborsó kellemesen egészítette ki.

Záró falatként a táblán szereplő gyümölcskenyér, rebarbara-sorbet és sütőtöktorta, illetve a lapról a csokoládédesszert keltette fel a figyelmünket. A sütőtöktorta kissé nehéz, de a kis csokoládédarabok változatossá tettek minden falatot. Legjobban viszont a magvakkal és aszalt gyümölcsökkel gazdagon készült (de ettől még nem szétbomló) gyümölcskenyér tetszett. Igazán kellemes és jóízű.

A kiszolgálás mindvégig közvetlen, figyelmes és udvarias volt, alkalmanként az egyik tulajdonos is segített a felszolgálásban és láthatóan őszintén érdeklődött, hogy minden rendben van-e az ételekkel. Az ételekhez ajánlott borok mind passzoltak, s a borfalat végigtekintve a borválasztékukról általánosságban is elmondható, hogy a szép kínálat megfelel az étterem nevéből adódó elvárásoknak. Ár-érték arányt tekintve is igen barátságosak. Távozásunkkor azt az információt kaptuk, hogy májustól szabadtéri terasszal is bővülni fog. Mindenképp érdemes lesz visszatérni.

Cím:
Borkonyha / Winekitchen
1051 Budapest, Sas utca 3.
H-SZ 12-24
Tel.: +36 1 266 0835

6 megjegyzés:

ehran írta...

A Borkonyha abszolút kedvencem lett, szerintem vagy egy tucatszor voltam már ott. A sütőtöktortát nehezen fogják tudni levenni az étlapról, mert ahogy hallom, az az általános kedvenc. De persze semmi gond, csinálni kell egy jobb sütit a helyére. :)

Beatbull írta...

Nagyon kellemes hely, egyszerűen jól esett betérni és finomat enni/inni ;) Én a gyümölcskenyértől voltam elragadtatva, messze túlszárnyalta az itteni nürnbergi nehéz gyümölcskenyereket.

Hapci írta...

Nézegettem a bloglistámon, egyszerre 3 helyen is a Borkonyha a téma...
Sajna engem a séf egyszer nem kifejezetten nyűgözött le, még az Alabárdosban.

ehran írta...

Hapci: Esetleg azóta fejlődhetett. ;)
De hidd el, nem véletlenül szerepel annyi helyen. Nálam most átvette az Olimpiától a legjobb ár/érték arányú helyet.

turbolya írta...

Épp ma gondoltam rá, hogy úgy megírnám a borkonyhabeli tapasztalataimat, és ez a friss poszt ehhez épp kapóra jött. A Borkonyha egy látogatás alapján jelenleg számomra a legvonzóbb, legizgalmasabb budapesti étterem, nagyon szívesen megyek majd máskor is, annak ellenére, hogy az egyik fogást kifejezetten nagy tévedésnek bizonyult a konyha részéről. Ez a töltött kelkáposzta volt: két elég brutális külsejű tekercs, a kelkáposztalevelek csupán blansírozva voltak, semmi egyéb „cafrang”, benne meglepően szimpla, egyenízű töltelék, ilyesmi lehet mondjuk a Vörösmarty téri karácsonyi vásárokban kapható ipari töltöttkáposzta „lelke”, agyon volt pépesítve, a felismerhetetlenségig keveredtek benne az összetevők, tömör volt és meglehetősen száraz, egyáltalán nem lépett semmiféle kapcsolatba a burokként szolgáló kellevelekkel, amelyek a meglehetősen kevés, híg és nem kifejező ízű mártással sem működtek együtt (láthatóan nem főtt együtt semmi semmivel). A mártásban óriási méretű sült füstöltsonkakockák, amelyek átható illata és íze uralta az egész tányért, túlságosan intenzív volt, minden mást elnyomott, és ilyen nagy darabokat nem kellemes egészben megenni. Szinte harmadakkora, alaposan túlsütött krumplikockák voltak még mellette (nagyon kevés, nem ellensúlyozta a sonka zsírosságát), íztelenre és szinte keményre szárítva. A tányér egyáltalán nem állt arányban a másik, rendkívül kiegyensúlyozott, izgalmas, többkomponensű főétellel (borjúnyak ropogós brízzel, zöldségpürével -- tökéletes volt minden elemében és együtt meg pláne) és az ugyanolyan remek előételekkel sem (nagyszerű halleves, az oszták Nyikospark étteremben ettem hasonlót, és azért az komoly színvonalú párhuzam). Úgyhogy a kelkáposztás étel csakis kivételes tévedésnek/melléfogásnak tűnt, ami az „újraértelmezés” szinte természetes velejárója, semmi esetre sem mérvadó a konyha megítélésekor. Úgyhogy megyünk máskor is!

Beatbull írta...

Csatlakozom ehranhoz, azért idővel mindenki igyekszik fejlődni.

turbolya: Remélem elolvassák a tulajdonosok a kommentárodat, úgy tűnik a tányérról teljesen hiányzott a sav? Ami oldott volna a káposzta édességén és a zsírosságon. Örülök azért, hogy összességében pozitív élményekkel távoztál, szerintem is mindenképp érdemes visszatérni, főleg ha majd lesz terasz is a nyugodt utca felé.