péntek, május 09, 2008

Banánnal töltött paradicsom

Nemrég azon nyűglődtem, hogy mivel tudnám feldobni a csőben sült karfiolt. Juctól kaptam rá egy megoldást, pontosabban egy weboldalt ajánlott nekem, amin egyes élelmiszerek összetevői alapján összeszedték, hogy mit mivel lehet kombinálni, ill. (zöld-)fűszerek esetében, hogy mit minek a kombinációjával lehet helyettesíteni. Persze csak az összetevőkre illetve a párosításokra lehet rátalálni, a pontos arányokat saját magunknak kell kikísérletezni. Ötletforrásnak viszont nagyon jó, s most is innét merítettem az ötletet, hogy a paradicsomhoz mit lehetne kombinálni ;)


Történt ugyanis, hogy a piacon megpillantottam néhány gyönyörű szem hosszúkás paradicsomot, amiből persze rögtön vennem is kellett. Néhány napig otthon pihentek, mire aztán olyan ötletem támadt, hogy töltött cukkínihez hasonlóan megtöltve fogom elkészíteni a paradicsomot. Megtöltve, rendben. No de mivel töltsem? Ekkor vettem megint elő a foodpairing oldalt, s a banánnal egy izgalmas tölteléket szemeltem ki. Persze a paradicsom egyszerűen csak egy darab banánnal benne túl egyhangú lett volna, ezért egy kis keveréket készítettem fenyőmagból, mentából, pisztáciából, mézből és citromból, amiből 1-2 tk-nyit tettem a banánra, majd úgy toltam a sütőbe. Meglepően finomra sikeredett a kísérlet! Tippként csak annyit jegyeznék meg hozzá, hogy a paradicsom lehetőség szerint legyen érett és édes, míg a banán pedig ne legyen túlságosan túlérett. (recept)

A képen látható tálat Ditém anyukájától kaptam - ezúton szeretném is megköszönni, nagyon tetszik! ;)

8 megjegyzés:

Mamma írta...

Micsoda ízkombináció már megint!:-))
Egyszer hallottam egy paradicsomos-őszibarackos levesről (volt benne még valami, talán épp banán??) azt is rég ki szerettem volna próbálni, de ez, ezzel a pestoszerűséggel a tetején, hát fantasztikus!

Megnéztem a Juc által javasolt oldalt, most eszembe jutott, hogy már akkor láttam, nagyon klassz!

Örülhetsz, Beatbull, hogy Ditéd ilyen nyitott az új és merész ízekre:-) és még kedvét is leli benne!
(Ezt (is) nagyon komolyan gondolom...)

Zsuzsa írta...

Merész.

Gourmandula írta...

bekészülés...
Papayás-paradicsomlevest (rummal) már csináltam, az is meredeknek tűnt, mégis isteni lett, pedig nem gondoltam volna, szóval ebben is van ráció.
De még nekem is picit ilysztő! A pesto-ötlet zseniális.

Névtelen írta...

elképesztő, mondhatnám, meghökkentő ízpárosítás:-) tetszik

Unknown írta...

Bocsi a megkésett válaszért - hétvégén nem kerültem net/mailközelbe.

Mamma: én pedig hallottam egy paradicsomos dinnyés levesről, valami Dalla Cucina nevű oldalon ;)

Gourmandula: annak idején, mikor kitetted, megakadtam rajta az oldaladon, csak sajnos a papayával nem vagyok jóban. Nagyon finom, csak emésztési problémáim vannak az enzimjétől, mint az ananásztól is. Igaz kifőzve lehet már meg tudnám enni - meg kell próbálnom ;)

Gourmandula írta...

Kedves Beatbull! Mit szólnál egy macsó vetkőzéshez, olyanhoz, mint ez? Persze csak gasztro értelemben! :)))
http://gourmandula.blogspot.com/2008/05/rapidrandi-htben-levetkztem.html
ÜDv,
d

mimke írta...

Ide is beírom, mert hátha nem jársz nálam mostanában, hogy kipróbáltuk, és jó volt, kicsit az állaga nem tetszett, de amúgy tuti:)

Unknown írta...

örülök, hogy ízlett ;) Az állag persze függ a paradicsomtól, az való igaz, hogy nincs benne semmi kemény-puha kontraszt.